Hétfőn egy olyan kórházi történetet írtunk meg Ürülékszag és pénzen vett mosoly címmel, amiben nem halt meg senki, nem történt műhiba, de a sztori azóta sem hagyja nyugodni az olvasókat. Egy beteg csak azt mesélte el, milyen lehetetlen körülmények közé került a János-kórházban. Levele azért volt érdekes, mert utána átkerült egy másik közfinanszírozott kórházba, ahol megtapasztalta, hogy a rossz anyagi körülmények ellenére is lehet ezt jobban, szervezettebben és emberségesebben is csinálni. Azóta több mint 200 levelet kaptunk. Egy részüket már közöltük, a többit ma az Index Semmelweis-napján adagoljuk a magyar egészségügy helyzetéről.
A János kórház akkor lesz egyszer rendben, ha az egészségügy felügyeletét ellátó szakembereket és az idevágó jogszabályokat megszavazó politikusokat és családtagjaikat is ugyanazok a kórházak látják majd el, amik ma bennünket. Addig, amíg azok az emberek, akik az embertelen állapotokon segíteni tudnának, kiemelt intézményekben gyógyíttatják magukat, nem ismerik mi van "odalenn" és érzéketlenek teljesen. Hozzák gyermeküket, édesanyjukat a János kórházba, tapasztalják meg amit mi látunk, aztán hívassák másnap az igazgatót és adjanak rövid határidőt a rendcsinálásra. Ha nem megy, új igazgatót kell kinevezni.
Önök szerint változott valami 1960-hoz, 1980-hoz vagy 2000-hez képest?
Viszontlátásra.