Ellenőrzik a mindennapos testnevelést
További Belföld cikkek

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a köznevelés rendszer átalakításáról beszélve a 2012/2013-as tanév leglényegesebb változásnak a mindennapos testnevelést említette: az új tanévben heti öt tornaóra lesz minden első, ötödik és a kilencedik évfolyamon.
A tanév itt kezdődik! címmel megrendezett szakmai tanévnyitó konferencián tartott előadásában az államtitkár a mindennapos tornaórák bevezetését a magyar gyerekek "katasztrofális egészségi állapotával" magyarázta: a fiatalok fele küszködik valamilyen betegséggel. "Nem tűrhető, hogy rengeteg a cukorbeteg, a magas vérnyomásos és a lúdtalpas gyerek" – mondta. Ezért külön felhívta az iskolavezetők figyelmet, hogy a testnevelés órák kiemelt figyelmet élvezzenek. "A gyerekek érdekében ezt ellenőrizni is fogjuk. Ahol viszont nincs elég tornaterem, ott a városi, járási székhelyen lévő sportcsarnokokkal kell együttműködni" – tette hozzá. Az államtitkárság olyan programba is belefogott, hogy a gyerekek az ingyen tankönyv mellett a tornafelszerelést is ingyen megkapják. Az Új Széchenyi Terv keretében pedig mintegy 12 milliárdos keret van tornaterem-építési programokra - mondta Hoffmann a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Ráhangolódás 2013-ra
A 2012-es tanév másik lényeges változása, hogy 2013 januárjától a települési önkormányzatok által fenntartott oktatási intézmények átkerülnek az államhoz. Hoffmann szerint az év közbeni fenntartóváltást a gyerekek és a pedagógusok nem nagyon fogják megérezni, és a szülők szabad iskolaválasztását sem fogja semmi korlátozni.
"Az iskola helyi iskola marad" – ezt már Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár mondta, utalva arra, hogy az intézmények tulajdonjoga a helyi önkormányzatoknál marad, és nem "központi, politikai érdek lép a helyi érdek helyére".
Változást jelent szeptembertől az is, hogy életbe lép a tankötelezettség 16 éves felső korhatára, majd januártól hatályos az intézményvezetők kinevezésének új rendje.
Az idei évet a jövő évi változásokra való felkészülés évének is nevezte Hoffmann Rózsa. Többek között a közösségi munkára való felkészülést említette. Ugyan csak 2016-tól teszik az érettségi feltételévé 50 óra önkéntes munka elvégzését, de az államtitkár szerint "bölcsen teszi az az iskola, amelyik már ráhangolódik a programra".
Változások a 2013/2014-es tanévtől:
- Hároméves kortól kötelező lesz óvodába járni
- Az általános iskolákban 16 óráig lesznek foglalkozások
- Bevezetik a pedagógus-életpályamodellt
- A pedagógusok magasabb bérezése és új munkaidő-számítás
- Híd-programok
- Új csoport- és osztálylétszámok
- Felmenő rendszerben lesz erkölcstan vagy hittan az általános iskolákban
- Nyolc gyermek esetén a szülők kérésére óvodát vagy alsó tagozatot indíthatnak
Újdonságot jelent majd a külső szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet visszaállítása is, amelyet ugyancsak a 2013-as tanévtől vezetnek be, de az ellenőrzési rendszernek a kísérleti kipróbálása már idén elkezdődik. A tanfelügyeleti rendszer kidolgozásának célja, hogy az óvodától a középiskoláig a tanárok munkája jobb legyen. Hoffmann szerint 2 és fél évtizedes hiányát próbálják pótolni a rendszernek, ugyanis 1985 óta nincs semmilyen külső szakmai ellenőrzés. "Ettől is azt várjuk, hogy az oktatás eredményessége, színvonala lényegesen javulni fog" – mondta.
Hoffmann Rózsa előadásában hosszasan sorolta, hogy milyen célok vezérelték őket az új köznevelési és felsőoktatási törvény megalkotásakor. Többek között el akarják érni, hogy az új Alaptörvény szellemisége beivódjon az emberek tudatába, és ezt már a kisiskolásoknál el kell kezdeni. Ezért is kapott 132 ezer érettségiző diák egy-egy példányt az Alaptörvény díszkiadásából, és ezt az akciót akkor is folytatni fogják, ha egyesek "csibészségből eladják".

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány
Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.
11 perce
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
10 órája
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55