Tekla
9 °C
20 °C

Néhány nap után hazatérhet az ír gázoló

2013.04.04. 00:26

Magyarországi büntetésének megkezdése után akár egy-két nappal is hazatérhet Írországba a 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin, aki ezután ott folytathatja maradék szabadadságvesztésének letöltését - mondta Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter szerdán az M1 Az Este című műsorában.

A tárcavezető megismételte korábbi vállalását, miszerint személyesen garantálja, hogy a jogerősen elítélt férfi Írországban folytathatja büntetését, ha annak letöltését Magyarországon kezdi meg. Navracsics közölte, utóbbihoz az áldozatok szülei is ragaszkodtak, az ír igazságügy miniszter neki írt leveléből pedig arra lehet következtetni, hogy az elítélt hazájában befejezi büntetésének letöltését.

Az ír és a nemzetközi közvélemény alapján nem számít arra, hogy Tobin hazájában államfői kegyelemmel korábban szabaduljon. Az ír igazságügy minisztérium szerda délután felvette a kapcsolatot a magyar kormánnyal és a kiadatás technikai részletei után érdeklődött, feltehetően azért, hogy minden akadály elháruljon Tobin Magyarországra érkezése elől - fejtette ki, hozzáfűzve: ennek időpontja kizárólag az elítélten múlik.

Navracsics szólt arról is, Magyarország az elmúlt tizenhárom évben soha nem hagyta levenni a napirendről ezt az ügyet, a kormány az elmúlt hetekben pedig még erősebb politikai nyomást gyakorolt az ír kormányra, amely valószínűleg emiatt belátta: erkölcsileg védhetetlen helyzetbe kerültek és rá kell bírniuk Tobint arra, hogy működjön együtt a magyar hatóságokkal.

A miniszter aláhúzta, a magyarországi büntetésvégrehajtásnak, "ha nem is luxuskörülmények", de fokozott biztonsági intézkedések mellett kell fogadnia Tobint. Szerinte ugyanis a bűncselekmény típusa, illetve "Tobin eddigi magatartása olyan indulatokat gerjeszthet", amelyek ezt indokolják.

Az ír gázoló már magyarországi börtönbüntetésének megkezdése előtt beadhatja a kiadatására vonatkozó kérelmet, amelyet "viszonylag hamar", akár egy-két nap után is kedvezően elbírálhatnak.

Az ír legfelsőbb bíróság tavaly nyári végleges, jogerős elutasító végzésével összes jogi lehetőség bezárulni látszott arra, hogy Francis Ciarán Tobint az ír hatóságok átadják Magyarországnak büntetése letöltése végett. Navracsics azonban pénteken ír tájékoztatásra hivatkozva bejelentette, hogy Tobin mégis kész letölteni büntetését.

Az ír férfi, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalun ütött el egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak.