Baloldal: sok kicsi többre megy?

Az ellenzéki pártok kórusban hördültek fel, amikor tavaly ősszel a Fidesz – saját korábbi elképzeléseivel is szembemenve – elhatározta, hogy stratégiai okokból különválasztja a parlamenti választást az európai parlamenti választástól. Az őszintétlen Összefogás választási kudarca után azonban már inkább úgy tűnik, a Fidesz döntése akár lehetőséget is ad a baloldali pártoknak arra, hogy kitalálják, voltaképpen mi a fenét is keresnek a magyar politikában. De arra mindenképpen jó lehet, hogy tisztázza a baloldali erőviszonyokat.

Összeállítottunk egy jó kis egyfelől-másfelől listát arról, miért lehet jó és miért lehet rossz az elkövetkezendő hat hét a baloldalnak. A cikk végére mindenképpen érdemes lescrollozni, hogy ön is jól megmondhassa, mi lesz!

Ezt nyerheti a baloldal az EP-választással

1. Kiderül, ki a Jani. Vagy a Feri.

Az Összefogás által szerzett mandátumok eloszlása egyáltalán nem tükrözi a pártok közti valós erőviszonyt. A szocialisták jó érzékkel szemezgették ki a 106-ból a valóban hozható körzeteket, és a díszhelyeken kívül ők foglalják el a lista bejutó helyeit is. Miután a választók április 6-án lenullázták az egész összefogásdit – még ha a 26 százalékos listás eredmény jobb is a négy évvel korábbinál –, most a pártok kaphatnak egy előzetes képet, a saját támogatottságukról. Emlékezzünk csak: sem a DK, sem az Együtt-PM nem indult még választáson, nekik csak halvány fogalmuk lehet a szavazóikról. 

2. Nincs totojázás

A baloldal nem épp a cselekvőképességéről híres, emlékezzünk csak, mennyit vajúdott az 1998-as veresége után az MSZP, míg végül sikerült megszülnie Medgyessy Pétert; vagy arra, hogy az előző vereség után addig ment a Bajnai-várás, hogy a végén az egész magyar politika visszakanyarodott 2010-hez. Persze az EP-választással semmi nem dől el véglegesen, de azért az, aki jó eredményt ér el, nagy lendületet vehet az elkövetkezendő négy évre. A feladat a morálisan legjobban megzuhant Együtt-PM számára a legsürgetőbb, hiszen egy 5 százalék alatti eredmény a totális eljelentéktelenedéssel fenyeget.

3. Három párt minek van?

A baloldali pártok nem az Összefogással veszítették el önálló arculatukat, ez soha nem is létezett. Komolyan, hány ember tud tartalmi különbségeket mondani az E2014, az MSZP és a Demokratikus Koalíció között azon kívül, hogy Gyurcsányék felmondanák a vatikáni szerződést meg a kettős állampolgárságot? A pártoknak most nem a Fideszhez, hanem egymáshoz képest kell meghatározniuk a különbségeket, ezért a szavazók talán egy morzsányival többet kaphatnak a semmitmondó demokratikus meg antiorbánista lózungoknál.

4. Kormányváltás helyett Visszavágás

Én sem gondolom ám olyan vérkomolyan, hogy ezek a politikusok képesek lennének legyőzni a jobboldali mechagodzillát, de azért játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Azt tudjuk, hogy a kormányváltásra vágyó szavazókat nem sikerült az összefogással mozgósítani, sőt, úgy általában senkit sem sikerült mozgósítani az összefogással. De mi van, ha az ellenzéki beállítódású szavazók szívesen küldenének egy fuck off jelet a Fidesznek, úgy, hogy közben nem kell kormányra juttatniuk egy Mesterházyt? És mi van, ha az önelégült fideszesek nem fogják összetörni magukat azért, hogy szavazhassanak? A magyar választási rendszernél arányosabb EP-választás hagyományosan a kisebb pártok és a protesztszavazatok sikerét hozza, előfordulhat, hogy az összesített eredményekből – kiegészítve netán az LMP eredményével – ki lehet hozni a nem is létező összbaloldal győzelmét. Igaz, ennek maximum szimbolikus jelentősége van – és persze az is kell hozzá, hogy a jobbikos szavazók választási aktivitása alacsony legyen.

5. Nyolc éve először van bármilyen győzelemre esély

A Mesterházy helyett Ron Werbertől megszabaduló szocialisták legalább uniós szinten esélyesnek tarthatják magukat: anyapártjuk, az S&D ugyanis abszolút versenyben áll a győzelemért. Ha a másik két baloldali párt is a Szocialisták és Demokraták frakciójához csatlakozik, akkor őket is átjárhatja az Európai Győzelem érzése – jobb híján. A baloldalnak ráadásul szélesebb az EP-n belüli koalíciós bázisa, mint a Fidesz anyapártjának, ezért egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy még egy szűk vereség esetén is az Orbán-faló Martin Schulz lesz a bizottsági elnök – ami nem kis elégtétel lenne az MSZP-nek.

Ezért bukhat még nagyobbat a baloldal

1. Kivéreztetve

A Fidesz abszolút jól gondolta, hogy a baloldal nagyjából annyi erőforrásra számíthat, mint a másfél száz évnyi háborúzást nyögő országgal a háta mögött a Habsburgok ellen induló II. Rákóczi Ferenc.  A pártok forrásai kimerültek, szimpatizánsai demoralizáltak. Az induláshoz szükséges húszezer aláírást nem kunszt összegyűjteni – az MSZP már meg is tette –, de plakátokat nyomtatni, reklámszpotokat forgatni, kitelepülni és országot járni rengeteg-rengeteg pénzbe és energiába kerül. A kormánynak nem lesz gondja a propagandával, de az ellenzéknek még ahhoz is vért kell majd izzadnia, hogy azt az üzenetet eljuttassa a választókhoz: Hahó, vasárnap szavazunk!

2. A vesztes vesztes marad

Ismert választáspolitológiai törvényszerűség, hogy a választást követően a győztes népszerűsége tovább nő, a vesztesé tovább csökken. Ezt persze – mint minden törvényszerűséget – felülírhatják a tényleges történések, de ha valaki hallgatta a héten a Klubrádiót, vagy átlapozta a Népszava publicisztikáit, akkor láthatja, milyen mély letargiában van a baloldal.

3. Nagy a tülekedés az építési terület körül

A német megszállás emlékművének kordonja körül egymás mellett tolongó Horváth Csaba, Karácsony Gergely és Molnár Csaba esete mutatja, hogy ellenzékből nem nagyon lehet válogatni: ha Ügy van, akkor is menni kell, ha a többiek is ott vannak. Csakhogy így a választók a baloldali pártokat továbbra is az Összefogás leszerepelt masszájában látják majd, ami azt a béna üzenetet közvetíti, hogy semmi nem változott. 

4. Kabaréba fullad a válás

Nagyon óvatosan kell bánni a baloldalon belüli konfliktusokkal, hiszen a jelenlegi médiaviszonyok közepette minden apró konfliktus vagy nevetséges torzsalkodásként – Ezek akarnak nyerni, akik még egymás közt sem...?  –, vagy elvtelen pozícióharcként jelenik meg. Ezek az üzenetek egyáltalán nem kedveznek a szilárd pártkarakter kialakításának.

5. Tényleg egymásnak esik a baloldal

És mi van, ha nem csak a Heti Válasz meg a Hír TV szórja majd a sót a sebbe, hanem tényleg egymásnak pattannak a frusztrált pártok? Már az összefogás is nehéz szülés volt, terelésekkel, alig leplezett utálattal és feszültségekkel teli folyamat – emlékeznek még a tavalyi október 23-ra? Simán előfordulhat, hogy a baloldali pártok egy darabig kibírják olyan tartózkodó megjegyzésekkel, mint „nem fogunk többet elvtelen kompromisszumokat kötni”, de utána jön egy vaskos beszólás – tipp: Gyurcsány Ferenctől, felkészül Szanyi Tibor –, és utána minden elfojtott feszültség kijön. Orbán Viktor pedig hátradől, és kér egy kávét.