Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Gombázással és politikai krimivel indul a kampány Újbudán

2013.12.20. 14:08
Tíz hónap van még hátra az önkormányzati választásokig, az újbudai polgármester és KDNP-s szövetségese, na meg az MSZP-s Molnár Gyula viszont már most decemberben elkezdték nagy nyilvánosság előtt is méregetni, melyikük tett többet a kerületért.

A 2010 óta regnáló Hoffmann Tamás fideszes polgármester arcképe a Móricz Zsigmond körtéri Gombánál hirdeti, hogy a fejlődést a kerület bizony neki köszönheti. Régi ellenfele, a másodfokon, de nem jogerősen börtönre ítélt szocialista Molnár Gyula pedig az elmúlt napokban kampányújsággal szórta meg a postaládákat. A következő utáni-utáni (hiszen még a parlamenti és az EP-választás is előttünk van) választás kampánya valószínűleg a XI. kerületben pörög majd fel a legkorábban. Molnár 2002 és 2010 között vezette Budapest legnagyobb és éppen ezért igen sokarcú kerületét, ahol nem lehet megjósolni, hogy a végén Kelenföld balos panellakói vagy Szentimreváros konzervatív polgárai örülhetnek-e jobban. 

Molnár Gyula a Móricz Zsigmond körtéri Gombánál Hoffmann Tamás és Simicskó István plakátja előtt.
Molnár Gyula a Móricz Zsigmond körtéri Gombánál Hoffmann Tamás és Simicskó István plakátja előtt.
Fotó: Facebook / Molnár Gyula

Karácsony előtt bekopogtam az újbudaiakhoz

Molnár Gyulát október 30-án a Fővárosi Ítélőtábla hivatali visszaélésért nyolc hónap letöltendő börtönre ítélte, az ügyészség vádja szerint a Kopaszi-gát környékét pályáztatás nélkül próbálta átjátszani magáncégeknek. Molnár meghurcoltatásról és politikai krimiről beszélt az ítélet után, az MSZP-től az E14-en át a DK-ig a teljes baloldal kiállt mellette. A jogerős döntést a Kúria fogja meghozni.

Molnár olyannyira bízik a felmentő ítéletben, hogy a napokban több ezer háztartásba szórták be kampányújságát. Az MSZP-s politikus állítása szerint a 20 ezres példányszámban nyomott kiadvány 300 ezer forintba került, a költségeket saját maga állta, a terjesztést saját erőből oldották meg. Részben postaládákba szórták be, részben utcai rendezvényeken terjesztik.

Molnár Gyula az Indexnek azt mondta, az elmúlt három évben önként vállalt „száműzetésbe″ vonult, szándékosan nem szerepelt, és csak a bírósági ítélet után jelentette be, hogy újra indul polgármesternek.

...tekintettel arra, hogy néhány újság és média véletlenül vagy pici szándékossággal jogerős ítéletről beszélt az esetemben, de szinte mindenhol a „8 hónap letöltendő” fordulat szerepelt, azt tapasztaltam, hogy az emberek nem értették pontosan, hogy mi van és mi lesz, lehet ebből. Ez a kiadvány ezt a helyzetet kívánja pontosítani és tisztázni. A kampány ezután kezdődik. Mondhatom, hogy ezzel csak karácsony előtt illő tisztelettel bekopogtam az újbudaiakhoz, hogy vagyok élek, létezek és készen állok a mérkőzésre.

Molnár szerint ez még nem az igazi önkormányzati kampány, dehogy, az majd májusban kezdődik. December 20-án „A szeretet ünnepe Újbudán″ elnevezésű rendezvényükön a szocialisták Molnár vezetésével ételt és teát osztanak, másnap pedig adományruhát osztogatnak.

Hoffmann: Mi lobbiztunk a kerületért

A szocialista aspiráns kiadványa előtt jelentek meg a Móricz Zsigmond körtéri Gomba körül azok a plakátok, melyeken Hoffmann Tamás polgármester és a kerület parlamenti képviselője, Simicskó István arcképükkel hirdetik a kerületi fejlesztéseket. Az újbudai önkormányzat tájékoztatása szerint ők fizették a molinók gyártását és kihelyezését, a két plakát költsége pedig nem érte el a 200 ezer forintot.

Kormányzati lobbitevékenységet folytattunk, forrásokat szereztünk, engedélyezési eljárásokat gyorsítottunk és gyorsíttattunk fel, harcoltunk anyagi támogatásért és a bürokrácia egyszerűsítéséért – vagyis a plakátokon szereplő politikusok hozzájárulása nélkül valóban nem valósulhatott volna meg a legtöbb kerületi beruházás.

– ezzel indokolta Hoffmann Tamás az Indexnek, hogy miért szerepel Simicskóval együtt a plakátokon. Illetve azzal, hogy a szigorú előírások miatt az EU-s támogatással megvalósuló projektről be kell számolni kötelezően kihelyezett kommunikációs táblákon és különféle kiadványokban.

Az önkormányzat december 14-én egyébként négy helyszínen krumpli- és hagymaosztással lepte meg a kerületieket, a helyi lakosok a lakcímkártya felmutatásával 750 forintért vehettek egy 10 kg krumpliból és 5 kg hagymából álló csomagot. A kampányhoz természetesen ennek sincs semmi köze, mindössze az adventet ünnepelte a városvezetés.

Mindenki a Gombát akarja

A polgármesteri székért folyó harc egyik központi témája lesz a körtéri Gomba ügye: a felek egymásra mutogatnak a projekt csúszása miatt, a dicsőséget pedig saját maguknak követelik.

Hoffmann Tamás szerint Molnár Gyula polgármesterként az akkori fővárosi önkormányzattal együtt egyszerűen megfeledkezett arról, hogy az 1920-as években épült, önkormányzati tulajdonú Gomba is a Móricz Zsigmond körtéren van, és egy olyan rekonstrukciós tervet készítettek, melynek nem volt része az utoljára 40 évvel ezelőtt felújított ipari műemlék. A polgármester azt állítja,

amikor 2010-ben a kerület új vezetése szembesült a problémával, addigra már csak önerőből, 422 millió forintért lehetett volna felújítani a Gombát, ennyi pénze pedig nem volt Újbudának. Nem kevés munkára volt szükség ahhoz, hogy olyan épülethasznosítási tervek készüljenek, mellyel integrálhatóvá vált az épület a Kulturális Városközpont projektbe, illetve sikerült elérni azt is, hogy a fejlesztést az uniós közreműködő szervezet is elfogadja az alapvetően a Bartók Béla útra vonatkozó város rehabilitációs terv részeként. Így „csak” 197 milliót kell kifizetnie a Gomba felújítására. Az új városvezetés részéről nem kevés kreativitásra volt szükség ahhoz, hogy a szocialista irányítás alatt elhelyezett rejtett aknákat hatástalanítsuk. 

Molnár Gyula szerint a polgármester csak a saját arculatát próbálja felépíteni, a Gomba átadásának csúszása és költségei miatt pedig vizsgálatot kezdeményez, ha újra megválasztják:

Egyfelől vicces, másfelől szánalmas és az etikai részéről ne is beszéljünk ennek a Gomba-plakátnak. Nem tudom, mit szóltak volna, ha a 4-5 évvel ezelőtt Józsa István (akkori ogy. képviselő) és az én fotómmal reklámoztuk volna mondjuk a járóbeteg szakellátást, a kórházat, az Alleét vagy bármi egyebet. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Gomba-tervek a 2010-ben általam átadott ügyek között voltak, a teljesen előkészített tervek és pályázat rendelkezésre álltak. Az akkori költségvetése 180-200 millió volt. Az átadás pontos időpontját most már harmadszor tolják, most éppen március vége, és a költségek meghaladják a 450 milliót! 

Molnár Gyula szerint ha egy lépcsőt vagy három méter utat felújítanak, Hoffmannék azt is szalagátvágással, kivezényelt aktivistákkal és óvodásokkal propagálják. Riválisa viszont az ő kiadványát nem tartja ízlésesnek, Hoffmann szerint Molnár csak arról adhat ki bármilyen szóróanyagot, hogy a szocialisták hogyan herdálták el a kerület vagyonát, és milyen csontvázakat hagytak Újbuda vezetésére.