Nagy razzia volt a Hajógyári szigeten és a Belvárosban
A 13 fővárosi szórakozóhelyet érintő ellenőrzést Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány rendelte el. A Hajógyári szigeten és a belvárosban végrehajtott akcióban közel háromszázan vettek részt: a rendőrség kijelölt állománya, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársai.
Bár a tervezett akció híre már korábban kiszivárgott, a rendőrség 218 emberrel szemben intézkedett. Két elfogott és előállított férfi ellen kábítószerrel való visszaélés gyanúja, másik két emberrel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult eljárás. Ketten a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt felelnek majd.
A Hajógyári szigeten működő szórakozóhelyek egy része a június elején letartóztatott Vizoviczki László érdekeltségébe tartozik. A vállalkozót azzal gyanúsítják, hogy havi rendszerességgel, többszázezres, illetve milliós nagyságrendű "fizetést" adott a rendőröknek, hogy az ő helyein ne razziázzanak, illetve értesítsék, ha ellene eljárás indul. A korrupciógyanús üggyel összefüggésben a Hajógyári-szigeten és környékén történt három balesetet és egy eltűnési ügyet is újravizsgál a rendőrség. Két vízbefulladásos eset és egy fiatal eltűnése miatt korábban közigazgatási eljárás folyt.
A mostani razzián az is kiderült, hogy az ellenőrzött szórakozóhelyek alkalmazásában álló biztonsági őrök közül 14 ember bejelentés nélkül foglalkoztatják. A hatóságok felrótták a kötelező rovarirtás elmaradását; a vízvételi lehetőség hiányát, a dohányzással kapcsolatos szabályok megszegését, a munkaidő hiányos nyilvántartását; a menekülési útvonaljelző rendszer ellenőrzésének hiányát, járványügyi szabálysértés elkövetését, a jövedéki szabályok megsértését, a szabálytalan elektromos mérő és gázóra bekötéseket is. A hatóságok két szórakozóhelyet bezárattak, több helyszínen jövedéki termékeket foglaltak le, helyszíni bírságokat szabtak ki.