A hírközlési piacon is megvédené az állampolgárokat a fideszes Cser-Palkovics András, aki messziről nyitva még a rezsiköltségekről is beszélt. Meg arról, hogy nem minden kormány védte úgy a kisembereket, mint a mostani. A kisemberek védelmében most el szeretné érni, hogy a mobilcégek és a kábeltévék ne módosíthassák egyoldalúan az előfizetői szerződéseket. És meg kell tiltani a rendkívüli különadók továbbhárítását, hiszen azok célja a cégek megadóztatása volt. A rászorulóknak pedig állami digiboxot kért.
"Nem merült fel bennünk, hogy visszaállítsuk az önálló határőrséget. Nem az a fontos, hogy hogy hívják, hanem az, hogy a feladatot jól lássa el. A magyar rendőrség az EU értékelése szerint kitűnően látja el a feladatot" - válaszolta Kontrát államtitkár Mirkóczkinak. "Ön nincs tisztában a fogalmakkal" - mondta még Mirkóczkinak. Ugyanis szerinte a magyar hatóságok pont elfogják a határsértőket, és ezt bizonyítják a statisztikák is. Igaz, arról ő sem tudott adatot mondani, hogy hányan jutnak át. Az EU pedig négymilliárd forintot ad a határrendészet felszerelésére.
Mirkóczki nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség igen.
Megkérdeztük őket, hogy mit gondolnak a tagdíjhátraléluk okozta kizárásukról, a cikket a címre kattintva olvashatja el.
A nap értelmetlen vitájával - ami, ha előző posztunk óta elfelejtették volna, mindenféle tényadatok hiányában arról szólt, hogy sok vagy kevés illegális határsértő jut-e be az országba - véget is ér közvetítésünk. Most az azonnali kérdésekkel folytatódik az ülés, de Orbán Viktor miniszterelnök a héten nem válaszol. Hamarosan összefoglaló cikkel jelentkezünk, a mai határozathozatalokról is abban számolunk majd be.