A kormány nevében Kontrát Károly belügyi államtitkár válaszolhatott. Szerinte Gyurcsány az őszödi beszéd után mindent megtett azért, hogy hatalmon maradhasson, és az MSZP és az SZDSZ bizalmat szavazott neki. Gyurcsány pedig "törvénytelenségekre kényszerítette a rendőrséget". Bajnainak meg miniszterelnökként nem jutott eszébe a kivizsgálás és a kártérítés. "Akkor a hatalomért remegett, most a hatalom után sóvárog" - mondta Kontrát. A Fidesz-kormány viszont kétszázhetven millió forint kártérítést fizetett az áldozatoknak.
Hiába izmozott Papcsák Ferenc 65 oldalnyi módosító indítvánnyal, ma mégsem vitáznak a választási törvényről, cserébe viszont lesz Orbán-froclizás, ami mindig földobja a Parlamentet. Izguljunk együtt, hogy a Pocakos Tábornok ma is sikerrel pattintsa le a felkészületlen ellenzékieket!
a fogarasi MOl-kúton nem volt magyar benzinkutas!!!
véget is értek az azonnali kérdések, ezzel mi is búcsúzunk. Orbán Viktor csörtéit hamarosan külön cikkben is olvashatja, és hamarosan jelentkezik szokásos összefoglalónk is a nap többi eseményéről. Ez utóbbiban számolunk majd be a határozathozatalokról. Ezek a csúszás miatt hat óra tájékán kezdődhetnek majd.
hogy megtrágyalás, pedig ez nem is olyan rossz nap a Házban, sőt!