Három érettségiző nyomában az Index

B. Réka (Herman Ottó Gimnázium, Miskolc)

A borsodi Ongán, családi házban született 1994 januárjában. Óvodába már Miskolcra járt, mert anyagi problémák miatt el kellett cserélniük a családi házat egy miskolci panelra. Édesanyja testnevelő és gyógytestnevelő tanár, édesapja asztalos, két bátyja van.

Az ország negyedik legerősebb gimnáziumának nyolcosztályos tagozatára jár, 10 évesen egyedül döntötte el, hogy ide felvételizik. 11.-ben iskolai program keretein belül egyhetes diákújságíró szemináriumon vett részt Németországban. „Gyakorlatilag egy hét buli egy szuper, nemzetközi közösségben, aminek a végén írtunk egy cikket arról, hogy milyen volt. A következő évben is szerettem volna menni, viszont az 50 ezer forintos önköltségi részt nem tudtuk megoldani, ezért kerestem munkát.” Szórólapozni kezdett, de kiszámolta, hogy az azzal kereshető napi 1500 forint nem lesz elég a németországi útra, ezért jelentkezett egy nagy diákmunka szervezetnél meghirdetett tescós árufeltöltő munkára. „Amikor hívtak, kiderült, hogy csak kasszásnak tudnak felvenni, úgyhogy ez lett a munkaköröm március óta. Iskolaidőben heti négyszer délutánonként 4-6 órát dolgozom különböző közeli Tescók pénztárjaiban, hétvégén bevállalok egy dupla műszakot, így havonta 50-80 ezer forintot keresek.” Az első fizetéséből ment Németországba, azóta vett telefont, most a nyelvvizsgadíjra gyűjt.

Két és félévesen kezdett el klasszikus balettre járni, amit aztán társas táncra cserélt, majd egy évig a Miskolci Musical és Dalszínházban volt amatőr színjátszó és színpadi táncos. Játszott hippit a Hair musicalben, libát a Vukban, és ő volt Richter jegyző a Pál utcai fiúkban. A szobája tele van érmekkel, tánc és atlétika versenyekről, de ma már csak az iskolai megmérettetéseken vesz részt.

Hatéves volt, amikor a szülei elváltak, édesapja egészségügyi problémákkal küzd, és egy 25 km-re lévő településen él, Réka csak nyaranta találkozik vele.

Osztálytársai előtt sokáig titkolta, hogy dolgozik, mert az elit-gimnáziumban ő az egyetlen dolgozó diák. „Cikinek éreztem, a tescós ingemet is mindig úgy pakoltam a táskámba, hogy ne lássa senki. Aztán az egyik osztálytársam beállt nálam a sorba, és akkor az osztályfőnök javaslatára egy egész osztályfőnöki órát ennek szenteltünk. Soha nem izgultam még annyira, de végül nagy tapsot kaptam.”

J. Dávid (Pesthidegkúti Waldorf Iskola)

Az ezredforduló reggelén, hétévesen rajzolta élete első 3D épületét, azóta építész szeretne lenni. Budapesten született, értelmiségi családban 1993. májusában. A Duna Plaza akkoriban épült, gyakran tologatták az építkezés felé babakocsiban. „Órákig néztem, ahogy épül, talán az építészethez a vonzódásom is innen ered. Minden nap a Váci úton keresztül mentem iskolába, ahol bontották a gyárépületeket, és építették az irodaházakat. Lenyűgözött.”

8 éves korából egy nagyon boldog napra így emlékszik: „az iskolában vagyok 2-ig, rengeteget játszunk, főleg kommandósat, és megmentjük a királylányt. Kicsit tanulok is, de mivel ez egy Waldorf suli, nem túl sokat, és süt a nap. Iskola után hazamegyek és órákig legózom a Lego City városépítő szettjével.” Ha teheti, ma is legózik vagy legalábbis nézegeti a webes Lego oldalakat.

18 évesen iskolája szervezésében két hónapot töltött önkéntes segítőként egy wales-i Camphillben, ami egy gyógyító-terápiás farm, ahol nemzetközi közösségben ép és szellemi fogyatékos emberek élnek és dolgoznak együtt.

Édesanyja (akit következetesen mamának nevez) tanár, a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában tanít, ugyanott, ahová Dávid is jár. Dávid informatikus édesapjával kevéssé tartja a kapcsolatot, soha nem is éltek együtt, azt mondja, nem is érzi az apa hiányát. „Nekem ez teljesen természetes, mindig is így volt, egész életemben mamával éltem kettesben.”

Cz. Réka (Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Kispest)

1993 júniusában született Budapesten, arra a ferencvárosi lakótelepre jár gimnáziumba, ahol lakott, óvodába és általános iskolába is járt. Legmeghatározóbb élménye a 2004-es foci Európa-bajnokság, legnagyobb kedvence pedig a cseh Pavel Nedved, aki akkor az olasz Juventus játékosa volt. „Bandzsa, alacsony, O-lábú, de örök kedvenc azóta is” - mondja róla Réka, aki az Olaszországban játszó Nedved miatt lett olaszfocirajongó. A 2012-es futball Eb-döntőt egy Szabadság téri kivetítőn nézte, olasz zászlót festett az arcára, és zokogott, amikor a csapata 4:0-ra kikapott. Állítása szerint ő a legstréberebb az olasz tanórákon, és az utóbbi időben egyik legboldogabb napja az volt, amikor a 200E buszon összetalálkozott egy csapat eltévedt olasz turistával, és végigbeszélgette velük az utat.

Nincs testvére, édesanyja egy hajbeültető klinikán asszisztens, édesapja rendőr. Szülei hét éve váltak el, azóta édesanyjával él Kispesten, édesapjával keveset találkozik. Hét évig vívott, ma már nem sportol, délutánonként a szalagavatós felkészülés és az érettségi előkészítő foglalja le az idejét.

A lakótelepi gimnázium angol nyelvi tagozatára jár, 13. osztályos, és sok olyan iskolatársa van, akikkel már a homokozóból ismerik egymást. „Mindig nagyon fiús voltam, a barátaim nagy része is fiú és ma is előfordul, hogy focis sálban megyek az iskolába, de az is, hogy kifestve, magassarkúban.”

A sorozat következő részében kiderül, hogy melyiküknek mi a célja az érettségivel és azután.