További Belföld cikkek
-
Vitézy Dávid üzent Lázár Jánosnak: Látványosan romlik a MÁV helyzete
- Kamion és kisbusz ütközött az M1-esen, hat kilométeres a torlódás
- Tűzveszély miatt hív vissza egy powerbanket az IKEA
- A magyarok többsége nem támogatja Ursula von der Leyen újraválasztását
- Vajon mennyi hátraarcot és botlást fogadnak még el Magyar Pétertől követői?
Hány gyereknek kell meghalni ahhoz, hogy forgalomlassítókat is építsenek, amikor kiszélesítik és leaszfaltozzák az utcát, hiszen még a murvás úton is száguldoznak sokan? – tette fel a kérdést T. Mészáros András érdi polgármesternek egy elkeseredett Földmunkás utcai lakó a két hete tartott vitában.
A Földmunkás utca Érdnek azon a részén helyezkedik el, ahol kedden egy autós halálra gázolt egy háromhónapos ikerpárt. A baleset azért következett be, mert a kertvárosi részen a szülők az úttestet használták sétáltatásra, az ikerbabakocsi ugyanis nem fért el a szűk járdán.
A baleset színhelyének, a Szövő utcának a szomszédságában élők már hónapok óta háborúznak azért, hogy az aszfaltozásra szánt Földmunkás utcát úgy alakítsák át, hogy az ne növelje az eddig is meglévő problémákat.
![IMG 7994](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/306/3060/30608/3060846_849c61b2176983ced2cea61e95d9b3a1_wm.jpg)
A kisforgalmú városszéli utca lakói szerint érthetetlen, hogy az önkormányzat miért ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenlegi 4,7 méteres úttestet 6 méteresre szélesítse, és 1,4 kilométer hosszan egy nyílegyenes, csillapítás nélküli pályát hozzon létre.
A beruházás közeledő indítása miatt a városvezetés június közepén lakossági fórumot hívott össze az érintett lakók számára, amelyről videó is készült. A több mint másfél órás vita során az építkezésről elmondták, hogy valóban lesznek olyan részek, ahol 6 méteres, kétszer egysávos út épül a mostani keskeny, fás utcácska helyére. T. Mészáros András szerint a beruházást ebben a formában írja elő a város szabályozási terve, és az itt élőknek figyelembe kell venni Érd várható növekedését, valamint a többi hatvanötezer lakos érdekét is.
![IMG 8025](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/306/3060/30608/3060852_aa19d3158c0dcd9a11dfae31fd74f7a7_wm.jpg)
Az is kiderült, hogy uniós forrásból finanszírozott csatornaprogram keretében zajlik a beruházás, ezért nem szerepel benne a járda megépítése. T. Mészáros szerint a hiányosság ellenére sem lesz majd olyan helyzet, mint amit az egyik lakó felvázolt, hogy kilép a kapun, és elütik, hiszen a „járda helye” az ott lesz az út szélén. Arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy máshol is önerőből szokás megoldani a járdaépítést, itt is mindenkinek magának kell majd építeni. A balesetveszéllyel kapcsolatos felvetéseket a vitavezető támadásnak és hangulatkeltésnek minősítette.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.