Valter
9 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Rogán, Bajnai és Mesterházy együtt tüntet a nácizmus ellen

2012.11.29. 10:57 Módosítva: 2012.11.29. 11:35

Náciellenes tömegtüntetést tartanak vasárnap délután háromkor a Kossuth téren Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamentben elhangzott náci kijelentései miatt. A demonstráción beszédet mond Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP részéről Mesterházy Attila pártelnök, az Együtt 2014 mozgalom részéről pedig Bajnai Gordon volt miniszterelnök is. Felszólal Ungvári Tamás, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is. A tüntetésen fellép Hernádi Judit és Somló Tamás, a rendezvény moderátora Bombera Krisztina lesz.

A Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt eredetileg az Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi a Facebookon, de csütörtökön bejelentette csatlakozását az Együtt 2014 is.

Közleményük szerint az Együtt 2014 a leghatározottabban elutasítja a gyűlöletkeltés, a rasszizmus és az antiszemitizmus minden megnyilvánulását. "A minap a magyar Parlamentben olyan szavak hangzottak el, amelyeket egyetlen modern jogállam parlamentjében sem lehetett volna elmondani, mert törvényi és erkölcsi tiltás alatt állnak. A gyűlöletbeszéd és a kirekesztés nem politikai kérdés, hanem élet és halál kérdése minden olyan nemzet számára, amely békében akar élni. A kirekesztés elleni következetes fellépés minden demokrata és minden tisztességes ember számára erkölcsi parancs"  - olvasható közleményükben.

A szervezők mellett kifejezte részvételi szándékát a Raoul Wallenberg Egyesület, az Országos Örmény Önkormányzat, a Magyar Nők Szövetsége, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége, valamint a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom is.

A jobbikos Gyngyösi Márton hétfőn a parlamentben a Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett felszólalásában azt kifogásolta, hogy a kormány nem áll Palesztina oldalára a gázai konfliktus ügyében. Ezután azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".

Szavait akkor sem Németh Zsolt, sem az ülést vezető Balczó Zoltán, jobbikos parlamenti alelnök nem utasította vissza. A kormány csak ezután ítélte el a parlamentben elhangzó kijelentéseket. A Jobbik azzal próbált magyarázkodni, hogy Gyöngyösi Márton élőszóban "nem volt elég precíz", és félreérthetően fogalmazott. A képviselő azt mondta, nem a zsidó származásúakra, hanem az izreli-magyar kettős állampolgárokra gondolt. Gyöngyösi bocsánatot kért, de nem mondott le mandátumáról.

Kedden két flashmobot is tartottak a Parlamentnél. A részt vevők többsége sárga csillagot viselt, és 386 Dávid-csillagot adtak át az Országgyűlés sajtófőnök-helyettesének. 

A Fidesz még csütörtökön benyújtja azt a törvénymódosító javaslatát, amely szerint ha a levezető elnök nem tesz javaslatot az Országgyűlés méltóságát sértő kijelentéseket tevő képviselő bírságolására, akkor a Házelnöknek erre 5 napon belül utólag is lehetősége lesz és pénzbírságot szabhat ki, jelentette be Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.