A kormány nevében Fónagy János államtitkár igyekezett követni Jávor felszólalásának logikáját, de nem tudta. Mindenesetre szerinte a "politikai kukkolásból" az LMP "árnyékra vetődése" lett. A videón szereplő személyt "pasasnak" nevezte, és mert nem közszereplő, csak D. G.-nek nevezte. Szerinte a felvételt olyanok készítették, akik sosem voltak az úriemberek listáján, D. G. pedig magánemberként magánbeszélgetett. A lényeg, hogy a Fidesz nem akarja bezárni a vasúthálózatot, hanem építi azt - ez utóbbit Jávor is elismerte, lásd közgépezés.
Egy hét spéttel értékel két évet az MSZP, szóba kerülhetnek a kéményseprők, lesz őszödözés, földbárózás, az LMP pedig elsüti a dutyi-mutyi rímpárt. A furcsa, változékony időjáráshoz illő parlamenti nap várható.
A Fidesz kérésére mégsem szavaznak ma a kéményseprőipari szolgáltatásról. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztos beszámolójának vitáját is levették a napirendről. Ezzel szemben a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényt (.pdf) kivételes, sürgős eljárásban tárgyalják és csütörtökön már el is fogadhatják.
Nadal ezzel hétszeres Rolad Garros-győztes. Mik vannak!
Az interpellációk sorát szokás szerint a szocialisták, ezúttal Tóth Csaba nyitja. A téma a rokkantak nyugellátása, mert Tóth szerint az veszélyben van. De legalábbis bizonytalanság van, a mostani rokkantnyugdíjasok jövő januárban tudhatják meg, hogy még mindig nyugdíjasok-e. Az viszont biztos, hogy a nyugdíjkorhatár előtt leszázalékoltak nem nyugdíjat, hanem ellátást kapnak, ez pedig majd nem számít be nyugdíjukba. És utazási kedvezményre se lesznek jogosultak. Tóth szerint életszerűtlen, hogy egy 55 éves rokkant szolgálati időt gyűjtsön magának, amikor egy egészséges is nehezen talál munkát. Végül öngyilkosságokat elkövető rokkantnyugdíjasok példájával borzolta a kedélyeket.
"Először röviden és világosan válaszolok kérdéseire. A rokkantak is lehetnek nyugdíjasok" – kezdte válaszát Halász János államtitkár, aki szerint ennek egyetlen feltétele, hogy megszerezzék a nyugdíjazáshoz szükséges szolgálati időt. "Úgy tűnik, Ön elfelejtett tájékozódni arról, mit gondolnak szocialista képviselőtársai a kérdésről" - mondta ezután, majd három-négy évvel ezelőtti szocialista nyilatkozatokból szemezgetett, kezdve a gyurcsányi klasszikus "ha van botrány, az az, hogy minden harmadik munkaképes korú rokkantnyugdíjastól" Veres Jánosig. A rokkantak is utazhatnak ingyen, ha már elmúltak 65 évesek, mondta zárásként.
A képviselő – aki szerint társadalmi csoportokat nem csak fegyverekkel, de parlamenti nyomógombbal is ki lehet irtani – nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
ugyanis helyette Ferenczi Gábor interpellál a Jobbik nevében. Ő pedig nem az agrároligarchiáról, hanem a tapolcai kórházról kérdez. "Álságos módon funkcióváltásnak nevezi a kormány és a helyi önkormányzat a tapolcai kórház újabb leépítését" - kezdte. A kórházban ugyanis bezár a belgyógyászat. Pedig a kórházra a városban és vonzáskörzetében hatvanezer állandó lakosnak, nyaranta pedig még 140 ezer embernek volna szüksége. "Ha önök valóban törődnének az emberekkel, hogy jelenthetik ki azt, hogy eddig sok beteg feküdt fölöslegesen a kórházban" - mondta.
"A magyar egészségügyben a változás alapját a beteg érdeke jelenti" - válaszolta a felvetésre Halász János, aki szerint a lakosság igényei alapján zárták be a tapolcai kórház belgyógyászatát. "Az ön állításával szemben az az igazság, hogy a tapolcai kórházban a krónikus ágyak száma nem változik" - állította. Tapolcán eddig sem volt sürgősségi osztály, és ezen a téren nem is lesz változás, mondta még. Ráadásul a tapolcai mentőautó ezentúl nem 12 órát, hanem napi 24 órát működik majd.
A képviselő nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
Szabó Rebeka felszólalásában egy mondatban használta a dutyi és a mutyi szót, ami valószínűleg példanélküli a magyar országgyűlés történetében. Amúgy oligarcházás folyik, Szabó arra emlékeztette Budait, hogy amikor még nem volt államtitkár, maga hívta fel az azóta lemondott államtitkár figyelmét arra, hogy oligarchák kapják a földeket. Mészáros és Flir neve hangzott el a felszólalásban a sokat emlegetettek közül. Említete még Kanyok Attila fideszes polgármestert is, illetve egy családot, amely 26 földet nyert el, pedig "csapnivaló volt a pályázati anyagot". Szabó szerint a nyertesek a hasraütésre kiosztható szubjektív értékelési pontokkal szokták nyerni a pályázatokat.
a Hír az, hogy 5 nap múlva összeáll a Nagy Csapat. Nem minden jó dolog a Házban történik ugyanis. Június 16-án a következő line up fog szónokolni a Nagy Imre Társaság demonstrációján a Nagy Imre-szobornál, délután 2-kor:
Gyurcsány Ferenc (Demokratikus Koalíció)
Iványi Gábor (Evangéliumi Testvérközösség)
Hiller István (Magyar Szocialista Párt)
Tóth Károly (MÚOSZ)
Márton László (Magyar Demokratikus Charta)
dr. Donáth Ferenc
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének Elnöke
"Ön egy nagyon tehetséges politikus, nem igazán értem, miért hozza magát ilyen kellemetlen helyzetbe" - kezdte válaszát Fazekas Sándor, aki szerint öt-tíz állami földről van szó folyamatosan. "Jó volna már valami eredetit és újat mondani" - javasolta Szabó Rebekának, aki szerinte nem ismeri a magyar vidéket. Arról is beszélt, hogy már rengetegszer válaszolt a kérdésekre. Most például azt, hogy a pályázatok átláthatók. Különben sem igaz, hogy Mészáros és Firtlék a földek hetven százalékát nyerték meg, mert csak a húsz százalékát. "Nem kell mindent összeadni" - mondta. A lényeg, hogy nincsenek oligarchák.
A képviselő nem fogadta el a választ, mert a kormány mellébeszél és hiteltelen. A kormánytöbbség szerint nem, ezért elfogadták a választ.
szokás szerint nem közvetítjük.
Nyugalom, már készül a poszt a Képviselő Funkyba arról a friss szocialista sajtóközleményről, ami szerint azért törték le a nagykanizsai menóra ágait, mert a Fidesz nem szavazta meg az MSZP etikai bizottságát. És nem viccelek!
A szocialisták két képviselője, Pál Béla és Nemény András közösen nyújtották be interpellációjukat, de csak az utóbbi beszél, nem kórusban olvasnak. A téma az Erzsébet-program, amiben az állam annyiért adja a támogatott nyaralást, amennyiért támogatás nélkül is meg lehet venni az üdülést. Például egy 49 ezer forintos nyaralást hetvenezres állami támogatással már 45 ezerért is meg lehet venni Siófokon, mondta. Ezután arról beszélt, hogy eddig bárkitől kért választ, mindig egy következő ablakhoz irányították. Pedig őt igazán érdekli, hogy ki nyúlja le a pénzt. Nem tudta kihagyni a minden szentnek maga felé hajlik a keze poént sem.
Rétvári államtitkár az elején lényegtelen pontosításokkal kezdett, majd stíluskritikával illette a felszólalást. Az nem tetszett neki, hogy Árpádházi Szent Erzsébetről nevezték el a programot, Nemény meg azt kérdezte, hogy ki futtatja Erzsébetet. A kérdésre nem válaszolt, ehelyett arról beszélt, hogy az egész az államnak egy fillérjébe se kerül, és hogy szociális alapon rászorulók üdülhetnek a támogatással. Szerinte amúgy a pályázók tízezer forintos önerővel és harmincezer forintos támogatással nyaralhatnak.
"Nem fúja a szél a harasztot" - felelte Rétvárinak Pál Béla, aki nem fogadta el a választ. A kormánytöbbség viszont igen.
Íme.
Miért törték le a kanizsai menóra fémágát?
Mert a parlament leszavazta az MSZP-t.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel napvilágott látott tényekre hivatkozva arról beszél, hogy sok magyar akar emigrálni. Utána "itthon tartási eszközök kimunkálásáról" beszél, és azért bírálja az NGM-et, hogy még csak magyar címet se tud adni a bébiboomról szóló tervezetének. Demográfiai válsághelyzet van, a kormány ezzel szembeni állításai vagy köszönőviszonyban sincsenek valósággal, vagy meghamisítják a statisztikát, mondta. "A kormányzat sajnos csak integet a fiatalok kitántorgását nézve" - búcsúzott szép képpel.
"Szeretnék egy kicsit a Tárki tanulmányával foglalkozni, ami ennyi (mutatja), tehát mindössze egy oldal, a többit nem lehet elérni" - válaszolta Z. Kárpátnak Cséfalvay államtitkár, akinek eszerint nem regisztrált felhasználója a Tárkinak. Ezután hogyvoltozta az összefoglalót, amiből szerinte nem derül ki, hogy a kivándorláson gondolkozó 48 százaléknyi fiatal néhány hónapra vagy véglegesen vándorolna ki. "Amikor migrációról beszélünk, más dolog megfogalmazni egy szándékot és más a valóság" - mondta Cséfalvay, aki szerint a külföldi munkavállalás költséghaszon tanulmány. Szerinte a külföldi munkavállalás dekvalifikációval jár. Különben pedig alig párszázezren informálódtak ténylegesen a külföldi munkavállalás lehetőségéről, zárta válaszát.
A képviselő nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
amit viszont nem közvetítünk, pedig Stágel Bence a fiatalok segítségével szorítaná vissza a szerhasználatot. Szerinte a kábítószerrel való találkozás a legnagyobb kihívás a fiatalok életében - lehet, mégis közvetíteni kéne. De nem, inkább búcsúzunk. Az ülés azonnali kérdésekkel folytatódik, de mert Orbán Viktor a múlt héten minden kérdésre válaszol, ezeket most nem közvetítjük. Délután öt körül kezdődnek a határozathozatalok, hogy mely törvényeket és módosítókat fogadják el, arról majd hamarosan megjelenő összefoglaló cikkünkben olvashatnak.
Fiatalokat ismertet meg a parlamenti élet szépségeivel. Ezzel búcsúzunk is mára!