Az elempés Scheiring Gábor a legújabb nemzeti konzultációról beszél. "Újabb egymilliárd forintot konzltálunk el szerényen, miközben a családi pótlék emelésére nincs forrás" - mondta, majd arról beszélt, hogy a konzultációban álkérdéseket tesznek fel. Mert csökkenteni tervezik a fiatalok minimálbérét és emelik a bölcsődei díjakat. Vélelme szerint a nemzeti konzultáció valójában csak arra szolgál, hogy felmérjék, ki Fidesz-szavazó még. Szerinte az ország arra kíváncsi, ki lesz Matolcsy utódja.
Az új Büntető Törvénykönyv megszavazása előtt Schiffer képviselő el fogja sütni a "következmények nélküli ország" fordulatot. Csak agyon ne vágja egy elszabadult hajóágyú, a Górcsőről nem is beszélve. Kövesse velünk az ülést!
ezért egész stábunk búcsúzik, reméljük, hogy a legközelebbi parlamenti közvetítésünkig megszilárdul a közbiztonság, és a rendőrök bírságolás helyett megölelik az autósokat.
ami remek lehetőséget ad stábunknak a búcsúra. Ma azonnali kérdésekre a jelek szerint egyáltalán nem válaszol miniszter, Orbán Viktornak is van még legalább egy hete a válaszadásra, így ezeket ma sem közvetítjük. Ma hét törvényt, köztük az új Btk-t szavazza meg a parlament, és egy módosító indítvánnyal megvonhatják a kommunista nyugdíjakat is. Minderről bővebben hamarosan megjelenő összefoglalónkban olvashat, addig pedig előzetesünkből előre felkészülhet.
"Ha önnek valóban az emberek közbiztonsága a fontos, akkor arra kérem, hagyják abba a rendőrség támadását" - kezdte válaszát Kontrát belügyi államtitkár. Szerinte a közlekedési rendőröknek nem a pénzbehajtás, hanem a közlekedésbiztonság a feladata - bár szerinte lehet, hogy a szocialisták idején ez nem így volt. Magyarország amúgy a múlt héten megnyerte az európai közlekedésbiztonsági díjat, mert tavaly itt csökkent leginkább a halálos balesetek száma. A tendencia tíz éve tart, ezek szerint a szocialista pénzbehajtós időkben is. Megtudtuk még, hogy nagyott lépett előre a Fidesz-frakció kresz-munkacsoportja. A 44800 rendőr 7,1 százaléka közlekedési, 76,7 százalék bűnügyes, válaszolt végül a kérdésre.
A képviselő nem fogadta el a választ, mert őt megbírságolták egy kiégett izzó miatt, viszont a rendszámnélküli Ladában ülő cigányokat nem állították meg. A kormánytöbbség ennek ellenére is elfogadta a választ.
A Jobbik szóvivő-képviselője arra kíváncsi, hogy milyen arányban oszlik meg a rendőrség létszáma a pénzbehajtó közlekedésiek és a tényleges munkát végző rendőrök között. A költségvetésben ugyanis 16 milliárd forintnyi büntetés beszedését írták elő. Ezt pedig megerősíti az is, hogy a trafipaxos egységek jelenléte Mirkóczki szerint érezhetően nőtt. A trafipaxok pedig nem a halálutakon működnek, hanem kintfelejtett sebességkorlátozó táblák mögött. "Ha a belügyminisztérium karakán, álljon a polgárok elé és vallja be, az a cél, hogy az autósokról a 28. bőrt is lehúzzuk" - mondta. Majd megemlítette, hogy majdnem annyi rendőr szerelt le, mint ahányat felavattak.
A kormány nevében maga az érintett, Illés Zoltán válaszolt. "Ahogy a tanult angol monjda, welcome on the board. Eddig nem is tudtam, hogy környezetvédelemmel is foglalkozik" - kezdte felszólalását. Ezután a naptárát mutogatta, mert a civil szervezetek azt állították, hogy ebben az évben még nem találkozott velük, pedig de. Még a névnapján is civil szervezetekkel bulizott. "Ennyi hazugság van abban a jelentésben amit a civil szervezetek készítettek. 16-17 pontban írtak valótlanságot" - mondta, majd elmúltnyolcévezésbe kezdett. Zárásként az elmúlt két év eredményeiről is beszélt, például a Zöld Duna stratégia elfogadásáról, vagy arról, hogy a kormány tevékenyésgének köszönhetően megszűnt a vörösiszapveszély Kolontáron. A helyette érkezett vörösporveszélyről nem beszélt.
A képviselő nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
csak egy rosszabb van.
A szocialista Horváth András szerint a kormány a környezetpolitikát is tönkre tette. Elsősorban az "Illés-komandót" bírálta. A kormány munkájára a környezetvédelmi civil szervezetek "kegyelemkettest" adtak, mondta. Illés Zoltán kirúgta a szakértőket, pénzeket vont el a hatóságoktól, szakmai, civil és tudományos szervezeteket lehetetlenített el anyagilag és még a közmédiában is megszűntek a környezetvédelmi műsorok. Horváth szerint meglepő, hogy Illés még államtitkár lehet. Pedig már ott tartunk, hogy Illés már saját kinevezettjeit rugdossa ki, például az Évizig éléről.
amit nem közvetítünk.
A kormány nevében válaszoló Rétvári Bence az LMP népszavazási kezdeményezésének kudarcával vágott vissza. Mert az LMP inkább ötmilliárdért szervezett volna népszavazást, pedig még kétszázezer aláírást sem sikerült összegyűjteniük. Aztán arról beszélt, hogy bázisdemokrata pártként az LMP-nek támogatnia kéne a konzultációt, pláne, hogy amit ráköltenek, abból postásoknak lesz fizetése. Aztán arról beszélt, hogy a nemzeti konzultáció miatt került ki a családi szavazati jog az alaptörvény tervezetéből, és emiatt bővítik most az önvédelem jogát. "Mi egy komoly, részvételi demokráciában hiszünk" - mondta Rétvári, és komolyan hitet tett a konzultáció mellett. "Már háromszázezer környékén van a válaszadók száma" - mondott egy konkrétat is.
A képviselő nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
Az elempés Scheiring Gábor a legújabb nemzeti konzultációról beszél. "Újabb egymilliárd forintot konzltálunk el szerényen, miközben a családi pótlék emelésére nincs forrás" - mondta, majd arról beszélt, hogy a konzultációban álkérdéseket tesznek fel. Mert csökkenteni tervezik a fiatalok minimálbérét és emelik a bölcsődei díjakat. Vélelme szerint a nemzeti konzultáció valójában csak arra szolgál, hogy felmérjék, ki Fidesz-szavazó még. Szerinte az ország arra kíváncsi, ki lesz Matolcsy utódja.
amire a gyógyír egy kis elméleti szörfözés lehet:
"Semeddig nem megy el a magyar kormány, Magyarország befolyásának növelése a kormány célja" - válaszolta Németh Zsolt külügyi államtitkár, majd arról beszélt, hogy az ország egy erős EU-ban érdekelt, amihez erős eurozónára van szükség. Ahhoz pedig erősebb politikai együttműködésre. Ezt úgy kell megerősíteni, hogy ne sérüljön a verseny és a belső piac. Magyarország szuverenitása pedig bővült, mert úgy lesz beleszólása az eurozóna ügyeibe, hogy nem is tagja a zónának. Zárásként arról beszélt, hogy az EU adócsökkentésre és növekedésösztönzésre készül, amivel tulajdonképpen átvették a magyar receptet.
A képviselő nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint a külügyminisztérium a nemzeti szuverenitás feladására készül az EU-s gazdasági és politikai unió érdekében. Mindezt Martonyi külügyminiszter kijelentésére alapozta, aki szerint a gazdasági unió politikai unió nélkül elképzelhetetlen. Azaz, az országot a felhatalmazás nélküli Brüsszel irányíthatja majd. "Az önök következetes önfeladásának példája a liszaboni szerződés és az europaktum" - jelentette ki, majd arról beszélt, hogy Európában lázadás van "a központosított kolhozrendszer és az Egyesült Államok birodalmi politikája ellen". Ezután dél-amerikai balos féldiktatúrákra és az eurázsiai országokra hivatkozott példaként.
„2011-ben havonta átlagosan 808 ezren érvényesítettek családi kedvezményt, az egész évben 160 milliárd forint értékben” – válaszolta Cséfalvay, aki szerint a háromgyermekesek nettó reálbérnövekedése 19 százalék volt. „Minden gyermek számára azonos a lehetőség a családi adókedvezmény igénybe vételére” – mondta. Aztán azzal védekezett, hogy a havi nyolcszázezer forintot kereső akkor is fizet adót, ha három gyerek után veszi igénybe az adókedvezményt. Utána arról beszélt, hogy az adórendszernek nem feladata a szociálpolitika támogatása, ami ebben a szövegkörnyezetben meglepő kijelentés.
A képviselő nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
Sikerült elfogadni a napirendet, most az interpellációk következnek, elsőként a szocialista Göndör István faggathatja Cséfalvay Zoltánt az államtitkár kedvenc témájáról, az egykulcsos adóról. "A senki nem jár rosszabbul ígéret az elmúlt években látványosan megbukott" - indított erősen Göndör. Sokaknak csökkent a jövedelme az egykulcsos adó bevezetésével, de Göndör most nem erre, hanem a családi adókedvezményre hegyezte ki a felszólalását. Szerinte ez igazságtalan, mert havi nettó hatszázezer forintot kell keresni ahhoz, hogy valaki teljes egészében igénybe vehesse a kedvezményt. "Miért nem segítik a szegény családban élő gyerekeket" - kérdezte.
Kocsis Máté javaslatára sürgős tárgyalásba vették a devizahitelek árfolyamrögzítéséről szóló törvényt módosító indítványt.
hogy meg akarják újítani a magyar kártyát.
"A képviselők foglalják el a helyüket" - súgta Kövér László fülébe segédje, mire Kövér fel is szólította a képviselőket, hogy foglalják el a helyüket. Ugyanis szavazni kellett, mégpedig arról, hogy a legújabb jegybanktörvényt sürgősen tárgyalják. Ezt meg is szavazta a kormánytöbbség, így a törvényt jövő hétfőn már el is fogadhatják.
Magyarországon 4-600 ezer ember "tipikus kisadózó", önfoglalkoztató, mondta. Ilyen a fodrász, a suszter, akiknek egyszerűbb adózást kért Rogán. "Egyáltalán nem egy mellékes kör a magyarországi kis és középvállalkozásoké" - mondta zárásként. Esetükben azt kérte a kormánytól, segítse, hogy több embert foglalkoztassanak. Ebben a Fidesz segíteni fog a kormánynak. "Mert fontos a költségvetési hiány, de a munkahelyek védelmét és a munkahelyteremtést mindennél előrevalóbbnak tartjuk" - mondta, amire a kormány már nem is kívánt reagálni.
még nem volt ma, de talán azért, mert van, aki ezt még a képviselőknél is sokkal jobban csinálja.
Rogán Antal nagyon fontos döntésnek nevezte, hogy visszakaptuk a kohéziós alapból Magyarországnak jutó támogatásokat. Ezzel lezárult egy korszak, amikor a szocialista kormányok bűneiért bűnhődtünk, mondta. "Mi is szeretnénk tudni, hogy ennek a felelőtlen költségvetési pazarlásnak mi lett a következménye" - mondta. Mindenesetre egy korszak véget ért, lehet új célokat keresni. "Sok kérdésről lehetne érdemben beszélni" - mondta, de nem tette. Illetve egy kérdésben mégis, a munkahelyteremtés ügyében azt kérte, hogy a kormány dolgozzon ki tervet. "Kapjanak célzott kedvezményeket a 25 éven aluliakat foglalkoztatók" - kérte, majd ugyanezt kérte az ötven éven felülieket, vagy a fizikai munkát végzőket foglalkoztatók számára is.
A kormány úgy érezte, válaszolnia kell Habis felszólalására. A feladatot párttársa, Hoffmann Rózsa vállalta magára, aki hálás volt, hogy Habis végre nem kritizálta a kormányt, hanem inkább megdicsérte valamiért, ami szép és jó. Utána a köznevelési törvényt dicsérte, amit részben ő dolgozott ki.
A kereszténydemokrata Habis László frakcióvezetője, Harrach Péter babérjaira törve Eger és a Rákóczi Szövetség együttműködését választotta napirend előtti felszólalása témájául. A Rákóczi Szövetség utaztatja határon túlra, illetve MTVA-s szóhasználatban külhonba a magyar diákokat, és szervez magyarországi képzést határon túliaknak. Eger most arról állapodott meg, hogy tíz határon túli magyarnak adnak képzési lehetőséget Egerben. Beszélt még egy magyarországi és egy szlovákiai rádió műsorcseréjéről is, vallási műsorokat adnak egymásnak.
"Én nem emlékszem arra, hogy Varga miniszter úr katasztrofálisnak nevezte volna" - mondta a tranzakciós illetékről. "Négymillióan élnek a létminimum alatt. Én ilyen számot a KSH-tól nem láttam" - mondta, bár elismerte, hogy sokan élnek nehéz helyzetben, és értük tennie is kell a kormánynak. Nehéz helyzetben amúgy Portugália van, ahol négy ünnepnapot is eltöröltek, két állami és két vallási ünnepet. "Amikor a megszorítás kifejezést használja, figyeljen arra, hogy mi van a világban" - mondta, majd a tehermegosztásról beszélt, vagyis arról, hogy különadókat vetettek ki.
hogy abban a szent pillanatban dollyzálódott!
"Szeretném figyelmébe ajánlani azt a bölcsességet, hogy mindennek megvan a maga ideje" - kezdte válaszát Cséfalvay, aki szerint a növekedés feltétele a stabilitás, tehát álvita zajlik az EU-ban arról, hogy növekedés vagy stabilitás. "A hitelből finanszírozott növekedés nem fenntartható" - mondta Cséfalvay, aki szerint "bár imamalomnak tűnik ennek a folyamatos ismételgetése, de az alap a hiány csökkentése". Ha az eladósodottságot és a hiányt csökkentették, akkor már lehet gondolkozni az ösztönzésen. "A növekedés valaminek a következménye" - mondta.