Szeptember közepe óta folyamatosak a 20-30 perces késések a váci vonalon. A MÁV megoldása erre az, hogy meghosszabbítják a menetidőt november 4-től. Ők ezt a közleményben úgy mondják, hogy
tartalék időkkel megnövelt menetrendet vezetnek be.
A Vác–Szobig közlekedő zónázók hét-tíz perccel lesznek lassabbak, az eredeti 25 és a mostani 33 perc helyett ezentúl menetrend szerint is 40 perc alatt érnek majd be a Nyugatiba. A Göd és Budapest között közlekedő személyvonatok 3 perccel lassulnak, a Vácról eddig 7.58-kor induló vonat helyett Göd és Vác között buszok járnak.
Azt írják, valószínűleg a hosszabb menetrendet sem fogják tudni tartani, de így legalább a kisebb zavarhelyzetek után gyorsabban helyreállhat a forgalom. November 23-tól nyitják meg újra mindkét vágányt, szerintük akkortól lesz majd igazán kiszámítható a menetrend. Nem derül ki a közleményből, hogy a hosszabb menetidők november 23. után is érvényben maradnak-e.
Pénteken megint elromlott a biztosítóberendezés Vác és Göd között, ezért többórás késések voltak, elvileg ezt estére megjavították.