Nándorfehérvár emlékére locsolták a Dunát

„Ezt a tanár úr sem gondolhatja komolyan!” – mondta egy diák, amikor csoportképhez kellett felállniuk a Duna-parton a MH Tűzszerész és Hadihajós Ezred hajóival a háttérben. Majdnem 300 diák érkezett Belgrádból a Sólyom I. és II. hajókkal a Széchenyi térre, hogy részt vegyenek a Nándorfehérvári Diadal Emléknapján. (Július 22-ét az országgyűlés tavaly nyilvánította emléknappá.)

Vigyázz!

Miközben a diákok, akik történelmi pályázaton nyerték a négy napos belgrádi kirándulást, a hajók díszsortüzére vártak, a rendőrök a Lánchíd pesti hídfőjénél egy holttestet emeltek ki a Dunából. A szálloda előtt közben egy civil szervezet hagyományőrzői tétették közhírré a nándorfehérvári diadalt, élükön egy L. Simon László hasonmással.

Közben arra lettünk figyelmesek, hogy a sztálini Szovjetunió értelmetlen vállalkozásaihoz hasonlóan egy tűzoltóhajó vizet önt a Dunába. Alaposan megnézve azonban kiderült, hogy a kis hajó nemzeti színű díszvízsugarat bocsátott ki, csak a vékony piros és zöld sugarak a hajó oldalán nehezen voltak észrevehetőek.

Tisztelegj!

Aztán minden előzetes figyelmeztetés nélkül az 1456-os csata emlékére egymás után kezdődött el a három honvédségi hajóból a díszágyúzás. Háromszor egymás után hatalmas dörgés rázta meg az eget, mintha csak az IMF-delegációnak szólt volna az erődemonstráció. A parton többen egyszerre kaptak a szívükhöz a nem várt hangrobbanás után, de úgy tűnt, hogy mindenkinek tetszett.

Lépés indulj!

Szerencsére ezúttal hanyagolták a Rákóczi-indulót, és csak hasonló katonai indulókra vezette át a Lánchídon a Clark Ádám térre a Katonasuli tagjait és a 1456-2012 – Hunyadi János '12 feliratú fehér buggyosinges diákokat a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara. A rezesbanda kifejezetten jól tette a dolgát, majdnem ilyen dinamikusan ment át a hídon a társaság.

Lépés állj!

A Hunyadi János utca elején a Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület kezdett bele egy klasszikus vásári show-ba. Először inkább félelmetes volt, amikor fakugliszerű tárgyakkal mutatták lassítva, hogy hogyan kell a másikat ledöfni, mert ezt talán még Harrach Péter is unalmasnak találná. Később viszont egyre élvezetesebb lett a harc, a végén már a földhöz vágták egymást a páncélos hagyományőrök.

Kicsivel feljebb újra megállt a menet, hogy különféle arcszőrzetű (tényleg nem volt két ugyanolyan bajusz vagy szakáll), dolmányos férfiak a változatosság kedvéért szintén karddal múlassák az időt. Itt már lőttek is, igaz, töltény nélkül, de szintén elég hangosan, ráadásul egy szép füstkarikát is láthattak a figyelmesebbek.

Pihenj!

Még hátra volt öt perc a ma különösen fontos déli harangszóig, de egyre nagyobb csend várta a harangzúgást a Hunyadi téren. Pontban délben a Himnusz kezdete előtt mindenki állva hallgatta a nándorfehérvári diadal emlékére szóló harangokat, még egy rejtélyes kínai katonai vezető is, aki a tisztek között vöröscsillagos tányérsapkában figyelte az eseményeket.

Jobbra át!

Ekkor már megérkezett Hende Csaba honvédelmi miniszter és többek között Köves Slomó rabbi is. Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke beszédében a keresztény Európa hatalmáról beszélt.

Őt Hende Csaba követte, aki végig a győzelemről beszélt, azt mondta, hogy 556 évvel ezelőtt Nándorfehérvárnál azért győztünk, mert a magyar nemzet át tudta lépni a saját árnyékát. A kormány gazdasági szabadságharcának retorikájába ez a beszéd is belefért, különösen, amikor Hende a nándorfehérvári csatával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy győztünk az országot kifosztani akaró világhatalom ellen. Szerinte Nándorfehérvár története arról szól, hogyan győzhetünk akkor is, amikor rosszak az esélyeink.