Mégsem Hoffmann Rózsa várta a HaHát
A minisztérium közkapcsolati osztálya fogadta a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistáit az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) illetékes államtitkárai helyett, ezért elmaradt a mára tervezett egyeztetés Budapesten.
Hoffmann Rózsa közölte: a köznevelési és a felsőoktatási államtitkárság munkatársai szerda reggel fél 9-re várták találkozóra a Hallgatói Hálózat tagjait, ők azonban nem jelentek meg ebben az időpontban.
A HaHa aktivistái azt kifogásolták, hogy nem az illetékes államtitkárok várták őket. Kiss Soma Ábrahám, a szervezet aktivistája az Emmi Szalay utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a minisztérium vezetőivel múlt pénteken aláírtak egy megállapodást, amely szerint szerda reggel Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár fogadja a szervezet képviselőit egyeztetésre. Kedd este kaptak értesítést arról, hogy nem az államtitkárok fogadják őket, ez pedig vállalhatatlan számukra.
Fernengel Ágnes HaHa-aktivista azt mondta: folytatják, amit eddig csináltak, újabb egyeztetést pedig valószínűleg már nem kezdeményeznek az államtitkárokkal. Sok ember támogatja őket, akik megérdemlik, hogy meghallgassák őket – tette hozzá. Az aktivisták szerint nem igaz, hogy az államtitkárok nem ismerik a követeléseiket, és azt is cáfolták, hogy politikai befolyás alatt állnának. Elmondták: ők civilek, és valamennyi párttól távol állnak.
Az Emmi sajtófőosztálya szerdai közleményében azt írta: a múlt pénteken a minisztérium Szalay utcai épületénél akciózó HaHa-aktivistákat a minisztérium közkapcsolati osztálya fogadta. A közkapcsolati osztály továbbra is áll rendelkezésére mindazon magánszemélyeknek, valamint olyan közösségeknek, amelyek nem képviselnek bejegyzett szervezetet, illetve érdeklődnek a minisztérium munkája iránt – áll a tárca közleményében.
Hoffmann Rózsa múlt pénteken azt mondta, hogy szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek és mit szeretnének.
Az államtitkár akkor elfogadhatatlannak és minősíthetetlennek nevezte azt, hogy a HaHa aktivistái behatoltak a Szalay utcai épületébe. A HaHa aktivistái akkor jelképesen elbocsátották a minisztérium vezetőit, mert szerintük a Balog Zoltán által vezetett Emmi „mindeddig rettenetesen végezte a munkáját″.