Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Zelma, Rajmund
-5 °C
1 °C

Nyílt háborúba torkollhat az MSZP–Együtt-viszony

2013.08.28. 13:59
Kiakadtak a szocialisták azon, hogy Bajnaiék kiszivárogtatással próbáltak nyomást gyakorolni rájuk, amikor bedobták a közvélemény-kutatásos előválasztásról szóló javaslatukat pénteken. Az MSZP-sek szerint megváltozott a tárgyalások bizalmi szintje, innentől az Együtt 2014 csak rosszabb alkut köthet, vagy akár riválissá is válhat a szocialisták szemében. A két párt között kommunikációs csata indult, ahol egymásnak elfogadhatatlan ajánlatokat tesznek az összefogásra, és az veszít, aki nem tudja a másiknak visszapasszolni a labdát.

„A legvisszafogottabb reakció is az volt, hogy elmennek ezek a jó kurva anyjukba. Ilyet még az SZDSZ se csinált velünk!” – festette le egy vezető szocialista politikus a pénteki eseményeket követő pártbeli hangulatot. Az MSZP-ben nem Bajnaiék közvélemény-kutatásos ötletén rágtak be, hanem azon, hogy azt szerintük ultimátumszerűen vezették elő, vagyis hogy a média és a közvélemény nyomásának segítségével akarták azt rajtuk keresztülverni. „Attila bent tárgyalt Gordonnal, miközben mi folyamatosan írtuk neki a felháborodott sms-eket, hogy nézze már meg, mi jött le az atv.hu-n. De le volt halkítva a telefonja. Végül az asszisztense vitte be a cikket kinyomtatva. A megbeszélés akkor ott nagyjából véget is ért” – mesélte forrásunk a pénteki tárgyalásról és arról, hogy az MSZP-sek is megdöbbenten látták, hogy a baloldali hírtelevízió weboldalán még a tárgyalás vége előtt nyilvánosságra került Bajnaiék javaslata, kész helyzet elé állítva ezzel Mesterházy Attilát.

Abban megegyezhetünk, ezt nem a szocialisták szivárogtatták ki

Érdekesség ugyanakkor, hogy az atv.hu pénteki egyeztetésre érkező tudósítója azt gondolta – legalábbis ezt mondta egy képviselői irodaházi forrásunknak – hogy sem a PM-esek, sem a szocialisták nem szívesen engedik majd őt be, ezért mást kért meg arra, hogy segítsen neki bejutni. Ez a lépés természetesen arra is jó, hogy így utólag a beléptetési lista nem lehetne hivatkozási alap a kiszivárogtatási balhéban arra, hogy melyik oldal adhatott fülest a médiumnak.

A viharosan véget érő megbeszélés utáni sajtótájékoztatóján Mesterházy is megemlítette ezt a momentumot: szerinte Bajnai éppen arról beszélt, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni őt és ügyelt rá, hogy első kézből hallja a javaslatot, amikor nyílt az ajtó és bevitték az MSZP vezetőjének a kinyomtatott cikket. „Akkor abban most megegyezhetünk, hogy ezt nem a szocialisták szivárogtatták ki” – mondta ekkor értesülésünk szerint Mesterházy Bajnainak, aki ezt szocialista informátorunk szerint elismerte.

A szocialisták egyébként később úgy értesültek, a Bajnaiék javaslatáról szóló információ még bőven az egyeztetés kezdete előtt több szerkesztőségbe is eljutott. Ám miközben az MSZP-sek kiakadtak, az Együtt 2014 politikusai nem csináltak nagy ügyet ebből, és nem próbálták magyarázni a történteket. Bajnai Gordon hétfői sajtótájékoztatóján ugyanakkor sajnálatát fejezte ki: egy újságírói kérdésre válaszul szerencsétlennek nevezte azt, hogy még a tárgyalások vége előtt megjelent a javaslatuk az atv.hu-n, de szerinte ennek nincs perdöntő jelentősége. Majd hozzátette, hogy a jövőben jó lenne elkerülni az ilyen kiszivárogtatásokat.

Kommunikációs csata indult

Az Együtt 2014-PM szombaton közleményben reagált az Index akkor megjelent cikkére, és tagadta, hogy a közvélemény-kutatásos előválasztás ötlete csupán blöff lenne – ilyet az Index cikke egyébként nem is állított – és azt hangsúlyozták, hogy javaslatukat nagyon is komolyan gondolják. Szombati cikkünkben egyébként arról írtunk, a közvélemény-kutatásos javaslatnak mind a tálalása a kiszivárogtatással, mind a tartalma – hiszen az egyértelműen Bajnainak kedvez – úgy lett összerakva, hogy a szocialisták azt ne tudják elfogadni, és így az a forgatókönyv valósulhasson meg, amit az Együtt 2014-PM a valóságban már régóta szeretne: hogy külön listán, külön miniszterelnökkel, koordinált indulással vágjon neki a két párt 2014-nek.

A közvélemény-kutatásos javaslatra reagálva Mesterházy Attila azonnal egy saját ötlettel állt elő, miszerint ne felmérésekkel, hanem szimpatizánsaik urnák elé szólításával, egy közvetlen előválasztás megtartásával döntsenek a közös miniszterelnök-jelölt személyéről, sőt a 106 körzet egyéni jelöltjeiről is. „Lépéskényszerbe hozták Attilát, valamivel elő kellett állnia” – mondta egy vezető szocialista forrásunk arról, hogy természetesen az MSZP ellenjavaslatát sem elsősorban az motiválta, hogy egy reális és megvalósítható, valamint a másik fél számára elfogadható ötletet tegyenek le az asztalra.

Az MSZP és az Együtt 2014 között gyakorlatilag egy olyan kommunikációs csata indult, melyben mindkét párt színleg az összefogásról szóló javaslatokat tesz, ezek azonban a valóságban tárgyalási alapként irreálisak, hiszen szándékoltan elfogadhatatlanok a másiknak. A csatát az veszíti el, aki nem tudja visszapasszolni a labdát és kénytelen kimondani, hogy ilyen körülmények között nem hajlandó tárgyalni. Aki pedig veszít, az válik a nyilvánosság előtt bűnbakká az összefogás meghiúsulásáért.

Mesterházy ajánlatára válaszul hétfőn Bajnai gyakorlatilag semmi újat nem mondott, leszámítva egy kompromisszumkészséget sugalló mondatot, miszerint a megegyezés egy órányi tárgyalással elérhető lenne. Bajnai arról beszélt, pártja a miniszterelnök-jelölt kiválasztására „gyors, olcsó, kölcsönösen ellenőrizhető és kívülről nem manipulálható módszert” tart elfogadhatónak, ez azonban, mint megírtuk, kizárólag a saját javaslatukra jellemző. A 106 egyéni körzetet 71-35 arányban történő felosztásának elfogadása szintén nem jelent engedményt az Együtt 2014-PM részéről, ugyanis a szocialistáknak ez az ajánlata számos más feltétel esetén élne, melyek közül az egyik az, hogy a közös miniszterelnök-jelölt Mesterházy legyen. Szocialista forrásunk szerint Bajnaiék is végig tisztában voltak a tárgyalások során azzal, hogy a 71-35-ös megállapodás ilyen kondíciók mellett érvényes.

Azonban ez a hétfői, kompromisszumkészséget hangsúlyozó Bajnai-nyilatkozat is elég volt ahhoz, hogy ismét az MSZP kényszerüljön válaszadásra és az ő térfelükön pattogjon a labda. A szocialisták annak elkerülésére, hogy az üzengetéssel gyorsan elmérgesedjen a viszony, valamint hogy ki tudják elemezni a kialakult helyzetet, hírzárlatot rendeltek el, vezető politikusaik nem nyilatkoznak, és majd a szerdai elnökségi ülésük után állhatnak elő érdemi válasszal.

Megváltozott a tárgyalások bizalmi szintje

„Ha van előválasztás, akkor annak az eredménye a mérvadó. Ha nincs, akkor is, Gordon ezzel a stílusával, a külső médianyomás generálásával, a szivárogtatással, az őszinte tárgyalás helyett a manipulációval és az ultimátummal megváltoztatta a tárgyalások bizalmi szintjét. És ez hatással lesz a további megbeszélésekre, az biztos. Ilyen inkorrekt módszerek után mi is óvatosabbak leszünk és több alternatívában gondolkodunk” – vázolta egy szocialista forrásunk, hogy mi következik ezután.

„Na de ez az egész már a múlt” – mondta pénteken Mesterházy, miután ismertette az Együtt 2014-PM-mel folytatott tárgyalások eddigi eredményeit. Vagyis a 71-35-ös javaslat innentől már nem lesz tárgyalási alap. Kizárólag egy feltétellel lehet erről újra szó: ha az Együtt 2014-PM rábólint Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségére – mondta forrásunk. Ugyanakkor ez nem jelent újdonságot, hiszen a mostani konfliktus kirobbanásához is éppen az vezetett, hogy Bajnaiék nem fogadták el ezt a feltételt. A frontok tehát teljesen megmerevedtek.

A folytatást nemcsak a konkrét megegyezés tartalma miatti ellentétek nehezítik, hanem egyre inkább az is, hogy az Együtt-PM tárgyalási módszere csak még jobban megkeményíti a szocialistákat. „Azt nem értik meg, hogy Mesterházy pozícióját minden egyes kirohanásuk és piszkos húzásuk csak erősíti” – mondta egy név nélkül nyilatkozó szocialista politikus az Indexnek, aki szerint Bajnaiék lépései szándékaikkal teljesen ellentétes hatást váltanak ki. Így lassan minimálisra csökken annak az esélye, hogy az MSZP-ben bárki belemenjen abba, hogy ne saját elnöküket indítsák listavezetőként.

Másokkal népesülhet be a tárgyalóasztal

Ha pedig ez továbbra is elfogadhatatlan lesz az Együtt 2014-PM-nek, akkor az MSZP valóban megvalósíthatja az egyébként már jó ideje létező B tervét egy új baloldali szövetség létrehozásáról Gyurcsány Ferenc DK-jával, Fodor Gábor liberálisaival és Schmuck Andor MSZDP-jével.

Onnantól pedig kétféle módon folytatódhatna az MSZP és az Együtt 2014 viharos kapcsolata: Bajnaiék vagy jóval gyengébb pozícióval ülhetnének vissza az immár jócskán benépesült tárgyalóasztalhoz, vagy pedig ha ez nem történik meg, tovább távolodhat egymástól a két párt, és legrosszabb esetben akár nyílt ellenségeskedés is kezdődhet. Szocialista forrásunk arra hívta fel a figyelmet, ők egyébként semennyire sem hisznek abban, hogy az Együtt 2014-PM meg tudná ugrani a 10 százalékos küszöböt, amennyiben külön listán és pártszövetségként indulnak a választásokon. Egy ilyen forgatókönyv esetén tehát Bajnaiék nem csupán riválisaivá válnának az MSZP-nek, de a szocialisták kalkulációi szerint még a kormányváltás esélyét is lenulláznák.

Forrásunk nyomatékosan úgy fogalmazott, ebben az esetben egészen biztosan nem fognak kesztyűs kézzel bánni az Együtt 2014-gyel: ha a választási győzelem érdekében nem tudnak szövetséget kötni velük, akkor nem marad más lehetőségük, mint hogy a szavazóikat próbálják majd megszerezni.



  • Vennék
  • Hírek