Hiller szerint teljesen lehetetlen vállalás, hogy a kormány majd maga határozzon meg háromezer különböző ponthatárt. Ráadásul így tényleg senki sem tudhatja, hogy pár hónap múlva milyen szakra hány ponttal lehet bejutni, és milyen lesz a finanszírozás. "Ami ezidáig történt az nem más, mint radikális forráscsökkentés" - mondta végül, majd javasolta a röghözkötés és a Diákhitel 2 azonnali eltörlését. "Ne támadják a magyar egyetemek rektorait, oktatóit, de különösképpen ne támadják az egyetemi hallgatókat, mert ebben az ügyben nekik van igazuk."
Kattintson a címre, hogy megtudja, milyen mai alkotmánybírósági döntésre utalt Rétvári Bence államtitkár az imént.
A szocialisták vezérszónoka is a felsőoktatás ügyéről szeretett volna beszélni, mert azt látja, hogy "teljes a fejetlenség, miniszter úr, teljes a káosz". Koncepciótlanság van, mondta, hiszen 72 órával ezelőtt még önfenntartó, önfinanszírozó felsőoktatásról beszéltek, hiába állították még a szakértők is, hogy ilyen nincs. "72 órával ezelőtt még azt mondták, hogy ez az önök politikája, két és fél év alatt kiértékelték" - mondta. "48 órával ezelőtt pedig azt, hogy megszüntetik a keretszámokat, és 240 pont felett mindenkit felvesznek. Két órája pedig azt, hogy a kormány majd rendeletben meghatározza, ki, mikor és hol taníthat" - mondta. "Fogalmuk sincs, hogy minek alapján akarják ezt megcsinálni. Ez egy olyan munka, mint a lámpagyújtogatóé. Minél előrébb tartanak, annál sötétebb van" - bírálta tovább a kormányt.
Hiller szerint teljesen lehetetlen vállalás, hogy a kormány majd maga határozzon meg háromezer különböző ponthatárt. Ráadásul így tényleg senki sem tudhatja, hogy pár hónap múlva milyen szakra hány ponttal lehet bejutni, és milyen lesz a finanszírozás. "Ami ezidáig történt az nem más, mint radikális forráscsökkentés" - mondta végül, majd javasolta a röghözkötés és a Diákhitel 2 azonnali eltörlését. "Ne támadják a magyar egyetemek rektorait, oktatóit, de különösképpen ne támadják az egyetemi hallgatókat, mert ebben az ügyben nekik van igazuk."
legalábbis erre következtetünk abból, hogy Kövér László az elempésekkel perel. Hogy mi történt, az sajnos nem látszott a közvetítésben, amiben végig Kövér Lászlót mutatták.
Mert az Orbán-kormány megalakulása óta kitiltották az újságírókat az ülésteremből.
"Ha minden rendben volt, akkor miért vált fenntarthatatlanná a rendszer?" - kérdezett vissza Hiller István felszólalására a kormány nevében válaszoló Balog Zoltán emberminiszter. Emlegetett egy főiskolát, amely évi hétszázmillió forintot törleszt egy olyan fejlesztésért, aminek szerinte semmi értelme. Azt nem árulta el, hogy mire gondol. "Azt tudom mondani minden magyar középiskolásnak, hogy nem azon kell spekulálni, hogy hol és hány pontot fognak szerezni, hanem ha jól tanulnak, akkor be fognak jutni" - ismertette ezután a legújabb felsőoktatási koncepciót. Majd megtudtuk, hogy a kormány az MSZP-vel szemben semmi esetre sem támogatja a tandíj bevezetését.
Két katicabogár beszélget.
- Képzeld, felvételiztem az egyetemre.
- És felvettek?
- Hülye vagy? Hét ponttal?
A nap utolsó vezérszónokától, Rogán Antaltól megtudhattuk, hogy "Magyarországon ma sok diák aggódik azért, hogy kell-e fizetni a felsőoktatásért". "Meghallottuk és megértettük ezeket az aggályokat" - mondta, majd ő is bejelentette, hogy senkinek sem kell fizetnie a felsőoktatásért, ha vállalja, hogy befejezi tanulmányait és Magyarországon vállal munkát. "Az, hogy be kell fejezni az egyetemet, egészen természetes. Az pedig a legtöbb európai országban természetes, hogy aki tanul, annak saját országát kell gyarapítania" - mondta. És szerinte ez így igazságos. "Ebben a házban vannak hívei a tandíjnak. Csak nem itt, a kormánypártok soraiban, hanem szemben, a szocialistáknál" - ment át támadásba.
De a kormány nemcsak a diákok félelmeit hallotta meg, hanem azokét is, akik sok rezsit fizetnek. Ezért hát Rogán újra bejelentette a tízszázalékos rezsicsökkentést. Ezt teszi a kormány a családok karácsonyfája alá, mondta, majd kellemes ünnepeket kívánt.
A kormány úgy érezte, erre a felszólalásra is reagálnia kell, hiszen így újra megismételhette a legújabb felsőoktatási koncepcióról egyszer már megismételt mondatokat, melyek ismertetésétől harmadjára már eltekintenénk.
Annyit azért felidéznénk Balog beszédéből, hogy felháborodottan visszautasította azokat az ellenzéki vádakat, hogy intézkedéseket hoztak volna.
S. Dániel nevű olvasónk szerint ez jobb mint a katicás:
Két pogácsa beszélget:
-Képzeld felvételiztem az egyetemre!
-És felvettek?
-Te hülye vagy, egy pogácsát?!
Véget értek a napirendi felszólalások, most a napirendet fogadják majd el. De előtte még ismertették a házbizottság állásfoglalását arról, hogy Kövér László házelnök igenis ledemagógozhatja a neki nem szimpatikus (ellenzéki) képviselőket.
Hogy vitatkozott Góg Magóggal?
"De, Magóg!"
Az előzetes hírekkel szemben egy törvényjavaslatot sem vettek le a napirendről, így elméletileg a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényt is elfogadják még ma.
Most pedig az interpellációk következnek. Elsőként a szocialista Szabó Imre, volt környezetvédelmi miniszter kéri számon ezermilliárd forintnyi, megújuló energiatermelésre fordítható támogatási pénz sorsát. Mert ő úgy tudja, hogy pénzosztás helyett éppen kirúgják a programért felelősöket. Ez Szabó szerint fideszes belharcra utal, mert akiket kirúgnak, már azokat is a Fidesz nevezte ki. Szabó szerint eddig az 1137 milliárdos keretből csak 253 milliárdot fizettek ki, a többi pénz pedig bennragadt. Pedig a zöldipar új munkahelyeket is teremthetne.
"Tökéletesen egyetértünk abban, hogy a KEOP jelentősége hazánk mindennapjaiban és jövőjében rendkívül jelentős" - kezdte válaszát Fónagy János. Pont ezért kellett kirúgni embereket a vezetőségből. Azóta az új vezetőség projektorientált struktúra kialakítására is javaslatot tett.
Ráadásul a jövőben figyelembe veszik azt is, hogy a struktúra igazodjon a meglévő struktúrákhoz.
A legfontosabb feladat pedig a bürokrácia növelése, új munkatársak felvétele. "Leépítésről nincs szó, mindössze a szervezeti átalakításból fakadóan csökkent a vezetőség létszáma" - mondta. Azt is megtudtuk, hogy Fónagy szerint egyáltalán nem reális veszély az, hogy elbukjuk az eddig ki nem fizetett ezermilliárd forintot. Ezt csak akkor bukná el az ország, ha 2015-ig nem tudnánk elkölteni azt, amit az elmúlt nyolc évben nem sikerült elköltenünk. És még az idén ki akarnak osztani 95 milliárd forintot a pályázók között.
Szabó örült annak, hogy Fónagy szerint is fontos az ország jövője, de maradtak benne kételyek. A választ nem fogadta el, a kormánytöbbség viszont igen.
Lesz zöldbank
A jobbikos Novák Elődöt az érdekelte, hogy van-e következménye annak, ha egy miniszter törvényt sért. Szerinte ugyanis Navracsics Tibor igazságügyi miniszter törvényt sértett, mert nem vizsgálta felül időre a kommunista nyugdíjakat. Arra ugyanis október 31-ig lett volna ideje. "Akár szándékos szabotálásról, akár alkalmatlanságról van szó, nem illene ilyenkor lemondania?" - kérdezte, és a felelősök megnevezését követelte.
Ebből a cikkünkből kiderül, hogy Navracsics Tibornak miért lehetett igen nehéz dolga, és talán ezért sem végzett munkájával határidőre. Persze lehet, hogy másért nem. Rétvári államtitkár mindjárt elmondja.
A kormány nevében válaszoló Rétvári Bence szerint nem szép dolog Navracsics Tibort kárhoztatni a kommunista nyugdíjak felülvizsgálatának elmaradásáért, amikor erre húsz éve lett volna már a képviselőknek a rendszerváltás óta. Amúgy is, a Jobbik se szólhat egy szót sem, mert Tiszavasváriban van Vörös csillag és Vörös hadsereg utca is. Ráadásul Novák még csúsztat is, amikor azt állítja, hogy 200 millió forintba kerül a kommunisták kiegészítő nyugdíja, pedig csak 11 millió forint. Persze ez is sok, tette azért hozzá. Lassú Alapos munkához idő kell, tudtuk még meg.
Novák nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség - Novák megfogalmazásában a mamelukok - viszont igen.
A muszlim uralkodók rabszolgatestőrei, eredetileg. Később, amikor a törökök elfoglalták Egyiptomot (1517-ben), akkor a pasa tanácsadó testületének tagjait hívták mamelukoknak. A magyar politikai nyelvben viszont leginkább Bólogató Jánost, vagyis ész nélkül a vezetőt támogató tisztségviselőt jelent a mameluk.
Az LMP mai interpellálója, Vágó Gábor a devizahitelesek megmentéséről, azon belül is az Eszközkezelő problémájáról beszélt. Egyben visszautalt saját októberi kérdésére is, amikor ugyanerről kérdezte már a kormányt. Elismerte, hogy október óta, amikor még csak 450 emberrel szerződtek, sokat javult a helyzet, mert azóta még 1200 emberrel aláírták a szerződést. De ez is elmarad attól a nyolcezertől, amennyivel szerződhetnének. Vágó szerint a devizahiteleseknek "még a propaganda szintjén sem sikerült segíteni".
A Nemzeti Eszközkezelő zrt. honlapján legalább ilyen van. A szervezet többi előnyét meg mindjárt elmondja Fónagy János államtitkár.
Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár válasz helyett ismertette, hogy mi is a Nemzeti Eszközkezelő feladata. Az otthonok és a családok védelme és a gazdasági válság hatásainak tompítása. Megtudtuk még, hogy a 2013-as tizenötezres kvótában már benne vannak azok a lakások is, amiket 2012-ben nem vettek meg. Az is kiderült, hogy 2014 végéig összesen 25 ezer lakást vásárolhat fel a Nemzeti Eszközkezelő.
Vágó nem fogadta el a választ, a kormánypárti képviselők igen.
amit nem közvetítünk. Biztosak vagyunk benne, hogy a kormány rendkívül eredményesnek ítéli a kormány és a Nokia között létrejött munkacsoport működését.
Miért tűri a KRESZ a bömbölve zenét hallgató gépkocsivezetőket az utakon? Ezt a kérdést nyújtotta be Zakó László jobbikos képviselő pénteken Németh Lászlóné fejlesztési miniszterhez.
És tényleg nagyon elégedett volt a kormány a Nokiával, az öninterpelláló képviselő pedig a válasszal. Így most következhet is Baja Ferenc (MSZP), aki az elektronikus közigazgatásról, illetve annak hiányáról kérdezett. A Fidesz ugyanis hatalomra kerülése után hatályon kívül helyezte az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényt, ezzel Baja szerint romba is döntötte az elektronikus közigazgatást. Azóta ugyanis semmi sem szabályozza az elektronikus közszolgáltatásokat. És mert nincs szabályozva, így 2014-ig nem is vezetik be az elektronikus közigazgatást. Az is érdekelte, hogy ha nem vezetik be az elektronikus közigazgatást, akkor miért adtak 24 millió forintot egy kft-nek ennek bevezetésére.
Baja Ferenc 2008-2010 között informatikai kormánybiztos volt, és nevéhez fűződik az NDK magyarországi beindítása. Az NDK ebben az esetben Nemzeti Digitális Közműt jelent.
A kormány nevében válaszoló Rétvári Bence szerint már a szocialisták is szerződtek az utolsó kérdésben megnevezett kft.-vel, úgyhogy nyilván a szocialistáknak sincs problémája azzal, ha a kormány most fizet valamiért, ami nincs. Különben pedig a szocialisták olyan rendszereket hagytak hátra, például az ügyfélkapu alrendszereit, amelyeknek nincsen tervdokumentációja, és különben is átláthatatlanok. És az is a Fideszre maradt, hogy bevezesse az ügyfélkapun a kétlépcsős beléptetést. A Fidesz igyekszik a lehető leggyorsabban kijavítani a szocialisták által vétett hibákat, tudtuk meg.
Baja nem fogadta el a választ, a kormánytöbbség elfogadta.