Bilincsben vitték el az Omszki-tóban fürdő ittas öregembert
Mivel a tavalyi szezonban az Omszki- és Lupa-tavakban négy haláleset történt, az Omszki-tóban a Szentendrei Rendőrkapitányság megtiltotta a fürdőzést. Egy idős úr azonban nem vette komolyan a rendőrséget.
A Kettős mérce blog arról számolt be, hogy egy idős – valószínűleg részeg – férfi fittyet hányva a felszólításra a vízbe ment, és lubickolni kezdett a tóban, ráadásul az utána kiabáló rendőröket a vízbe invitálta. Azt állította, hogy ezt írta fel neki az orvosa.
A blog szerint az eset vége az lett, hogy miután a passzív ellenállást tanúsító férfi kijött a vízből, a rendőrök körbevették. Erre vissza akart menni a vízbe, de elé álltak, hárman leteperték, majd bilincsbe verve eltávolították.
A rendőrség a héten adott ki felhívást, ami szerint az Omszki-tó területén csak a legálisan kiépített vízisípályát lehet használni. Kitért arra is, hogy az idén még nem történt vízi baleset az illetékességi területén, és a megelőzés érdekében fokozott ellenőrzéseket tartanak majd a bányatavaknál. Aki a szabályokat megsérti, az bírságra számíthat.