Szijjártó: más a gazdaság, és más a nemzetközi jog
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn az Este című műsorban arról beszélt, hogy ha szükséges, Magyarország a jövőben is egyeztetni fog Azerbajdzsánnal gazdasági ügyekben, azok ugyanis semmilyen összefüggésben nem lehetnek nemzetközi jogi kérdésekkel, mint amilyen például az azeri kiadatási ügy. „Egy jól körülírt, elhatárolt nemzetközi jogi kérdés és két ország között gazdasági, stratégiai jellegű együttműködésről szóló tárgyalások semmilyen módon nem lehetnek összefüggésben egymással” – nyilatkozta Szijjártó Péter, aki megerősítette, hogy a kormány valóban tárgyalásokat folytat Azerbajdzsánnal.
Elmondása szerint a két ország képviselői a gazdasági együttműködés kibővítéséről tárgyal; arról, hogy „a gazdasági együttműködésünket hogyan kössük szorosabbra, hogy azt esetleg milyen pénzügyi vonalakkal egészítsük ki, de mi ettől teljesen függetlenül kezelünk egy nemzetközi jogi kérdést, amelyet egyezmények szabályoznak”. Arra a kérdésre, hogy a kiadatási ügyben történtek után tárgyal-e majd még a magyar kormányzat Azerbajdzsánnal, az államtitkár azt válaszolta: ha szükség lesz arra, hogy az azeri féllel egyeztessenek gazdasági ügyekben, meg fogják tenni.
Tiszteljük Örményországot
A műsorban szóba került Örményország bécsi nagykövetének nyilatkozata, aki szerint az örmények a kiadatás előtt két héttel figyelmeztették a magyar illetékeseket, hogy ne adják ki az azeri foglyot Bakunak, majd a napokban ismét tiltakoztak az ügy kapcsán. Szijjártó elmondta, hogy ő nem tud ilyen tiltakozásról, de ettől függetlenül előfordulhatott, de szerinte a magyar kormány nagy tisztelettel van Örményország és az örmény nép iránt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a jövőben is szeretnének Örményországgal jó kapcsolatot ápolni, de annak a belátását Magyarország joggal várja el mindenkitől, hogy ha egy jogi esetet egy nemzetközi egyezmény szabályoz, akkor Magyarország mindig ennek előírásai szerint fog eljárni.
Magyarország pénteken adta ki Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarovot, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek, őrnaggyá léptettek elő, új lakást adtak neki, és visszamenőleg kifizették a bérét. Szerzs Szargszján örmény elnök még aznap Jerevánban bejelentette, hogy országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Az örmény külügyminisztérium ugyancsak a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését említette nyilatkozatában.
Vasárnap Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hivatalába kérette és diplomáciai jegyzéket nyújtott át Vilayat Guliyevnek, Azerbajdzsán budapesti nagykövetének. Ebben arról tájékoztatta, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését az örmény katonatársa meggyilkolása miatt elítélt azeri férfi kiadatása ügyében.