Ők alapították a Haza és Haladás Egyesületet
A Haza és Haladás Egyesület zárt ajtók mögött, október 18-án tartotta meg az alakuló közgyűlését. A most bejegyzés alatt álló Haza és Haladás közleményéből kiderül, hogy az egyesület „a »haza és haladás« reformkori jelszavának jegyében kíván politikai és közéleti tevékenységet végezni”.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök 2011-ben alapította meg a Haza és Haladás Alapítványt, amely szakpolitikai műhelyként tanulmányokkal kívánta befolyásolni a közhatalomra pályázó politikai szervezetek gondolkodását. Mostanra viszont belátták, hogy ez kevés, és szükségük van egy olyan szervezeti formára, amely maga is érényt szerezhet az elgondolásoknak.
Az egyesület alapító tagjai: Bajnai Gordon, Balázs Péter volt külügyminiszter, Bárándy Péter ügyvéd, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere, Bitó László író-orvoskutató, Falus Ferenc volt országos tiszti-főorvos, Felcsuti Péter volt bankszövetségi elnök, Haris Éva, Kalmár Péter, Korányi Dávid, Gyurkovics Tamás, Simó György, Simon László, Szigetvári Viktor, Oszkó Péter és Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője.
A Haza és Haladás az első közgyűlésén háromtagú elnökséget választott, így Bajnai Gordon lett az Egyesület elnöke, az ügyvezető alelnök pedig Szigetvári Viktor, aki két nyertes szocialista választási kampányban is közreműködött. Az elnökség harmadik tagja Oszkó Péter volt pénzügyminiszter lett.
Együtt 2014
Bajnai Gordon október 23-án a Milla Egyesület tüntetésén hirdette meg az Együtt 2014 mozgalmat, vagyis egy összellenzéki választási koalíciót hirdetett. Azt mondta, hogy nem alakít pártot, hanem mindenkire vár, és utalás szinten (zöldek, baloldaliak, stb.) felsorolta a baloldal összes pártját.
Pénteken délelőtt Bajnai Gordon, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke aláírta az Együtt 2014 választási mozgalom együttműködési nyilatkozatát. A sajtónyilvános aláíráson Bajnai Gordon azt mondta, hogy a mozgalomba minden olyan szervezet jelentkezését várják, akik egyetértenek velük.