István, Vajk
19 °C
33 °C

Elköltözött az ellenzéki sasfészek

2013.04.28. 20:29 Módosítva: 2013-04-28 21:25:49
Száz-százötven fős menet költöztette az ellenzéki civil ellenállás bázisaként számon tartott Sirály kulturális központot. Többen azt skandálták, hogy a forradalom elköltözött. Az új, Vas utcai új helyen jogilag biztosított a működés.

Elköltözött az ellenzéki civil szervezkedés egyik központja számon tartott Sirály. Az új hely a Vas utcában, a Roham bárban van. A kulturális központnak hosszú csatározás és hatósági beavatkozás után kellett elhagynia a Király utcai ingatlant. Egyebek mellett itt kezdték el a Millát és Hallgatói Hálózatot is szervezni, valamint itt találták ki a Fidesz-székház elfoglalásának ötletét.

A Sirályt működtető Marom Klub Egyesület szervezőinek sikerült egy alapvetően unalmas és szomorú eseményből vidám, és bizakodó hangulatú felvonulást szervezneiük. Schönberger Ádám, az egyesület elnöke elmondta, hogy ők keresték meg a Roham bár tulajdonosait, és állapodtak meg a költözésről. A vezető szerint a Vas utcában is hasonló programokat szerveztek korábban és a közönségben is volt átfedés, az utóbbi időkben azonban gondjaik akadtak a kulturális események megszervezésével. A Marom egyesületet egy tagja segítette, hogy be tudják vásárolni magukat a Rohamba.

Bernáth László aktivista a felvonulás elején a Király utcai Sirály emeletéről felsorolta, hogy milyen programokat szerveztek korábban a helyre. Szerinte a hely legfontosabb értékei a szabadság, a nyitottság, a befogadás és az ellenállás.

A menet ezután elindult a Vas utca felé. Magukkal vittek különböző tárgyakat a Sirályból. Volt, aki széket, volt, aki könyveket, de olyan is volt, aki függönyöket. Előkerültek az utóbbi egy év tüntetéseinek fontosabb kellékei: Fekete Györgyös, rezsimcsökkentős, demokráciát követelő transzparensek. A menetben feltűntek a Hallgatói Hálózát, a Milla és a Budapest Pride aktivistái is. A felvonulást a HaHA tüntetésekről megismert dobosok vezették.

A Kis Diófa utcai Kisüzem előtt megállt a menet, hogy meghallgassa a Puszi zenekar koncertjét. Itt alakult ki talán a legnagyobb buli, többen elkezdtek táncolni a Sirályból elhozott székeken állva. Tiltakozóknak azonban sikerült két kisgyerekes anyát egy Nagy Diófa utcai ház egyik erkélyéről egy pohár vízzel leönteni.

A nyolcadik kerületbe érve a felvonulók „Szia, Máté!” felkiálltással üdvözölték Kocsis Máté kerületi polgármestert. Kocsis a Fidesz kommunkációs igazgatójaként is megjelent  a Fidesz-székház elfoglalásakor, így érthető a konfliktus a sirályosok és az önkormányzati vezető között.

Az egyik ismert vezető ellenzéki aktivista elmondta: reméli, itt vonulnak Magyarország következő vezetői. Több megkérdezett szerint is jó hangulató volt a menet. Elmondták, hogy bizakodóak, hogy az új helyen békésen tud működni a kulturális központ.

A vonulás a Roham bár előtt fejeződött be. Walter Richárd szervező arra kérte a résztvevőket, hogy segítsenek kitalálni az új hely új nevét. A szervezők azt ígérik, továbbra is folytatják a Sirályban elkezdett munkát, és részt kívánnak venni az ellenzéki ellenállás szervezésében.