A SOTE nem tud Schmitt tanulmányairól
„Schmitt Pál nyilvántartásunk szerint nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, nem jelentkezett a doktori iskola PhD képzésére, sem képzés nélküli fokozatszerzésre" – közölte a Semmelweis Egyetem csütörtök délután az Index megkeresésére.
A volt államfő esetleges hallgatói jogviszonyáról azért érdeklődtünk az egyetemnél, mert Schmitt, aki a napokban a Nemzeti vágtán nyilatkozott a Hot! magazin riporterének, azt mondta, hogy elkezdte az iskolát, hiszen megfogadta, hogy a mai feltételeknek megfelelő doktorit tesz le. „Publikálnom kell szakfolyóiratokban, most ezeket a cikkeket írom" – mondta a lap szerint.
A plágiumügye miatt távozásra kényszerült volt köztársasági elnök először a lemondása előtt három nappal adott, emlékezetes tévéinterjúban fogadta meg, majd a lemondását bejelentő parlamenti beszédében is megismételte: doktori fokozatot fog szerezni. „Most, 70 évesen be fogom bizonyítani, hogy képes vagyok egy mostani, nagyon nehéz kritériumoknak megfelelő dolgozatot, egy úgynevezett PhD-dolgozatot írni” – mondta.
Május végén, amikor lejárt a jelentkezési határidő a Semmelweis Egyetem doktori iskolájának PhD képzésére, megkérdeztük Kiss Norbertet, Schmitt Pál volt hivatalvezetőjét, hogy Schmitt beadta-e a jelentkezését. „Amikor ez megtörténik, időben tájékoztatunk" – adott akkor Kiss kitérő választ. Ha Schmitt az úgynevezett képzés nélküli fokozatszerzést választja, arra bármikor lehet jelentkezni.
Ilyenkor az egyetem doktori szabályzata szerint a doktorandusz egyből a fokozatszerzési eljárásra jelentkezik, témavezető irányításával felkészül a doktori szigorlatra, elkészíti az értekezését, és felkészül a védésre. Sok ideje nincsen: a képzés nélküli fokozatszerzőnek a jelentkezés után egy éven belül be kell adnia a doktori értekezését. A publikációs követelmények náluk még szigorúbbak, mint azoknál, akik képzésre is járnak, a többeikre vonatkozó impaktfaktor-előírás 150 százalékát várják tőlük.