Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Több százezres bírság a székházfoglalóknak

2013.06.08. 09:38

A VI. kerületi rendőrkapitányság a gyülekezési jog megsértésére hivatkozva 415 ezer forintos bírságot szabott ki a székházfoglalás 11 szervezőjére - írja a Népszabadság.

Az Alkotmány nem játék Facebook-csoport közlése szerint ahogy korábban "Selmeczi Gabriella is az ország tudtára adta, a Fidesz-székház magánterület, a területén tartott rendezvényekre így nem vonatkozik a gyülekezési jog. A kapitányság szerint a székházfoglalók a szabálysértést azalatt követték el, mialatt megközelítették a Fidesz Lendvay utcai székházát, illetve rövid megbeszélést tartottak előtte".

A lap szerint a rendőrség csoportos garázdaság miatt is eljárást indított amiatt, hogy az alaptörvény ellen tiltakozók bemásztak a kerítésen és elfoglalták az udvart, illetve az épület előterét.

Min ismert, március 7-én több tucat aktivista több mint tíz órán át foglalta el a Fidesz Lendvay utcai székházának udvarát és előterét. A fiatal aktivisták az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoztak. A foglalók a kukából a Fidesz rendszerváltás éveiből származó programját ásták elő, és abból olvastak fel részleteket, miközben ellentüntetők is megjelentek a helyszínen. A tüntetők végül estére hagyták el a székházat, majd az odaérkező szimpatizánsaikkal közösen az Alkotmánybíróság épülete elé vonultak.