A Külügyminisztérium csak másodhegedűs

„Aki egy nemzetközi egyezmény alapján, transzparens módon jár el, annak semmiféle takargatnivalója nincsen” – nyilatkozta Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Ramil Safarov kiadatása kapcsán. A témában illetékes lenne Martonyi János külügyminiszter is, de Szijjártó már vasárnap magára vállalta, hogy ő ismerteti a magyar álláspontot a sajtóval.

A Külügyminisztérium a közlemények terén se volt első, „osztoznia” kellett szombaton egyen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, de a Bem rakparton található külügy úgy tűnik nincs a helyzet magaslatán. Írásban kérdeztünk rá, hogy a minisztérium sejtette-e, hogy az azeriek nem tartják be ígéreteiket, de eddig nem kaptunk választ a sajtóosztálytól.

A tárcának is segítenie kell a kármentésben, de nem egyértelmű, hogy mekkora befolyásuk volt a gondot okozó, kiadatást elindító döntés meghozatalára. Az elmúlt hónapokban több külpolitikai téma is akadt, amiben úgy tűnt a Külügyminisztérium feje felett hozták a döntéseket, és háttérbe szorították a hagyományos diplomatákat.

Azerbajdzsántól az IMF-ig

A már említett azeri eset előtt alig pár nappal szabadult az a három magyar állampolgár, akiket augusztus közepén raboltak el szír felkelők Damaszkuszban. Bár a háttérben valószínűleg aktív diplomáciai munka folyt, a nyilvánosság előtt ebből semmi nem jelent meg. Az emberek felé a magyar hatóságokat a Terrorelhárítási Központ képviselte.

Hajdu János a TEK főigazgatója tartotta az emberrablás után a sajtótájékoztatót, és bár hangsúlyozta, hogy a terrorelhárítók a külügyminisztériummal együtt dolgoznak, az új információkat mindig a TEK adta közre. A TEK jelentette be a magyarok kiszabadítását is, akiket szintén a TEK sajtótájékoztatóján lehetett először látni. Bár a tájékoztatón jelen volt Takács Szabolcs Ferenc külügyminisztérium helyettes államtitkár, Hajdu János mellett Bodnár Zsolt a TEK főigazgató-helyettese is ott volt, így kétszeres volt a terrorelhárítós „képviselet” a külügyeshez képest.

Szintén a TEK monopolizálta a korábbi, áprilisi szíriai két magyart érintő túszejtést, aminek áldozatairól azóta sincs hír. Hiába van nagykövetség Damaszkuszban, itt is illetékes volt a TEK. El kell mondani, hogy a szervezetek közti együttműködés Orbán Viktor kormányfő kérésére indult, de kedvező végkifejlet esetén valószínűleg nem a külügy fogja kapni a nyilvános dicséretet.

A fentieknél sokkal látványosabb volt a Külügyminisztérium távolmaradása Nyírő József újratemetésének ügyétől. A nemzet összetartozását kifejezni hivatott kezdeményezésből hatalmas felfordulás lett, ami a magyar-román külkapcsolatok megromlását, itthon politikai vitát eredményezett. Az újratemetés formai okok miatt meghiúsult és csak megemlékezés lett belőle, de a diplomáciai következmények még sokáig éreztetni fogják hatásukat.

Az újratemetést nem a Külügyminisztérium, hanem az Országgyűlési Hivatal szervezte, és egyik fő támogatója Kövér László az Országgyűlés elnök volt. Kövér László a Nyírő-ügy után júniusban a romániai választások kampányában is részt vett az Magyar Polgári Pártot támogatva és Romániában is járt a román törvényhozás két házelnökének kérésének ellenére.

Az MPP azonban kimondottan rosszul szerepelt a választásokon, és Kövér Lászlónak visszavonulót kellett fújnia erdélyi politikájában. Kis túlzással mondhatnánk, hogy pár hétig Kövér irányította Magyarország politikáját Románia fele, de mikor baj lett, ismét a külügyre maradt a feladat, hogy javítson a kapcsolatokon, hiába maradtak ki a bonyodalmat okozó eseményekből.

A hagyományos diplomaták elhanyagolása nem csak politikai témákban jelenik meg, hanem a gazdaságiakban is. A jelenlegi egyik legfontosabb kérdés Magyarország számára, hogy kapunk-e kölcsönt a Nemzetközi Valutaalaptól. A magyarok fő tárgyalódelegációja három emberből áll (Pleschinger Gyula NGM államtitkár, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Varga Mihály főtárgyaló, tárca nélküli miniszter), de közülük egyik se külügyes. Az IMF-hitel elsősorban gazdasági kérdés, de mivel egy nemzetközi szervezettől kapjuk, ezért külpolitikai vetülete is van.

Természetes folyamatok

A felsorolt esetek kapcsán úgy tűnik, hogy a Külügyminisztérium háttérbe szorul a magyar külkapcsolatok néhány közfigyelmet kiérdemlő kérdésében. Megkérdeztünk egy neve elhallgatását kérő külpolitikai szakértőt, aki szerint nem csak a konkrét ügyeket kell vizsgálni, hanem objektív folyamatokra is figyelemmel kell lenni.

A szakértő szerint a külügyi tevékenység köre szélesebbé vált az elmúlt években, és rengeteg olyan dolog jelent meg, ami kívül található a klasszikus államközi kapcsolatokon. A gazdasági ás társadalmi feladatok számának növekedése miatt „többközpontúvá vált a külügyi munka”. A megosztottság természetesen növeli a „koordinációs szükségleteket”, amiket néha nehéz összehangolni.

Az intézményi változások a szakértő szerint próbálják leképezni az objektív körülményeket, és természetes, hogy a nem állami tényezők (például szíriai polgárháború) hatnak az állami feladatokra (állampolgárok biztonságának garantálása). Nem meglepő, hogy különböző tárcák és államtitkárok illetékesek ugyanabban a kérdésben, és, hogy az igazságügy vagy a NGM együtt dolgozik a külüggyel.

Martonyi János nyilvánosan eddig nem adta jelét, hogy zavarná, hogy egyre többször avatkoznak bele, vagy hagyják figyelmen kívül tárcája munkáját. Csak annyi megjegyzést tett, hogy már a törvények itthoni formázásánál oda kell figyelni a külföldi hatásokra. A jó diplomatákról azt tartják, hogy a háttérben marad és alkalmazkodik a körülményekhez. Az azonban valószínűtlen, hogy Martonyi tudta volna, hogy ilyen munkát vállal, mikor külügyminiszter lett belőle.