A lemenő nap vakíthatta el az érdi gázolót

2012.06.19. 13:31 Módosítva: 2012.06.19. 13:51
A megfelelő szélességű járda hiánya és a lemenő nap okozhatott tragédiát hétfőn Érden. A Szövő utcában, ahol híd ível át az M7-es felett, napnyugtakor alig látnak valakit a nyugat fele haladók, így történhetett a baleset is.

„A gyerekemet nem engedném ott biciklizni” – mondja György az érdi Szövő utca sarkán, a buszmegálló felé mutatva, ahol hétfő este egy autós elsodorta egy három hónapos ikerpár babakocsiját. Az ikrek közül az egyik a helyszínen meghalt, a másik kislányt újraélesztés után, kritikus fejsérülésekkel szállították kórházba.

A Szövő és Kárpitos utcák sarkánál történt a gázolás
A Szövő és Kárpitos utcák sarkánál történt a gázolás
Fotó: Nagy Attila

A Szövő utca Érd északnyugati csücskében fekszik, két utcára a város szélétől, nagyjából délkelet-északnyugati tájolásban, közvetlenül az M7-es autópálya mellett. A baleset helyétől úgy kétszáz méterre ível át a híd a sztráda felett. Az utca egyébként pont olyan, mint a környező utcák: egy kétszer egysávos aszfaltsáv, az egyik oldalon jelképes járda. Annyi az eltérés, hogy itt van átjárás a város pályán túli részébe. Azaz itt van forgalom is, még ha kedden késő délelőtt azért nem is őrjítő.

Az út szélén üres ampullák emlékeztetnak ez előző este történtekre
Az út szélén üres ampullák emlékeztetnak ez előző este történtekre
Fotó: Nagy Attila

„Szoktak itt menni, mert jó az út” – mondja György, aki magát a balesetet amúgy nem látta. De a hétfőin kívül komolyabb balesetet nem tudott felidézni.

A szakasz, ahol a baleset történt, nyílegyenes és tükörsima. Úgy százötven méterre keletre, ahonnan a gázoló autó érkezett, van egy bukkanó, de utána jól belátható a szakasz. Ottjártunkkor két autónál is néztük, bő tíz másodperc az út a bukkanótól a baleset helyszínéig.

Az úton a helyszínelés krétanyomai
Az úton a helyszínelés krétanyomai
Fotó: Nagy Attila

„Este történt, pont, mikor ment le a nap” – meséli egy másik utcabéli, aki viszont nem mutatkozott be. „Olyankor pont szembe tűz a nap. Olyan, mintha köd lenne, jó, ha tíz méterre ellátni” – mesélte. Ez magyarázza, hogyan nem vehette észre az út szélén sétálókat.

Nyom
Nyom
Fotó: Nagy Attila

Akiknek más lehetőségük nem volt. A baleset felőli oldalon ugyan van járda, de az eleve szűk, inkább csak jelképes aszfaltcsíkot az érintett szakaszon nagyra nőtt tuják szűkítik be. „Még egy szimpla babakocsival is nehéz ott elférni, én nem is sétáltattam arra a gyereket” – mesélte György. Az ikrek pedig széles babakocsiban voltak, nem egymás mögött, hanem egymás mellett ültek.

Kelet-nyugat tájolású az utca
Kelet-nyugat tájolású az utca
Fotó: Nagy Attila

Az áldozatok családját a két utcabéli nem ismerte. A baleset helyét a helyszínelők krétajelei, egy csavaralátét és a mentősök által otthagyott üres ampullák jelzik csak.