Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Az EBESZ döbbenetes leleplezése

2014.03.26. 18:37

Közzétette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a magyar választásokról szóló időközi jelentését. Az EBESZ nemzetközi választási megfigyelőket küldött Magyarországra, akik többek között a jogi hátteret, a pártok médiaszereplését és a pártfinanszírozási rendszert is figyelik. Az időközi jelentés itt érhető el (pdf).

A média nem pártatlan

Mi az EBESZ?

Az EBESZ a világ legnagyobb biztonsági szervezete, 57 tagja van Európából, Észak-Amerikából és Közép-Ázsiából. 1975-ben eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a Helsinki Záróokmány értelmében alkalmi fórumot teremtsenek a többoldalú, de főképp a kelet-nyugati párbeszédnek. 1992-ben bécsi székhellyel állandó intézménnyé alakult.

Feladata a demokrácia és az emberi jogok betartásának elősegítése. Van például nemzeti kisebbségi főbiztosa, akinek az a feladata, hogy figyelemmel kísérje az EBESZ térségben élő nemzeti kisebbségek helyzetét, a komolyabb etnikai válságok megelőzése érdekében csillapítsa az e téren jelentkező feszültségeket. A médiaszabadság képviselő pedig figyelemmel kíséri a sajtószabadság alakulását, és amennyiben úgy tapasztalja, hogy sérülnek az EBESZ e területen kialakított elvei, jelentést készít, és ajánlásokat dolgoz ki a helyzet megoldásának érdekében.

A legkeményebb kijelentéseket az EBESZ megfigyelői a média függetlenségével kapcsolatban tették. A jelentés kiemel, hogy

  • a Magyar Televízió pártatlansága megkérdőjeleződött,
  • a legnézettebb kereskedelmi csatornák pedig vagy jó viszonyt ápolnak a kormánnyal, vagy csak szórakoztató műsorokat sugároznak,
  • A Magyar Távirati Iroda függetlenségét is bizonytalannak látják a megfigyelők (az MTI legutóbb a Tiborcz-család falopási ügyéről szóló sajtótájékoztatót nem adta le),
  • a médiaügyeket felügyelő Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságban pedig kormánypárti többség uralkodik.

A jelentés külön említi a TV2 tájékoztató anyagnak szánt kampányhirdetéseinek ügyét. A Kúria múlt kedden tiltotta meg a TV2-nek, hogy a kormány „Magyarország jobban teljesít” szlogenű szpotját sugározza, mert ugyanez a szlogen a Fidesz kampányának is központi eleme. „Jelenleg a Fidesz és a kormány egy időben, azonos szlogennel és vizuális elemekkel folytat ugyanolyan kampányt számos televíziós csatornán” – összegez a jelentés.

A kampányhirdetések korlátozása is problémás a megfigyelők szerint, mert végső soron szinte csak a nyomtatott és az online médiában vásárolhatnak kampányhirdetési helyet a pártok.

A CÖF a legaktívabb

Az EBESZ is megjegyzi, hogy civil szervezetek is részt vállalnak a kampányban, „jellemzően a politikai ellenfeleket lejárató óriásplakátokkal.” Egy lábjegyzetben a Civil Összefogás Fórumot is említik, mert ennek a szervezetnek az óriásplakátjait lehet a legtöbbet látni.

A jelentés kitér arra is, hogy a kampányban fontos szerepet játszanak a korrupciós vádak.  „Az ellenzék szerint a Fidesz egyenlőtlen feltételeket teremtett a kormányt népszerűsítő hirdetések közzététele, valamint megbízott civil társadalmi szervezeteknek saját kampányukban való felhasználása révén. A Fidesz szerint ezek társadalmi célú, semmint politikai jellegű hirdetések. Az ellenzék szerint a Budapest területén található hirdetőtáblák legalább fele a Fideszhez közeli üzletemberek irányítása alá tartozik” – írják.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!