"Az egyszerűsített adórendszerrel a langyos vizet találták fel, azt az EVA-rendszert hozzák vissza bonyolultabb formában, amit maguk vezettek ki" - mondta. Az árfolyamingadozást pedig Orbánék gazdaságpolitikája okozta. Végül ő is a nemzeti konzultációt bírálta, amivel a kormány látszólag a részvételi demokráciát próbálja kiváltani úgy, hogy közben mindenben csökkenti a társadalmi részvétel lehetőségét.
Orbán Brüsszelről beszélhet, Lázár János lehet a kémek főnöke, és bár elhallgatják, az EU utasítására szűkítik Szájerné Handó Tünde jogkörét, úgyhogy ma is remek parlamenti napnak nézünk elébe.
Rendkívüli ülésszakhoz méltón rendkívüli törvényeket alkothat a héten a parlament. Kocsis Máté javaslatára például Lázár János kancellária-államtitkárhoz kerülhet a hírszerzés felügyelete. Navracsics miniszter pedig az EU kérésére, de ezt elhallgatva jelentősen megnyirbálja Szájer József nejének a hatalmát, aki az Országos Bírói Hivatal elnökeként mégsem helyezhetne át ügyeket kénye-kedve szerint. A költségvetésen a gazdasági bizottság üthet nagy lyukakat a csekkadó és a biztosítási adó átszabásával.
Bár a napirendből ez még nem derül ki, de Orbán Viktor a múlt héten részt vett és saját értelmezésében komoly sikereket ért el az Európai Unió soros csúcstalálkozóján, és ha ezt teszi, rendszerint napirend előtti felszólalásban számol be a történtekről. Ha így lesz - és úgy tudjuk, így lesz -, akkor a miniszterelnök beszédére a frakciók is reagálhatnak.
A normál napirend előtti felszólalásokat az elempés Szél Bernadett nyitja, témája a munka új törvénykönyve. "Mit hoz a nyár" - kérdi másodikként a szocialista Gúr Nándor, aki után a jobbikos Volner János az egészségügyet ért brutális csapásról beszél majd. Az első kormánypárti vezérszónok, Pálffy István az európai elit válságáról értekezik majd, míg Rogán Antal a legszebb lázári hagyományokat folytatva "közös dolgainkról".
Az első interpelláló a szokásjog szerint újra szocialista, ezúttal az egyéniben nyertes Tóth József lesz, aki XIII. kerületi polgármesterként az önkormányzati rendszer rombolása ellen emel szót. Őt az igen aktív jobbikos, Volner János követi, aki nagykoalíciós alkut sejt a Malév csődje körül. Az elempés Karácsony Gergely a megyei múzeumokért aggódik.
A nap első öninterpellálója gondtalan nyarat szeretne. A második szocialista interpelláló, Lukács Zoltán arról a tündérmeséről beszél majd, amely millióknak rémálom. A második jobbikos, Magyar Zoltán a fideszes földrablókról szól majd. A második kört a második öninterpelláló zárja, aki az elektronikus hírközlésről beszél majd.
Ha netán hétnél több interpellációra is sor kerülhet, nyolcadikként a szocialista Gúr Nándor a munka új törvénykönyvéről, kilencedikként a jobbikos Apáti István a jogos védelemről kérdezhet.
Pár perccel az ülés kezdete előtt frissült a napirend előtti felszólalások listája, és már szerepel benne a miniszterelnöki beszéd is.
Kovács Tibor, a gazdasági bizottság szocialista elnöke az ülés előtti sajtótájékoztatóján a költségvetéssel kapcsolatban elsősorban azt kifogásolta, hogy azt "ebben a kánikulában" tárgyalják. Persze azzal is baja volt, hogy a számokat megalapozatlannak tartja, és hogy máris olyan módosítókat nyújtottak be a költségvetéshez, amik jelzik, hogy a számok megalapozatlanok. Arra a kérdésünkre nem tudott válaszolni, hogy a szocialisták miért nem támogatták a másik két ellenzéki párt módosító indítványait a bizottságokban, melyek így egyharmados támogatottság híján nem kerülnek szavazásra.
Keményen izzadnak a képviselők is a nagy melegben, és többen is panaszkodtak a hőmérsékletre. Némileg indokolatlanul. Fotósunk az ülésteremből azt jelentette, ott jó az idő. Nem kenyerünk a munkakörülmények miatti panaszkodás, de a sajtóteremben úgy negyven fok lehet.
nem tudom eldönteni, hogy mit várok jobban: Orbán Viktor beszámolóját a múlt heti EU-csúcsról, vagy a magyarázatot arra, miért állítottak 80 centiméteres bronszobrot a lóversenypályán az örök sérült Overdose-nak.
A rendszerint tíz perceket késő Kövér László, talán a miniszterelnök tiszteletére, majdnem pontosan érkezett. A képviselők is, a terem a jobbikos és a szocialista padsorok kivételével már megtelt.
Az MSZP ugyanis jól kicseszett ellenzéki társával, az LMP-vel, legalábbis ezen siránkozik a legaktívabb LMP-képviselő-mikroblogger. A dráma lényege, hogy az LMP és a Jobbik gyártott egy rakás módosítót a költségvetéshez, amiket - korábbi megállapodásuk ellenére - direkt nem támogatott az MSZP a bizottságokban. Ezzel elérték, hogy 1/3-os bizottsági támogatás híján a javaslatokról a Ház nem fog szavazni. Minek felmorzsolni a parlamenti ellenzéket, ha maguktól ekkora önsorsrontók?
Kövér László megnyitotta az ülést, és egyből meg is adta a szót Orbán Viktornak.
Orbán Viktor új, középen elválasztott frizurával teljesíti alkotmányos kötelességét, és tájékoztatja a parlamentet az EU-csúcs történéseiről. De nem csak a csúcsról akar beszélni, hanem két másik fontos európai történésről is. "Az elmúlt tíz napban több dolog is kiderült, ami Magyarország jövője szempontjából is fontos" - mondta, majd a londoni banki csalásokról beszélt. "Európa képtelen visszavenni a pénzvilág feletti ellenőrzést" - mondta, és kérte a pénzügyi bizottságot, hogy vonja le a következtetéseket.
A másik fontos dolog, hogy az EU rövid távú megoldásokat talált az olasz és a spanyol likviditási problémák kezelésére. "A mértéktartó bizakodás indokolt" - mondta, majd rátért fő témájára, az EU-csúcson elfogadott tervekre. "Olyan tervekről olvashatunk, mint a bankunió, a költségvetési unió, a gazdasági irányítási unió és végső soron egy politikai unió" - mondta, majd kérte a parlamenti bizottságokat, hogy tanulmányozzák a csúcs következtetéseit és tárgyaljanak róla érdemben.
Fontos eseménynek nevezte, hogy az EU pénzügyminisztereinek tanácsa "érvénytelenítette a Magyarországgal szemben hozott igazságtalan döntését", mindezt ellenszavazat nélkül. Ezt taps fogadta. Orbán ezután arról beszélt, hogy a kormányváltáskor Magyarországot a görög sors fenyegette, "hajszálnyira voltunk az államcsődtől". Azt is állította, hogy a költségvetés köszönő viszonyban sem volt a valósággal. Majd saját unortodox gazdaságpolitikáját dicsőítette.
küldeném ezt a való életből vett, vagyis lopott igaz történetet:
"anyáddal először nyaraltunk együtt a balatonon. bent fetrengett egy gumimatracon a vízben, én meg odamentem, és beborítottam. fiúk között nőttem fel, nekünk ez volt a fürdés, hogy beborogattuk egymást, gondoltam ez a normális. anyád feljött a víz alól, ordítozni kezdett, amiért tönkretettem a frizuráját, aztán leköpött. utána két napig nem beszéltünk egymással."
Orbán szerint három fő vita volt. Egyrészt az, hogy be lehet-e vonni a bankokat és a vállalatokat a válság terheinek viselésébe, másrészt arról, hogy meg lehet-e menteni a devizahiteleseket. A harmadikat nem hallottuk, de az EU azt is ellenezte. "Záporoztak ránk a támadások" - értékelte az elmúlt két évet Orbán, aki szerint "más országok szép lassan átvették a mi megoldásainkat". Igazságtalannak nevezte a döntést, hogy a túlzottdeficit-eljárásban befagyasztották a kohéziós alapot. Azt, hogy ezt feloldották, úgy értékelte, hogy az EU vezetői kifejezték elismerésüket Magyarország kétéves teljesítménye iránt. "Ez az út számunkra járható és sikeres" - mondta.
Orbán szerint Magyarország ellentétes útra lépett, mint Görögország, Spanyolország, Olaszország. "Megvédtük a nyugdíjakat. Két év alatt nyolcvanezerrel többen dolgoznak. Európából durva megszorításokról jönnek hírek, közben Magyarország megújította társadalmi és politikai rendszerét" - mondta. Szerinte Magyarország ezért egyre tisztességesebb elbánásra számíthat.
Orbán szerint bár reménykeltő elképzelések vannak, az EU még nem találja a megoldást az euroválságra. "Mi magyarok az eurozóna sikerében vagyunk érdekeltek" - mondta Orbán, aki szerint bár Magyarország magától is sikeres, de hátszélben könnyebb haladni, mint szembeszélben. "Az európai válságkezelés még nem elég eredményes, de papírunk van róla, hogy a magyar út eredményes" - összegzett.
"Együtt kormányoz az emberekkel". Képzeljük csak el egy pillanatra, mi lenne, ha ez tényleg így lenne. Az embereknél még Matolcsy György is jobb.
Orbán szerint nem jókedvünkből feküdtünk be a lövészárokba, senki sem szereti, ha lehurrogják "újfajta kezdeményezéseit": "Kitartunk eddigi gondolkodásunk és logikánk mellett. Vagy találunk olyan utat, ami az általunk elképzelt jövőbe vezet, vagy építünk egyet" - mondta. "Nem csak mást, de másként fogjuk csinálni" - foglalta össze saját programját, majd a nemzeti konzultációt dicsérte. A legutóbbi konzultációban már négyszázezer válasz érkezett, ezekből az látszik, hogy az emberek a munkahelyeikért aggódnak. "Meg fogjuk védeni a magyar munkahelyeket" - mondta, és bejelentette, hogy a kormánypártok megállapodtak a kormánnyal a munkahelyek megmentésében, aminek eszköze egy sosem látott szociális adócsökkentés lesz.
Tíz pont lesz. Felére csökkentik a 25 éven aluliak és az 55 éven felüliek munkáltatói terheit. Felére csökkentik a 25-54 éves kor között képzetséget nem igénylő munkakörben dolgozók után fizetett munkáltatói járulékot. "Ebben a házban rendszerint beszélünk kiművelt emberfőkről, de sosem lesz olyan világ, amiben mindenki fehérköpenyes laboratóriumi munkatárs lenne" - indokolt.
A negyedik pontban az első két évben teljes egészében, a harmadikban felerészt elengedik a tartós munkanélkülieket alkalmazó cégek munkáltatói járulékait. Ötödször a szülésből visszatérők után sem kell majd két évig járulékot fizetni.
A hatodik pont a kisadózók adó és adminisztrációs terheinek csökkentése. Ennek érdekében bevezetik a kisadózók tételes adózását. A hatmillió forint alatti bevételű kisvállalkozásoknak főállásu dolgozók után ötvenezer forintot, félállásúak után 25 ezer forintot kell fizetniük. Ezzel még az szja-t is kiválthatják, és minden más adót és járulékot.
A legfeljebb 25 főt foglalkoztató vállalkozásoknak bevezetik a kisvállalkozók adóját, amely kiváltja a járulékokat és a társasági adót, vagy egyéni vállalkozóknál az szja-t. Az adó mértéke 16 százalék lesz, alapja a bevétel és a bérköltség. A nyolcadik pont az áfacsapda felszámolása. Azaz, mostantól az 500000 euró alatti bevétellel rendelkező vállalkozásoknak csak akkor kell befizetniük az áfát, ha azt nekik már kifizették. Kilencedik pontként az árfolyamváltozások miatt károsult vállalkozásokat segítik meg úgy, hogy az árfolyamveszteséget nem kell visszapótolniuk. A tizedik pontként egyszerűsítik a házipénztárak adminisztrációját. "Ez a munkahelyvédelmi akcióterv" - mondta. Számításai szerint ez háromszáz milliárd forintos támogatás a kisvállalkozásoknak és a kiemelt csoportokat foglalkoztatóknak.
Orbán szerint az akcióterv forrása a tranzakciós illeték lesz. "A magyar kormány munkavédelmi akciója nyilván ismét vitákat vált ki. De ezeket a vitákat meg fogjuk vívni, és nem fogunk engedni" - mondta Orbán, majd megint arról beszélt, hogy az országot folyamatosan támadták, de kibírtuk.
így a frakciók nyolc percben reagálhatnak.