Sörét, nyomor, rémálmok

Robika nem szereti, ha így szólítják, elvégre már 10 éves. Tegnap iskola után bringázott a haverokkal, később boltba ment a nagymamájának, este együtt nézték apával a meccset – milyen jó lenne ilyen unalmas sztorit írni Csorba Robikáról, de nem tudunk. Ma öt éve, hogy sörétes puskával agyonlőtték. Az volt a bűne, hogy egy cigánytelep legutolsó házának lakója volt, gyilkosai így könnyedén eliszkolhattak.

Nem akarok emlékezni

A tatárszengyörgyi ház kiégett romja ma is éppen úgy mered ránk a falu szélén, mint a kettős gyilkosság másnapján. Mintha azóta semmi nem történt volna. És tényleg nem sok. A magyar kriminalisztikában példa nélkül álló gyilkosságsorozat túlélői és az áldozatok hozzátartozói legalább is egytől-egyig ezt mondják. Az ügyben a felelősségét már rég elismerő állam például öt éve adós az azóta jórészt földönfutóvá vált emberek kártérítésével – legutóbb tavaly év végére ígérte Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszter, ami azóta sem történt meg.

„Nem tudom, nem emlékszem, nem akarok emlékezni” – motyogja maga elé Nagy Tibor, amikor felesége és testvére haláláról kérdezzük, akik a romák elleni támadássorozat első áldozatai voltak. A megtört arcú, törékeny férfi úgy ül mellettünk, mintha ott se lennénk. Tekintete el-elrévedezik. „Agyinfarktusa volt apunak néhány hónappal anyu halála után. Azóta ilyen, még mindig rémálmai vannak” – töri meg a több perces csendet lánya.

Egy tornácos parasztház „tisztaszobájában” beszélgetünk a 2008 novemberében elkövetett nagycsécsi kettős gyilkosság áldozatainak családtagjaival. A lakás azonban már néhány faluval odébb található, Tibor ugyanis – a sorozatgyilkosság túlélőinek többségéhez hasonlóan – nem tudott megmaradni a tragédia helyszínén. A házat még a Phralipe roma szervezet segítségével évekkel ezelőtt vásárolták és úgy ahogy fel is újították: nyílászárókat cseréltek, vezetékes víz és fürdő szoba is van, gázra azonban már nem futja. Ahogy az országban a szegények többsége, ők is fával vívják a rezsiharcot.

Pár cellányira anyám gyilkosától

Tibiből, Tibor nagyobbik fiából dől a panasz. Anyja halálakor börtönben volt, mert egy lopási ügy miatt több mint két évet kapott. „Mikor megtudtam, sokkot kaptam. Csak a temetésre engedtek haza, de addig húzták az időt, hogy onnan is elkéstem. Virágot se tudtam venni” – meséli a szekrénysor mellé guggolva. Tibi még akkor is a szombathelyi fegyintézetben volt, amikor anyja egyik feltételezett gyilkosát odavitték. Néhány cellával arrébb.

Tiborral együtt élő felnőtt gyerekei mondják, hogy a közmunkán és szociális segélyen kívül szinte semmi bevételük nincsen. Az állami kártérítésről kérdezzük őket, ők pedig bennünket. Aztán elmondják, hogy a napokban járt náluk valaki a Fehér Gyűrű Egyesülettől. Papírokat töltöttek ki, kis pénzt is hoztak. „Nincs nekünk semmilyen nagyobb igényünk. Csak ne kelljen hiányt szenvedni” – szólal meg fél óra szünet után Tibor. Közben a férfi lány testvére, Hedvig is megérkezik.

Az asszony csodálkozva hallgatja a gyerekek beszámolóját a Fehér Gyűrű megjelenéséről, őt ugyanis nem keresték. A főiskolás fiát egyedül nevelő asszony úgy gondolja, mivel a gyilkosság másik áldozatának, Nagy Józsefnek nem voltak se gyerekei, se felesége, a kártérítés a testvéreit illetné. A piricsei támadás túlélőinek helyzete egyre csak romlott az évek során. Getyinás Tiborék megtámadásakor ugyan senki nem halt meg – édesanyja a karján és lábán sérült meg súlyosan –, de életük azóta egy rémálom. A falu széli kunyhójuk a támadásban kiégett, a Phralipe pedig több próbálkozás után végül amolyan kettő-az-egyben megoldással próbált rajtuk és a tiszalöki gyilkosság túlélőjén is segíteni.

Ha nincs bútor, viszik a gyereket

Getyináséknak ugyanis Kóka Jenő özvegyének házát vásárolták meg, így egy pénzből két túlélőn is segíthettek. Ami papíron szép és költséghatékony, nem biztos, hogy a valóságban is az. A piricsei támadást szerencsével megúszó család gyerekei ugyanis féltek abban a házban, ahol egy embert meggyilkoltak egy ugyanolyan rajtaütésen. Ráadásul a falurész lakóival sem jöttek ki zavartalanul, így onnantól kezdve Getyinásék ide-oda költöztek, sehol sem volt maradásuk.

Jelenleg éppen megint Piricsén élnek, egy „szocpolos” házat vettek meg részletre. A hétgyermekes család megélhetésére, sőt szinte semmire sem futja a havi 50 ezer forintos részlet kikoplalása után. „Volt nekem munkám a támadás előtt. Évekig dolgoztam a nyírbátori csirkeüzemben, de ma már oda sincs felvétel. Néha felások egy-egy kertet, vagy segítek a ház körül az öregeknek. Pénzt ritkán kapok, de mindig adnak valamit, amit az asztalra tehetek” – füllent egy kicsit Tibor, hiszen normális konyhaasztaluk nincs is. Egyéb bútoruk is alig, emiatt attól tartanak, hogy a hetente kijáró gyámhivatal előbb-utóbb elviszi a gyerekeket, ha nem javul a helyzetük.

Álom a plasztikai műtétről

Katrinnak még mindig legalább 20 repesz van a koponyájában, a háziorvosa pedig nemrégiben állapította meg, hogy a meglőtt kezén elhaltak az izmok. A most 17 éves lány testébe mintegy százötven sörétszem fúródott, roncsolva nyakát, arcát, koponyáját, mellkasát és felsőkarját. A Kislétai gyilkosság túlélője csaknem öt órán át feküdt – jórészt eszméletlenül – saját vérében, amikor hajnalban egyik rokona megtalálta őt és fejbe lőtt édesanyját.

A tinédzsert sokkal inkább zavarják testén és arcán látható sörétnyomok, mint a keze gyengesége – mondja Baranyi Krisztina, az áldozatokat segítő civil csoport tagja. A mintegy 30 aktív főből álló Facebook-társaság 2010-től támogatja a családokat, hol mosógéppel, hol ruhákkal, hol élelmiszerrel, épp mire van szükségük. A fiatal lány álma, hogy plasztikai műtét segítségével végre eltűnjenek a nyomok arcáról.

Rontó Krisztánnak a medencecsontját lőtték szét az alsózsolcai támadásban. A műtét utáni rehabilitáció annyiból állt, hogy mindösszesen egyszer kiment hozzá a telepre a gyógytornász. Aztán valahogy elmaradt, azt mondták, hogy inkább ő járjon be Alsózsolcáról Miskolcra. Krisztián állapota azóta egyre rosszabb. Nemcsak egészségügyileg van nehéz helyzetben, hanem anyagilag is – mondja Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő, aki szintén csatlakozott a segítő csoporthoz. Krisztián a családfenntartó, két kicsi gyerekük van. Ágyat még nem sikerült nekik venni, kanapén fekszenek. Inkább erre spórolnak, mint a gyógykezelés költségeire – mondja Gulyás.

Megint jönnek, nyomozgatnak

„Szinte biztos, hogy volt legalább egy további elkövető, akiről biztosan tudható, hogy Besenyszögön segítette a támadókat” – hangsúlyozza Gulyás, a titkosszolgálati mulasztások feltárására 2009-ben összehívott eseti bizottság egykori elnöke, aki azt is hozzátette, hogy anyagi és eszmei támogatók nélkül szerinte kivitelezhetetlen lett volna a gyilkosságsorozat. Ezzel valószínűleg Pintér Sándor is egyetért, aki még tavaly nyáron jelentette be, hogy nem tekinti lezártnak az ügyet és a Terrorelhárítási Központ koordinálásával a nyomozás ismét elkezdődött.

A Fehér Gyűrű Egyesület elkészítette és a napokban megküldi a kártérítési javaslatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának – mondja a szervezet vezetője, Fügedi László, aki szerint már csak a tárcán múlik, hogy elfogadják-e a javasolt összegeket és kártérítési formákat. Az egyesület munkatársai egy 50 pontból álló kérdőívre és pszichológusi vizsgálatra alapozták a javaslatukat. Titoktartásra hivatkozva Fügedi azonban nem akarta megosztani a pontos kérdéseket, csupán annyit mondott el, hogy komplex egészségügyi, pszichológiai felmérést végeztek.

Vajon dohányoznak-e a túlélők?

A családok beszámolója alapján az egyesület munkatársai többek között arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire tiszta, rendes a lakás, van-e káros szenvedélyük, isznak-e alkoholt, dohányoznak-e, vagy hogy járnak-e iskolába rendesen a gyerekek.

Fügedi szerint egy áldozatot hiába kerestek, vele nem tudták felvenni a kapcsolatot, igaz az ügyről évek óta pontos információkkal rendelkező segítőket és jogi képviselőket nem kérdezték meg. „Az egészségügyi dokumentumokat is a családoktól akartuk megkapni, nem a jogi képviselőktől. Hiába mondják a jogászok, hogy ilyen-olyan orvosi papír van még, mi azt vesszük figyelembe, amit a családok mutattak meg. Honnan tudhatjuk, hogy milyen papírokat mutat be más, idegen?” – teszi fel a költői kérdést az áldozatsegítő szervezet vezetője.

Voltak olyan családok is, akik nem szívesen látták az otthonukba minden egyeztetés nélkül, hirtelen betoppanó kérdőívezőket. Az ők mire számíthatnak? – kérdésre kérdés volt a válasz – „Csak azon lehet segíteni, aki akarja, nem?” „Volt olyan, vastag nyakláncos rokon is, akinek biztos nem jár kárpótlás” – árult el valamit mégis a kiválasztás lehetséges kritériumairól az egyesület vezetője.

A kártérítés összegszerűségre és formájára még utalást sem akart tenni Fügedi László, így arra sem válaszolt, hogy szerinte az milyen arányban lesz a 2006-os tűzijáték áldozatainak 300 milliós együttes kárpótlási összegével.

Vasárnap délután 5-kor gyertyagyújtással emlékeznek Csorba Robika és édesapja meggyilkolásának ötödik évfordulójára a budapesti Mátyás téren.