![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Új szuperremíz épülhet a kínai piac helyén
További Belföld cikkek
-
Törölték azt a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara ment volna Tusványosra
- Ők már biztosan beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- Alkalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta
- Szexuális tartalmú beszélgetéseket folytatott fiatal fiúkkal Szabadszállás jegyzője
- Kábítószer-kereskedőt és -fogyasztókat fogtak el Kerecsenden
Arra, hogy a Négy Tigris, józsefvárosi piac kiköltözése után mire fogják használni a területet, már rengeteg ötlet született. Az egyik szerint szerint − az élményparkon és egyéb beruházásokon kívül – a volt Józsefvárosi pályaudvar területén egy új, központi villamosremízt alakítanának ki, írja az iho.hu.
Az oldal szerint a kocsiszín ötlete nem új: a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület már több mint tíz évvel ezelőtt foglalkozott a témával. Ami a remíz megépítése mellett szólt akkor, hogy a Baross és Ferencváros kocsiszín területét az akkori városvezetés értékesíteni szerette volna. Ferencváros kocsiszín környékén akkor épültek a modern irodaházak, így a remíz területét jó áron lehetett volna hasznosítani. A Baross kocsiszín pedig kicsi és nem is praktikus.
![A józsefvárosi piac részlete Budapesten](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/451/4511/45119/4511912_ff84e03f17980ba4ad6c6e8548cf0030_wm.jpg)
Aztán 2005-ben ismét felvetődött a remíz megépítésének ötlete a józsefvárosi piac területének, illetve a meglévő remízek értékesítésének tervei illetve a Combinók érkezése miatt. A VEKE bedobta az új központi kocsiszín ötletét, de a BKV végül úgy döntött, hogy a Hungária kocsiszínt építi át a körúti új villamosoknak. Az iho.hu szerint a BKV nem akart új kocsiszínt akkor, sőt, a régebbieket is el akarta adni: mint kiderült a BKV akkori vezetőjének kiemelt feladata volt az ingatlanok értékesítése. A Ferencváros kocsiszínt végül el is adták.
Ezután 2011 januárjában a VEKE a BKV-val egyeztetve elkészített két tervet, egy négyhektáros és egy hathektáros területre. A terv azt a célt szolgálta, hogy kiderüljön mekkora területre van szükség egy ilyen remíz kialakításához. Az oldal azt írja árajánlatot is kértek a MÁV-tól a területre: „A MÁV 25 000 forintos négyzetméterenkénti árat adott elsőre, nem hivatalosan." − írja az iho. Vitézy Dávid, a BKK megalakulása után bejelentette, hogy a BKK átveszi a központi remíz ügyét. A terület hasznosításának lehetőségeit mi is végigvettük. Kocsis Máté akkor azt mondta, a terület bármilyen hasznosításának örülne.
Az iho.hu megkereste a BKK-t a kérdéssel kapcsolatban, akik a következő választ adták: „A józsefvárosi pályaudvar és a mostani Négy Tigris piac területe részletes terveinek kidolgozása csak a területrendezési folyamat lezárása után valósulhat meg, a budapesti villamosbeszerzés második periódusához kapcsolódva. A szintén a VIII. kerületet érintő Ludovika projekt telekcseréi még nem zárultak le.”