Vétójogot kaphat Tarlós
A budapesti főpolgármester a későbbiekben kérheti a saját szerepének megerősítését is, és ha ilyen kérés érkezik – vonatkozzon az a vétójogra vagy a fővárosi cégek vezetőinek kinevezési jogára – a Fidesz támogatni fogja azt – jelentette be egy sajtótájékoztatón Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a keddi frakcióülés után.
Tarlós István eddig nem nyilatkozott a Fidesz által kezdeményezett törvénymódosításról, de úgy tudjuk, hogy személyesen részt vett ő is azon a májusi Fidesz elnökségi ülésen, ahol eldőlt, hogy a fővárosi választási rendszer átalakításával nem várnak a következő ciklus lejártáig, hanem már most ősszel az új szabályok alapján fogják megtartani a választást.
A Fidesz-frakció támogatja a fővárosi közgyűlés megválasztásának megváltoztatását is, tehát azt, hogy ezentúl a kerületek polgármestereiből és kilenc kompenzációs listáról bekerült képviselőből álljon a közgyűlés. Rogán Antal szerint ez a megoldás nem csak olcsóbb, de demokratikusabb is, mert a választók közvetlenül választhatják meg a közgyűlés képviselőit. A nagyobbik kormánypárt támogatni fogja azt a javaslatot is, amely arányosítja a közgyűlés döntéshozatalát, mert
Ahogy egy héttel ezelőtt megírtuk, a Fidesz azt a Fodor Gábor által benyújtott módosító javaslatot is támogatja, amely az önkormányzati választásokon is lehetővé teszi a többes jelölést. Ez Rogán szerint nem ad lehetőséget visszaélésekre, mert az önkormányzati választáson nincsenek olyan anyagi támogatások, mint az országgyűlési választás esetében.