Hegedüs Péter, az FKGP elnöke szerint a párt most fiatalabb, összefogottabb, fegyelmezettebb, célirányosabb, mint amikor Torgyán József vezette. A pártelnök a Zaol.hu-nak adott igen fiatalos interjút:
A mai napig forinttal fizetünk, amit 1946. augusztus elsején a Független Kisgazdapárt vezetett be, és ma is köztársaság az államformánk. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy én inkább királyságpárti lennék.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Bicske és környéke, Csákvár, Gárdony. A Fidesz Tessely Zoltánt, Bicske polgármesterét indítja, aki 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett. Az Összefogás egy fehérvári MSZP-st, Horváth Andrást küldi ringbe, a Jobbik a bicskei Gáspár Kornélt, az LMP pedig Varga Györgyöt, aki az 1980-as évek eleje óta vállalkozó és több cikluson keresztül volt Felcsút független polgármestere.
Mór és környéke. A Fidesznek kedves választókerület, 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett Törő Gábor, most is őt indítják. Az Összefogás az MSZP EP-képviselőjét, az 1961-es születésű Herczog Editet indítja, a Jobbik Fazekas Attilát, a párt fehérvári alelnökét, míg az LMP Kalmár Andrást. Kalmár pedagógus végzettségű, jelenleg azonban egy kőszárhegyi, komposztálási technológiákkal foglalkozó cég projektmenedzsere.
Székesfehérvár. A Fidesz azt a Vargha Tamást indítja, aki 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett. Az Összefogás az MSZP helyi elnökét, az ügyvédként os dolgozó 37 éves Márton Rolandot. A Jobbik jelöltje is ügyvéd, Mező Balázs a legnagyobb sikerének egy, a városba tervezett roma kulturális központ megfúrását tartja. Az LMP az online újságíróként dolgozó Bialkó László Gergelyt indítja.
Az MSZP-nek kétszer sikert hozó makói és Lázár János fellegvárának számító, masszívan jobboldali hódmezővásárhelyi körzetből jött létre. Lázár 2002 óta képviselő, mindig egyéniben nyert. Az Összefogás jelöltje MSZP-s megyei elnökhelyettes és polgármester Apátfalván. Az LMP az ismert humoristát, Nagy Bandó Andrást indítja, a Jobbik egy makói állatorvost.
A szentesi és csongrádi választókerületek összevonásával jött létre, Csongrád inkább jobboldali, Szentes ingadozó körzet volt. A Fidesz jelöltje négy éve az első fordulóban szerzett mandátumot Szentesen, 1998 óta képviselő, 2006-2010 között listáról, háromszor egyéniből került be. Az Összefogás jelöltjét az Együtt-PM nevezte meg, Komáromi Zoltán háziorvos, új szereplő a politikában. A Jobbik a párt sándorfalvai helyi elnökét indítja, az LMP jelöltje egy Szentesen lakó pszichológus.
Szeged és a várostól nyugatra lévő települések alkotják. A Fidesz-jelölt 2010 óta képviselő, akkor megyei listáról került be. Az Összefogás a 2012-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről viharos körülmények között leváltott Bátyai Edinát indítja. A Jobbik jelöltje a párt szegedi elnöke, az LMP-é egy önkormányzati képviselő.
A korábbi háromból két választókerület lett Szegeden, ez a keleti és északi városrészből áll. 2010-ig Szeged inkább baloldali fellegvár volt, de most se Botka László, se Újhelyi István nem indul egyéni mandátumért. Bohács Zsolt négy éve egyéni mandátumot szerzett itt, az Összefogás jelöltje a szegedi polgármesteri kabinet vezetője. A Jobbik egy önkormányzati képviselőt indít, az LMP nem sokkal a kampányidőszak előtt cserélt, önkormányzati képviselője helyett egy, a politikában új szereplőt, egy egyetemi adjunktust indít.
A mezőkövesdi választókörzetben 1998 óta Tállai András egyeduralkodó, ötödszörre szerezhet egyéni mandátumot. A baloldali jelölt egy 44 éves tanár, a párt megyei alelnöke és önkormányzati képviselő. A Jobbik a párt helyi alelnökét indítja.
A tiszaújvárosi és a szerencsi választókerület összegyúrásával jött létre, korábban inkább baloldali fellegvárnak számított. Mengyi Roland 2010-ben tiszaújvárosi egyéni mandátumot szerzett. Az Összefogás jelöltje MSZP-es és tiszaújvárosi, 12 éve önkormányzati képviselő. A jobbikos Balla Gergő négy éve 28 százalékot kapott a tiszaújvárosi körzetben, megyei listáról lett képviselő. Az LMP jelöltje egy 56 éves állatorvos.
A zempléni térség a megye egyik fideszes erőssége. Hörcsik Richárd már 1990-ben bekerült a parlamentbe, még MDF-esként, majd négy év kihagyás után 1998-ban már fideszesként tért vissza, négyszer szerezte meg a sátoraljaújhelyi mandátumot. Vécsi István a Közmunkás Szakszervezet elnöke, Ricse községben polgármester. A Jobbik jelöltje sátoraljaújhelyi önkormányzati képviselő, a párt városi elnöke, az LMP-é egy 57 éves jogász.
A korábbi közép-borsodi (kazincbarcikai, sajószentpéteri és edelényi) választókerületekből vonták össze, jellemzően baloldali beállítottságú térség, de Edelény volt az egyetlen vidéki hely, ahol négy éve nem fideszes (hanem a függetlenné lett korábbi fideszes, Molnár Oszkár) nyert. A Fidesz mostani jelöltje négy éve a sajószentpéteri mandátumot nyerte el, az Összefogás jelöltje kazincbarcikai önkormányzati képviselő. A Jobbik-jelölt edelényi kötődésű, a megyei közgyűlés tagja, az LMP egy ináncsi önkormányzati képviselőjét indítja.
Az ózdi választókerülethez hozzácsapták a korábbi encsi egy részét, így jött létre. Ózd korábban baloldali volt, a hatból négy választást MSZP-s jelölt nyert. Négy éve Riz Gábor a második fordulóban szerzett egyéni mandátumot, először került a parlamentbe. A baloldali jelölt, Nyakó István 1994 óta képviselő, az encsi mandátumért indult négy éve, listáról jutott be. A Jobbik négy éve nagyon erős volt a térségben, most a megyei gárdakapitányt indítja, aki viszont nem ózdi vagy encsi, hanem miskolci. Az LMP egy mezőgazdasági mérnököt indít.
A nyugat-miskolci körzetben három képviselő harcol egymással. A Fidesz jelöltje a 2010 óta képviselő Sebestyén László, aki egyéni mandátumot szerzett négy éve. Az Összefogás-jelölt Varga László 2006 óta képviselő, előbb megyei, majd országos listáról jutott be. Az LMP jelöltje, Mile Lajos szintén 2010 óta képviselő, frakcióvezető-helyettes is. A Jobbik-jelölt önkormányzati képviselő.
Miskolc keleti része, benne az Avassal az egyetlen választókerület, ahol a két nagy tábor egyaránt nőt indít (egyébként is alig tucatnyi hely van, ahol egynél több jelöltnő lenne). Csöbör Katalin 2010 óta képviselő egyéni mandátummal, Nagy Korsa Judit a Magyar Rádió miskolci stúdiójának volt munkatársa. A Jobbik a párt miskolci alelnökét indítja, az LMP jelöltje a párt helyi szervezetének alapító tagja.
Két dél-békési választókerületből, az orosháziból és a mezőkovácsháziból gyúrták össze, enyhén baloldali kötődésű. Korábban a battonyai Karsai József volt a térség egyik erős baloldali neve, 2010-ben viszont a hozzá hasonlóan agrárvonalon mozgó, dinnyézésben érdekelt Simonka György szerzett itt egyéni mandátumot. Ő ismételni készül, ellenfele régi baloldali politikus, Varga Zoltán, aki a Bajnai-kormányban önkormányzati miniszter volt. 2006 óta parlamenti képviselő, mindkét választáson listáról került be. A jobbikos Jámbor Nándor négy éve harmadik lett, alig elmaradva Varga mögött. Az LMP jelöltje biogazdálkodó, új szereplő a politikában.
A gyulai és szeghalmi választókerület összegyúrásával jött létre, mindkettőben többször nyert bal- és jobboldali jelölt is. A fideszes Kovács József gyulai kórházigazgató, 2010 óta képviselő, akkor az első fordulóban megszerezte a gyulai egyéni mandátumot. Az Összefogás-jelölt Bod Tamás szintén gyulai, korábban újságíró volt, első parlamenti mandátumára készül, önkormányzati képviselő sem volt korábban. A jobbikos Varga Géza 2010-ban listás parlamenti helyet szerzett, a Galga vidékéről pályázott át Békésbe, az LMP jelöltje a szeghalmi kötődésű Földi Mihály. Gyulán lakik, és itt tervezett indulni a devizahiteles ügyben ismertté vált Kásler Árpád is, aki négy éve független polgármester-jelölt volt.
A békési és szarvasi választókerületből összegyúrt körzet abszolút jobboldalinak számít. Dankó Béla a szarvasi körzetben szerzett képviselői mandátumot 2010 őszén, miután az ott győztes Domokos László az ÁSZ elnöke lett. Dankó a korábbi szarvasi körzethez tartozó Kondoros polgármestere 1999 óta, a települése viszont a körzethatárok átrajzolásával kívül került most a választókerületén. A Jobbik jelöltje, Samu Tamás 2010-ben listáról bejutott a parlamentbe, de miután 2011-ben jogerősen elítélték (2008-ban rendőrökre támadt), lemondott a mandátumáról. Az MSZP a szarvasi Rejtő Józsefet indítja, aki Dankóhoz hasonlóan kapcsolatban van a focival: előbbi az MLSZ elnökségi tagja, utóbbi a szarvasi focicsapat elnökségéé. Az LMP jelöltje egy békési nyomdász, Rigler Miklós.
Békéscsabán 1990 óta mindig olyan jelölt nyer, aki később kormánypárti lesz. Vantara Gyula 2010-ben került először a parlamentbe, az egyéni mandátumot már az első fordulóban megszerezte. Ellenfele újonc lehet az országos politikában, 2010-ben az MSZP polgármester-jelöltje, később önkormányzati képviselője volt. Önkormányzati képviselő az LMP-s Takács Péter is, míg a Jobbik jelöltje korábban a MIÉP megyei alelnöke volt, 2009-ben váltott pártot.
A bajai mandátumért az őszi botrányos időközi választáson ismertté vált Teket Melinda lesz a Fidesz-szóvivő Zsigó Róbert baloldali kihívója. Az esély Zsigó, aki 1998 óta egyeduralkodó, ötödik egyéni mandátumára hajt. Az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitányát, Mészáros Istvánt indítja a Jobbik, az LMP jelöltje a párt országos listájának harmadik helyén álló Ikotity István.
A kiskunhalasi körzethez csatolták a korábbi bácsalmási körzet nagy- és a kiskőrösi egy kisebb részét. A fideszes Bányai Gábor négy és nyolc éve a bácsalmási egyéni mandátumot szerezte meg. Török Zsolt volt MSZP-szóvivő minden bizonnyal büntetésből kapta ezt a körzetet (mindhároim elődkörzetben verte őket a Jobbik négy éve), hiszen 2002-2010 között még Heves megyei listás képviselőként volt a parlament tagja. Szintén listáról jutott be 2010-ben a jobbikos jelölt, Farkas Gergely, aki a párt frakcióigazgatója, míg az LMP egy kőbányai politikust indít a bácskai mandátumért.
A volt tiszakécskei körzet egy része és a volt kiskufélegyházi körzet alkotja, jobboldali irányultságú. Lezsák Sándor 1994 óta folyamatosan képviselő, 1998 óta mindig a tiszakécskei egyéni mandátumot vitte. Ellenfele, Garai István kétszer, 1994-ben és 2006-ban nyert Kiskunfélegyházán; a másik négy választáson ott is jobboldali jelölt győzött, de listáról 2002-ben és négy éve is bejutott Garai. Az LMP-s Kiss Kálmán Tibor a párt vidékpolitikai koordinátora, a főként a tiszakécskei részen erős Jobbik jelöltje, Kollár László kiskunfélegyházi önkormányzati képviselő.
A kalocsai és kiskőrösi választókerületek összevonásával jött létre, erősen jobboldali beágyazottságú. Font Sándor 1998 óta négyszer nyert kiskőrösi jelöltként, az első két alkalommal MDF-esként, nyolc és négy éve már fideszesként. Az Összefogás jelöltje a DK-alelnöke Niedermüller Péter, az LMP-é Makádi Balázs kalocsai területi elnök; ők mindketten új szereplők a politikában. A Jobbik viszont már parlamenti tapasztalattal rendelkező jelöltet indít a négy éve már országos listáról bejutott Suhajda Krisztián személyében.
Kecskemét keleti része és a volt tiszakécskei választókerület egyes települései alkotják, stabilan jobboldali kötődésű, 1998 óta mindkét korábbi körzetben fideszes nyert. Zombor Gábor négy éve már első körben egyéni mandátumot szerzett a megyeszékhelyen; négy évvel korábban még listáról lett parlamenti képviselő. A baloldal egy új arccal, egy 27 éves ápolónővel próbálkozik, a Jobbik a párt tiszakécskei elnökét, míg az LMP a párt egy kecskeméti önkormányzati képviselőjét indítja.
Kecskemét nyugati része és a volt kunszentmiklósi választókerület alkotja, utóbbiban szerzett négyszer egyéni mandátumot a feleségét verő Balogh József. Jobboldali irányultságú választókerület. A Fidesz új jelöltet indít a volt focista, kecskeméti Salacz Lászlószemélyében. A baloldali Király József négy éve a párt megyei eredményénél másfélszer jobb, 22 százalékos teljesítményt nyújtott, igaz, egy tisztán kecskeméti választókerületben. A négy jelöltből csak a jobbikos Gyöngyösi Márton rendelkezik parlamenti tapasztalattal, 2010-ben megyei listáról került be. Az LMP egy önkormányzati jelöltet állított.
A szigetvári és siklósi körzet összevonásával jött létre, aprófalvas választókerület, a legtöbb település (164) itt van. Mindkét korábbi körzet ingadozó volt. A Fidesz-jelölt Tiffán Zsolt 2010-ben siklósi egyéni mandátumot szerzett, akkor először lett a parlament tagja. A baloldali jelölt a sellyei MSZP-s polgármester, az LMP a pártigazgatót, a Jobbik a siklósi pártelnököt indítja. Ők hárman először kerülhetnek be a parlamentbe.
Hargitai János biztos befutónak tűnik a volt mohácsi választókerület kibővítésével létrejött körzetben: 1998 óta négy egyéni mandátumot szerzett itt, az első kettőt fideszesként, a második kettőt KDNP-sként. A baloldalon itt egy DK-s politikus indul, Loschan Ferenc vállalkozó, bármiféle politikai múlt nélkül. Az LMP jelöltje négy éve is indult az egyéni képviselői helyért, a jobbikos Szőcs Norbert a párt megyei elnöke.
Pécs egy része, Komló és térség alkotja a választókerületet, a korábbi választások alapján inkább baloldali körzet. A Fidesz a párt egyik szóvivőjét indítja. A baloldali jelölt Komló alpolgármestere, 2006 és 2010 között már listáról volt parlamenti képviselő. A Jobbik és az LMP jelöltjei az előző önkormányzati választásokon pártjuk polgármesterjelöltjei voltak.
A fideszes Csizi Péter pécsi alpolgármester, 2010-ben került először, megyei listáról a parlamentbe. A baloldali jelölt, Tóth Bertalan korábban szintén volt pécsi alpolgármester, most önkormányzati frakcióvezető, parlamenti listás mandátuma volt 2010-től, de 2011-ben lemondott. A város hagyományosan inkább baloldali beállítottságú, 2010 előtt csak egyszer nyert itt jobboldali jelölt. Parlamenti képviselő, szintén listáról, a jobbikos Németh Zsolt is, míg az LMP egy önkormányzati képviselőt indít Kóbor József személyében (ő 2010-ben szerepelt a pártlistán a parlamenti választáson, de nem jutott mandátumhoz).
Budafok-Tétény. A két korábbi kerületben 2002-ben és 2006-ban is Molnár Gyula és Lendvai Ildikó MSZP-s politikusok nyertek, most egyikük sem indul. A fideszes jelölt, Szabolcvs Attila Budafok-Tétény polgármestere 2010 óta. Az Összefogás egy exLMP-st, Somfai Ágnes indítja, A Jobbik jelöltje a párt 2010-es főpolgármester-jelöltje, parlamenti képviselő, Staudt Gábor. Az LMP Gecsei-Tóth Andrea "ifjúságpolitikai szakszóvivőt" indítja.
Csepel és Soroksár. Alapból balosnak mondott körzet, de 2010-ben itt is tarolt a Fidesz. Most Németh Rezsibiztos Szilárd indul a Fidesz színeiben, legfőbb ellenfele az országosan egyáltalén nem ismert Együtt-PM-es Szabó Szabolcs lesz. Lehmann Viktor a Jobbik budapesti alelnöke, helyben aktív, az LMP-s Tenk András is.