Emma
-2 °C
6 °C

Ertsey a frakcióban marad, a pártban nem

2012.12.03. 11:49

„A párttagságomat egyelőre nem tudom helyreállítani. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, látnom kell a gyógyulás jeleit, ez hónapokig is eltarthat” – írta meg Ertsey Katalin a blogján.

A képviselő azonban a frakcióban továbbra is folytatja a munkáját. „A képviselői munkám folytatásával viszont tartozom a választóimnak, akik az összes LMP-s képviselő között a legmagasabb, 17%-os arányban adtak nekem bizalmat 2010-ben. (Külön öröm, hogy 10%-ot vertem Pörzse Sándorra :))” – írta a blogbejegyzésben.

Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője múlt kedden jelezte levélben a párttársainak, hogy felfüggeszti a párttagságát, és a hét végéig gondolkodási időt kért, hogy eldönthesse, a jövőben is rész tud-e venni az LMP képviselőjeként a munkában. Ertsey a múlt hétfői frakcióelnökségi szavazás miatt döntött így, mivel az szerinte „az ocsmány politikai alkuk és kontraszelekció diadala volt”.

A diadal előzménye

A frakcióvezetőségről Jávor Benedek november 17-én mondott le, miután a párt kongresszusa úgy döntött, hogy a kormányváltás érdekében sem hajlandó megállapodni az Együtt 2014 mozgalommal.

A kongresszusi erőviszonyok azonban nem felelnek meg az LMP-s parlamenti képviselők arányainak, ugyanis a kongresszuson 84:77-arányban nyertek az Együtt 2014-gyel való választási együttműködést elutasító küldöttek, míg a szeptemberi frakcióvezető-választáson Jávor Benedeket 8:7 arányban szavazták meg, és ugyanez volt az arány a november 23-i, sikertelen frakcióülésen is. Végül újra Schiffer András lett a frakcióvezető,