Ennyit keresnek ősztől a tanárok

2013.08.23. 08:15
Szeptembertől a tanárok nagy részének érezhetően, kb. 30-40 ezer forinttal nő a nettó fizetése, viszont néhány olyan pedagógus, aki eddig nagyon sokat túlórázott, akár kevesebbet is kaphat. Mindenkit érintő, igazán nagy bérnövekedés akkor jön, ha a tanárok elkezdenek feljebb lépkedni az új hierarchián, melyet a szeptembertől érvényben lévő pedagógus-életpályamodellben állítottak fel. Mindez azt jelenti, hogy a kormánynak valóban sokkal több pénzt csak jövőre és az utána lévő években kell elutalnia, azt viszont még nem tudni, akkor honnan lesz erre forrás. Közben változik egy csomó szabály, és a pedagógusoknak többet kell dolgozniuk.

A kormány még 2011-ben rögzítette törvényben, hogy a tanárok bérét megemelik, és 2013 szeptemberétől elindul a pedagógus-életpályamodell. Az akkor ígért emelésnek hatvan százalékát adják meg most: azért kell rendkívüli parlamenti ülésen módosítani az eredeti törvényt, hogy ne kelljen odaadni az egészet.

Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan változik szeptembertől a tanárok bére, és kiderül, mi köze mindehhez annak a kifejezésnek, amit Hoffmann Rózsa már három éve folyamatosan ismételget.

A legfontosabb: itt van a béremelés, amit szeptembertől kapnak meg a tanárok. Látszik, hogy a legtöbb tanárnak ez érezhető, kb. 30-40 ezer forintos valódi nettó keresetnövekedést jelent.

Mostani és 2013. szeptember 1. utáni pedagógusfizetések
   Egyetemi diplomával  Főiskolai diplomával
   eddig  2013. szeptember 1-től  eddig  2013. szeptember 1-től
   alapbér  túlórákkal  alapbér  túlórákkal
pályakezdő 89 595 Ft 99 828 Ft 111 832 Ft 82 170 Ft 91 555 Ft 102 065 Ft
5 év után 93 840 Ft 104 559 Ft 134 198 Ft 85 046 Ft 94 760 Ft 122 478 Ft
10 év után 103 854 Ft 115 716 Ft 150 973 Ft 91 209 Ft 101 626 Ft 137 788 Ft
15 év után 115 584 Ft 128 786 Ft 162 156 Ft 97 371 Ft 108 493 Ft 147 994 Ft
20 év után 122 304 Ft 136 273 Ft 167 748 Ft 100 453 Ft 111 926 Ft 153 098 Ft
25 év után 135 040 Ft 150 464 Ft 178 931 Ft 108 485 Ft 120 876 Ft 163 304 Ft
30 év után 146 646 Ft 163 396 Ft 190 114 Ft 118 555 Ft 132 096 Ft 173 511 Ft
35 év után 152 236 Ft 169 623 Ft 195 706 Ft 123 590 Ft 137 706 Ft 178 614 Ft
40 év után 164 352 Ft 183 123 Ft 206 889 Ft 133 660 Ft 148 926 Ft 188 820 Ft
Forrás: NGM közlése, 2013-as közalkalmazotti bértábla, rendelettervezet az új pedagógusfizetésekről

A növekedést azért ellensúlyozza néhány más tényező, amit ebben a táblázatban nem tudtunk megmutatni. A szeptember 1. utáni fizetést mutató oszlopban azért csak az alapbért mutatjuk, mert ekkortól már nem jár külön fizetés a túlóráért. Jól látható azonban, hogy a legtöbb tanár fizetése ezzel együtt is bőven emelkedik.

  • A pótlékok közül sokat megvonnak, többek között a többszakos tanároknak járó, a fizetésük 10%-át kitevő pótlékot is. A megmaradó pótlékokat viszont növelik, és általában, a pótlékok kérdésében még nincs végleges döntés a minisztériumban.
  • 2014-től, ahol előzőleg nem volt kollektív szerződésben rögzítve a cafeteria és a BKV-bérlet, valószínűleg ezek is megszűnnek, bár ilyet sok helyen már eddig sem kaptak a tanárok. Aki viszont eddig például kapott BKV-bérletet és cafeteriát is, mostantól pedig nem kap, a növekedés mellett akár 20 ezer forintos veszteségre is számíthat.
  • Ráadásul a tanárok heti kötelező óraszáma is megnő, és nem a túlórákat törlik el, csak a túlórák bérezését.

A nettó fizetést adókedvezmények nélkül számoltuk, egyszerűen 34%-ot levonva a bruttó összegből. Ha valaki nagycsaládos, vagy egyedül neveli a gyermekét, ennél többet kap. Valójában a tanárfizetések sávjai háromévente változnak, de az egyszerűség kedvéért itt 5 évre kerekítettünk.

Tartalomjegyzék

A továbbiakban ezekről lesz szó:

  • Hogy jött ki, mennyit keresnek most a tanárok?
  • Hogy jött, ki, hogy mennyit fognak?
  • Mi változik még: előmenetel és munkaidő-szabályozás
  • Honnan lesz minderre pénz, és egyáltalán, általában véve akkor jó-e ez az egész a pedagógusoknak?

Így jött ki a tanárok eddigi fizetése

Ma gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy egy tanár fizetése mennyi: az összes tanár, akivel beszéltünk, azt mondta, őket is meg szokta lepni a pontos összeg a hónap elején. A bizonytalanságot a túlóradíjak, a pótlékok és a béren kívüli juttatások okozzák. Elvileg jogszabályok szólnak arról, hogy ezek mikor, kinek járnak, de a gyakorlatban hosszú ideig az önkormányzat és az igazgató döntött, hogy akkor valaki kétszakos tanár megfelelő pótlékkal, vagy egyszakos tanár pótlék nélkül, aki egyébként más órákra is bejár helyettesíteni.

Február óta ugyanezt a döntést már a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hozta meg, leginkább azt a módszert alkalmazva, hogy ahol ez törvényesen lehetséges, ott nem fizettek, és már februártól nekiálltak elvenni a béren kívüli juttatásokat, mint például a cafeteriát és a BKV-bérletet. Most hivatalosan is elveszik a pótlékok nagy részét, valamint a túlórabéreket is.

Készítettünk egy táblázatot, ahol a tanárok mostani fizetését próbáljuk megtippelni részletesebben, illetve elmagyarázzuk, hogyan jött ki az előző táblázatban feltüntetett összeg.

Valójában a pedagógusok most két-két kategória szerint kapnak fizetést is: hogy melyikbe kerülnek, attól függ, hogy főiskolán vagy egyetemen végeztek, illetve, hogy a diplomájukat főiskolán vagy egyetemen szerezték, továábbá, hogy van-e pedagógus-szakvizsgájuk (ez adott pedagógus-munkakörre, illetve például az iskolaigazgatói, szakértői munkakörre készít fel). Fent a kettő átlagát vettük, a lenti táblázatban viszont már különválasztva is láthatók a fizetések.

A túlórát a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján számoltuk. Eddig a Klebelsberg Központ felügyelete alatt dolgozó 108 ezer pedagógus nagyjából fele kapott havonta túlórabért, átlagosan 13 173 forintot. Úgy számoltunk, hogy ez a pedagógusfizetésnek átlagosan 11 százaléka. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke szerint azonban csalóka „átlagos túlórabérről” beszélni, még úgy is, ha csak azok között vonunk átlagot, akik valamelyen túlórát kaptak: ha valaki szerette volna kiegészíteni a fizetését, 20 év munkaviszony után heti 3 órarendi túlórával is havi 30 ezer forint körüli pénzt kereshetett. A minisztérium viszont arra emlékeztet, túlórapénzt a nyári szünetben már eddig sem kaptak a tanárok.

Mostani nettó pedagógusfizetések a közalkalmazotti bértábla alapján, túlóradíjjal és enélkül. Kattintásra nyílik.
 
   Egyetemi diplomával  Főiskolai diplomával
   pedagógus-szakvizsga nélkül (H)  pedagógus-szakvizsgával(I)  pedagógus-szakvizsga nélkül (F)  pedagógus-szakvizsgával (G)
 pályán töltött idő, év  alapbér  pótlékokkal, túlórákkal  alapbér  pótlékkal, túlórákkal  alapbér  pótlékkal, túlórákkal  alapbér  pótlékkal, túlórákkal
 0–2 85 470 Ft 95 232 Ft 93 720 Ft 104 424 Ft 80 520 Ft 89 717 Ft 83 820 Ft 93 394 Ft
 3–5 89 744 Ft 99 994 Ft 97 937 Ft 109 123 Ft 83 338 Ft 92 857 Ft 86 754 Ft 96 662 Ft
 6–8 94 017 Ft 104 755 Ft 103 326 Ft 115 128 Ft 86 358 Ft 96 221 Ft 89 897 Ft 100 165 Ft
 9–11 98 291 Ft 109 517 Ft 109 418 Ft 121 915 Ft 89 377 Ft 99 585 Ft 93 040 Ft 103 667 Ft
 12–14 102 564 Ft 114 278 Ft 116 447 Ft 129 747 Ft 92 397 Ft 102 950 Ft 96 183 Ft 107 169 Ft
 15–17 107 692 Ft 119 992 Ft 123 476 Ft 137 579 Ft 95 416 Ft 106 314 Ft 99 327 Ft 110 671 Ft
 18–20 114 102 Ft 127 135 Ft 130 505 Ft 145 411 Ft 98 436 Ft 109 679 Ft 102 470 Ft 114 174 Ft
 21–23 120 513 Ft 134 277 Ft 137 534 Ft 153 243 Ft 101 858 Ft 113 492 Ft 106 661 Ft 118 843 Ft
 24–26 126 923 Ft 141 420 Ft 143 157 Ft 159 508 Ft 105 280 Ft 117 305 Ft 111 690 Ft 124 447 Ft
 27–29 133 333 Ft 148 562 Ft 148 781 Ft 165 774 Ft 110 111 Ft 122 688 Ft 116 929 Ft 130 284 Ft
 30–32 138 889 Ft 154 752 Ft 154 404 Ft 172 039 Ft 114 942 Ft 128 071 Ft 122 168 Ft 136 121 Ft
 33–35 144 444 Ft 160 942 Ft 160 027 Ft 178 304 Ft 119 774 Ft 133 454 Ft 127 406 Ft 141 958 Ft
 36–38 150 000 Ft 167 132 Ft 166 587 Ft 185 614 Ft 124 605 Ft 138 837 Ft 132 645 Ft 147 795 Ft
 39–41 155 555 Ft 173 322 Ft 173 148 Ft 192 924 Ft 129 436 Ft 144 220 Ft 137 884 Ft 153 632 Ft

És így jött ki, hogy mennyi lesz

Megnéztük azt a határozati javaslatot, ami az Átlátszó Oktatós blogra szivárgott ki, és amiből, miután összevetettük a 2011-es törvény módosított változatával, pontosan kiderül, hogy mennyi lesz a pedagógusok pótlékok nélküli alapbére. Az iskolaigazgatók, az osztályfőnökök és a hátrányos helyzetű térségben dolgozó pedagógusok pótléka megmarad, de nagyon sok (például a kétszakos tanároknak járó) eltűnik.

Az új előmeneteli rendszer 5 fokozatba sorolja a pedagógusokat: Gyakornok, Pedagógus I., Pedagógus II., Mesterpedagógus és Kutatópedagógus. Hogy valaki mennyi pénzt kap, az attól függ, melyik kategóriában van, és mennyi időt töltött már el a pályán.

Nettó pedagógus-alapbérek az életpálya-modellben felállított új pedagógus-bértábla alapján, 2013. szeptember 1-jétől. Kattintson!
 
   Egyetemi diplomával  Főiskolai diplomával
 pályán töltött idő, év  Gyakornok  Pedagógus I  Pedagógus II  Mesterpedagógus  Kutatótanár  Gyakornok  Pedagógus I  Pedagógus II  Mesterpedagógus  Kutatótanár
 0–2 111 832 Ft         102 065 Ft        
 3–5   134 198 Ft         122 478 Ft      
 6–8   145 381 Ft         132 685 Ft      
 9–11   150 973 Ft 167 748 Ft       137 788 Ft 153 098 Ft    
 12–14   156 564 Ft 173 339 Ft       142 891 Ft 158 201 Ft    
 15–17   162 156 Ft 178 931 Ft 223 663 Ft 246 030 Ft   147 994 Ft 163 304 Ft 204 130 Ft 224 543 Ft
 18–20   167 748 Ft 184 522 Ft 229 255 Ft 251 621 Ft   153 098 Ft 168 407 Ft 209 233 Ft 229 646 Ft
 21–23   173 339 Ft 190 114 Ft 234 847 Ft 257 213 Ft   158 201 Ft 173 511 Ft 214 337 Ft 234 750 Ft
 24–26   178 931 Ft 195 706 Ft 240 438 Ft 262 805 Ft   163 304 Ft 178 614 Ft 219 440 Ft 239 853 Ft
 27–29   184 522 Ft 201 297 Ft 246 030 Ft 268 396 Ft   168 407 Ft 183 717 Ft 224 543 Ft 244 956 Ft
 30–32   190 114 Ft 206 889 Ft 251 621 Ft 273 988 Ft   173 511 Ft 188 820 Ft 229 646 Ft 250 059 Ft
 33–35   195 706 Ft 212 480 Ft 257 213 Ft 279 579 Ft   178 614 Ft 193 924 Ft 234 750 Ft 255 163 Ft
 36–38   201 297 Ft 218 072 Ft 262 805 Ft 285 171 Ft   183 717 Ft 199 027 Ft 239 853 Ft 260 266 Ft
 39–41   206 889 Ft 223 663 Ft 268 396 Ft 290 762 Ft   188 820 Ft 204 130 Ft 244 956 Ft 265 369 Ft
 42–44   212 480 Ft 229 255 Ft 273 988 Ft 296 354 Ft   193 924 Ft 209 233 Ft 250 059 Ft 270 472 Ft

Most szeptembertől mindenki Pedagógus I.-ként kezd, ezért a kezdőtáblázatban azt a fizetést tüntettük fel, amit ők kapnak. Ennek a pontos összege attól függ, ki mennyi ideje van a pályán.

Pedagógus-életpálya: ezzel lesznek elfoglalva a tanárok a következő öt évben

A pedagógus-életpályamodellt a kormány sima fizetésemelésnél sokkal többnek szánja: az alapötlet az, hogy ezzel olyan környezetet hoznak létre, amely úgy ígér egyre nagyobb fizetést a tanároknak, hogy 2, 8 és 15 év után is levizsgáztatják őket, aki pedig rosszul szerepel, még ki is rúghatják.

A jövő tanárai ezen az előmeneteli rendszeren haladnak majd felfelé:

  • Az egyetem után először minden tanár gyakornok lesz, két év után vizsgázhat először, és ha ez sikerül, előreléphet Pedagógus I.-be. Négy évvel a pályakezdés után már kötelező a vizsga, ha nem sikerül, kirúgják a tanárt (ezután viszont jelentkezhet újra tanítani, de ha valakit felvesznek, két évvel később megint neki kell futnia a minősítésnek).
  • Hat évvel a Pedagógus I.-be történt besorolást követően újabb vizsga jön, ekkor Pedagógus II.-be kell eljutni. Ha valaki még várna, ezt a kilencedik évig teheti meg, ezután kötelező a vizsga.
  • A Mesterpedagógus és a Kutapedagógus fokozatot már nem kötelező elérni, és választani is csak az egyiket lehet. Mindkettőre hat évvel a Pedagógus II. kategóriába történt besorolás után lehet majd jelentkezni (tehát leghamarabb a pályakezdéstől számított 15. évben). A mestertanár inkább tanító, a kutatótanár inkább tudós.

A nagy kérdés persze az, hogy mi lesz azokkal, akik már most is tanárok. Ezt valószínűleg pontosan még senki nem tudja, a kormány pedig határozottan úgy tűnik, a kérdésben két ellentétes cél között gyötrődik.

Egyrészt, a törvény szövege alapján a kormány általános célja, hogy minél szigorúbb legyen. A legszigorúbb megoldás nyilván az lenne, ha a tizenhárom évnél régebb óta dolgozó tanároknak a lehető leghamarabb le kéne vizsgázniuk, hogy átkerüljenek a Pedagógus II.-be.

Másrészt viszont az országban szeptembertől 165 150 Pedagógus I.-ként dolgozó pedagógus lesz, és ennyi embernek még a felét is nagyon nehéz lenne hirtelen levizsgáztatni, ráadásul még ki sincsenek dolgozva a vizsgák szakmai követelményei. És a kormánynak nincs is igazán pénze, hogy kifizesse a Pedagógus II.-be tartozók nagyobb fizetését.

Az Index birtokába került rendelet ezért azt mondja, hogy a jelenlegi pedagógusok átminősítését a következő öt évben fokozatosan hajtják majd végre, 30 000 embert vizsgáztatva le évente. Hogy önként lehet-e majd jelentkezni, vagy a minisztérium választja ki az embereket, még nem tudni – sőt, olyan, sokkal fontosabb részletek sem egyértelműek, mint hogy mikor lesz az első minősítővizsga.

Egy harmadik lehetőség volna, hogy a pedagógus-szakvizsgával rendelkezők 2014-től minősítési vizsga nélkül kerülnének Pedagógus II.-be. Ezt Galló Istvánnétől, a Pedagógusok Szakszervezete elnökétől hallottuk, aki azt mondta, az egyeztetéseken a kormány megígérte nekik, hogy 2014-től minden szakvizsgázott pedagógussal automatikusan ez fog történni. Ha tényleg így lesz, annak 40 ezer tanár örülne. Viszont valószínűleg erre sem lenne pénz: a júliusi rendelettervezetben még az szerepelt, hogy január 1-jétől legfeljebb 20 ezer fő kerülhetne Pedagógus II. fokozatba, és legfeljebb kétezren Mesterpedagógusba (ők is nyilván valamilyen gyorsított eljárással, a Pedagógus II. fokozatot átugorva).

Ennyi lenne a Pedagógus II.-be kerülő pedagógusok fizetése
   Egyetemi diplomával  Főiskolai diplomával
 Pályán töltött idő, év  Mostani szakvizsgás fizetés túlórákkal  Pedagógus II fizetése  Mostani szakvizsgás fizetés túlórákkal  Főiskolai diplomások Pedagógus II fizetése
9–11 121 915 Ft 167 748 Ft 103 667 Ft 153 098 Ft
12–14 129 747 Ft 173 339 Ft 107 169 Ft 158 201 Ft
15–17 137 579 Ft 178 931 Ft 110 671 Ft 163 304 Ft
18–20 145 411 Ft 184 522 Ft 114 174 Ft 168 407 Ft
21–23 153 243 Ft 190 114 Ft 118 843 Ft 173 511 Ft
24–26 159 508 Ft 195 706 Ft 124 447 Ft 178 614 Ft
27–29 165 774 Ft 201 297 Ft 130 284 Ft 183 717 Ft
30–32 172 039 Ft 206 889 Ft 136 121 Ft 188 820 Ft
33–35 178 304 Ft 212 480 Ft 141 958 Ft 193 924 Ft
36–38 185 614 Ft 218 072 Ft 147 795 Ft 199 027 Ft
39–41 192 924 Ft 223 663 Ft 153 632 Ft 204 130 Ft

Túlórák

Az viszont biztos, hogy a tanároknak többet kell majd dolgozniuk. Ez két helyről jön össze.

  • A kötelező óraszám a mostani 22-ről 22–26-ra nő, és
  • megszűnik a túlóradíj, tehát ha valakit még ezen felül megkérnek, hogy például helyettesítsen, azért nem kap külön pénzt.

Cserébe a tanárok nem is túlórázhatnak olyan sokat, mint eddig. Maximum napi két, de heti 6 túlóra szabható ki, és 30-nál nem lehet több olyan nap egy tanévben, amelyben a pedagógusnak túlóráznia kell.

Sipos Imre helyettes államtitkár szerint mostantól „azonos munkáért azonos munkabér jár”, ami igazságosabb lesz, mert nem függ attól, hogy az önkormányzat hogyan tudja kiegészíteni a fizetést (emiatt az ország elmaradottabb területein dolgozó pedagógusok kevesebbet kerestek, mint a gazdagabb régiókban dolgozók). Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke szerint viszont nem létezik azonos munka, valaki mindig többet fog dolgozni, ha a nagyobb munkát nem díjazzák.

A másik vitatott pont az új törvényben a pedagógusok kötött munkaidejéről szól: ez azt a 32 órás időt jelöli, amelyben a pedagógusnak az intézményvezető előírását kell követnie (ebbe beleszámít a tanítás is). Eddig a kötelező 22 óra tanítási időn kívül a pedagógusok maguk dönthették el, hogy hogyan osztják be az idejüket.

A rendelettervezetben még arról is volt szó, hogy a kötött munkaidőt mindenképp az iskolában kellene tölteni, kivéve, ha például ebben az időben színházba vagy osztálykirándulásra viszik a gyerekeket. Galló Istvánné azt mondja, ezt a kitételt eltörölték, és erről majd a szakszervezetek által kötött kollektív szerződés rendelkezik. Egyelőre viszont azt sem tudni, sikerül-e ilyet kötni. Hoffmann Rózsa csütörtökön megint arról beszélt, hogy a tanárok kötött munkaidejére azért van szükség, hogy hosszú távon megvalósítható legyen az „egész napos iskola", amely, ha a szülők ezt nem ellenzik, különböző szakkörökkel és foglalkozásokkal délután 4-5-ig benn tartja a diákokat.

Akkor most ez az egész jó, vagy nem?

Ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni. Egy csomó részlet, például

  • hogy mikor lesznek az első minősítővizsgák
  • hogy kik vesznek majd részt rajtuk,
  • hogy mik lesznek majd a vizsgán a pontos szakmai követelmények
  • és hogy a pedagógusok idejét hogyan kell majd beosztani

csak azután derül ki, hogy augusztus 27-én a parlament elfogadja a köznevelési törvény módosítását. A vizsgák szakmai követelményeit az Oktatási Hivatal valószínűleg ennél is később teszi majd közzé.

Egyelőre annyit tudunk, hogy a tanárok többsége szeptembertől legalább 30-40 ezer forinttal többet keres, bár előfordulhat néhány különösen sokat dolgozó pedagógus, aki akár még kevesebbet is kaphat. Januártól (amikor elvileg már lesznek olyanok, akik Pedagógus II.-be lépnek) viszont elvileg újabb emelést kap néhány tanár. Mindez azután történik, hogy az év elején egy csomó pedagógustól megvonták a béren kívüli juttatásokat, és szeptembertől újabb tanárok veszthetik el ezeket.

Az emelésért cserébe a tanároknak kevesebb lesz a szabadidejük. A minisztérium vállalt célként jelölte meg, hogy kevesebb időt hagyjanak a tanároknak például délutáni másodállást vállalni, mert emiatt szerintük rosszabbul dolgoztak.

Az életpályamodell bevezetéséről szóló törvényben egyszerű béremelésnél sokkal többről van szó: a pedagógusokat tényleg motiválhatja a Mesterpedagógus és a Kutatópedagógus fokozatban lévő nagyobb fizetés, sőt, valószínűleg a legtöbben már annak is örülnének, ha a közeljövőben sikerülne átsorolniuk Pedagógus II.-be. Sokaknak tetszik a gyakornokok mentorálásának lehetősége is.

Ráadásul az életpályamodellről szóló törvényben a kormány egy csomó további ígéretet tesz. Ezeket mondják még:

  • A tanárok bére mostantól a mindenkori minimálbér adott (100-nál magasabb) százalékában van meghatározva, tehát valahányszor növekszik a minimálbér, jó dolog lesz tanárnak lenni. Ugyanígy a minimálbérhez vannak rögzítve a pótlékok is.
  • Öt év alatt fokozatosan tovább emelik a fizetéseket, ezzel végül elérik a 2011-ben ígért szintet.
  • A következő öt évben mindenki részt vehet a minősítő eljárásban, tehát bejuthat legalábbis a Pedagógus II. fokozatba.

Ezek viszont egyelőre csak ígéretek, még ha  törvénybe is írták őket. A mostani, alacsonyabb béremelés egy ugyanilyen, törvénybe írt ígéret megszegésével történik, és ugyanaz a kormány módosítja a törvénybe írt ígéretét, amely két évvel korábban a törvényt meghozta.

Hogy inkább ígéretként, mint kész tényként kell-e kezelni a szeptembertől érvényes pedagógus-bértáblát, legjobban az mutatja meg, ha megnézzük, hogy a minisztérium saját becslése szerint hogyan oszlanak meg a modell költségei a mostani év (ez az, amire már konkrétan van forrás), és 2014, sőt, 2015 között.

 

Jól látszik, hogy az a pénz, ami már konkrétan megvan (a 2013-ra szóló rész) eltörpül ahhoz képest, amelynek az előteremtésére a kormány most ígéretet tesz. Igaz, a 2014-es költségvetés elfogadása nincs már nagyon távol, kiegyensúlyozni viszont azt is csak egy év múlva kell, a választások után. Az életpályamodell a következő években ráadásul biztosan egyre drágább lesz, még 2015 után is, hisz minden évben újabb és újabb pedagógusok teszik majd le a minősítő vizsgát, és kerülnek át a magasabb fizetési kategóriába.

Tervezett keretszámok: a magasabb kategóriák fokozatos feltöltése
  Pedagógus II. Mesterpedagógus Kutatótanár
2014 20000 2000  
2015 50000 8000 750

Megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy ezt a pénzt honnan teremtik majd elő. Annyit válaszoltak, hogy a költségvetést nem részenként, hanem egészében tervezik, tehát nincs értelme olyat kérdezni, hogy egy adott kiadásra honnan lesz pénz.