Zsuzsanna
-2 °C
13 °C

Négy év letöltendőre ítélték a korrupt újbudai városatyát

2014.01.13. 15:04

A bíróság első fokon bűnösnek mondta ki Wieszt Jánost folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésben, és négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte az egykori XI. kerületi szocialista frakcióvezetőt – jelentette helyszíni tudósítónk.

A Fővárosi Törvényszék előírta, hogy legalább büntetésének kétharmadát mindenképpen le kell ülnie – ebbe a házi őrizetben és előzetesben tartott időt 1:4 arányban beszámítják. Mellékbüntetésésként a bíróság Wieszt Jánost négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és 2,2 millió forintos vagyonelkobzást is elrendelt. Az ügyész – aki korábban hét évet kért a csúnyán lebukott politikusra – súlyosbításért, az elítéltek viszont felmentésért fellebbeztek, a döntés így még nem jogerős.

Lefilmezték az átvételt

Wiesztről és bűntársairól még 2010 tavaszán mutatott be egy titokban készült leleplező videót a kerületi Fidesz-frakció, melyen a politikus egy kétmillió forintot tartalmazó borítékot vett át. A szocialista politikus el is ismerte azt, hogy ő szerepel a felvételen, de azzal védekezett, hogy egy ház adásvételét vették fel, később pedig úgy emlékezett, hogy csak egy kölcsönt adtak át neki.

Wieszt János (j) a bíróságon
Wieszt János (j) a bíróságon
Fotó: Bakró-Nagy Ferenc

Azonban hamar kiderült, hogy valójában egy Bartók Béla úti számítástechnikai üzlet tulajdonosa filmezte le 2007-ben a pénz átadását, és a szocialista frakcióvezetőnek azért kellett a kétmillió forint, hogy az önkormányzat forgalmi áron eladja a bérlőnek a 18,3 millió forintra taksált üzlethelyiséget. A vagyonkezelő bizottság – melynek Wieszt is tagja volt – tulajdonképpen belehajszolta a vételbe a Qwerty Kft.-t, miután egyik napról a másikra hétszeresére emelte a helyiség bérleti díját.

Információink szerint Wieszt egy másik elítélt újbudai szocialista, Molnár Gyula bizalmasának számított. Értesüléseink szerint a videó hónapokig keringett az MSZP berkeiben, de amint kirobbant a botrány, Wieszt Jánost gyorsan eltávolították a pártból.

Az egykori szocialista politikusnak két ügyvéd segédkezett a korrupciós ügyletben, őket két-két év szabadságvesztésre és 8, illetve 5 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték.

Nincs veszélyesebb, mint politikusokkal együtt dolgozni

Az egyik megvádolt ügyvéd az utolsó szó jogán a bíró lelkére próbált hatni, azt mondta:

Még mindig egy olyan ügyben érzem magam, ami nem velem történt, hanem valaki mással

majd arról panaszkodott, hogy a per őt és családját anyagilag tönkreteszi. Állítása szerint ő csak lobbitevékenységet folytatott, amit a videó készítésének idején nem szabályoztak olyan részletesen.

helyzetemmel éltem, de nem visszaéltem

Az ügyvéd beszélt arról is, hogy rossz társaságba került:

26 évesen még azt hittem, jó dolog országosan ismert politikusok társaságában lenni, velük együtt dolgozni, de ma már tudom, hogy nincs ennél veszélyesebb terület.

A bíró az ítélet indoklásánál elmondta, hogy Wieszt a tárgyalások alatt majdnem végig megtagadta a vallomástételt, és csak a legvégén tett vallomást. De vallomása akkor is kimerült az olyan állításokban, mint hogy a Fidesz támadást intézett ellene, meg hogy hamis a videó.

Arról viszont Wieszt nem igazán tudott beszámolni, ha a videó hamis, akkor hol van megvágva, és ott valójában mi is hangzott el. Ráadásul a szakértők egyértelműen állították, hogy a felvétel valódi, a kép és a hang végig szinkronban van, a hangsáv végig konzisztensnek tűnik, nincs olyan változás a hangspektrumban, ami arra utalna, hogy bármelyik részét utószinkronizálták volna.

Wieszt a tárgyaláson azzal magyarázta a Qwerty bolt ügyeinek intézését, hogy féltette az állását. Állítása szerint ugyanis ő akkor abban a hitben élt, hogy a bolt bérlője a titkosszolgálat rádiótechnikai beszerzője volt. De abba is belezavarodott, hogy ki kitől kért kölcsönt. A fő tanú, a Qwerty számítástechnikai bolt tulajdonosa a kihallgatások során elmondta: 2007-ben még azért nem tett feljelentést, mert félt a megtorlástól, és Wieszt még 2010-ben is megfenyegette őt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!