Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Így csinál sztárt az ellenzékből az RTL

2014.06.23. 20:01 Módosítva: 2014-06-23 20:30:03

Most már úgy tűnik, az RTL híradója olyan, mint a seggre esős poénok. Hiába számítunk rá, nem lehet megunni. A hétfő ráadásul olyan magas labdákat adott fel, hogy a csatorna hűvös eleganciával csapkodhatta le azokat.

  • A szokásos trash – fertőzés a Balatonon, hamis svájci bicska, tetőről szedték le a tolvajt, Bajor Imre kórházban – után a híradó olyan korrekten közölte le a napi híreket, mintha átvette volna felettük az irányítást a BBC.

Az elmúlt hét eseményit nem ismerő, a Fókusz háromfejű birkás híreire váró néző a következő információkkal szembesülhetett döbbenten:

Az oroszok építenek atomerőművet Pakson, de úgy, hogy erre bődületes mennyiségű, 3000 milliárd forintos hitelt veszünk fel Putyintól.

Margit, te azt hallottad, hogy úgy veszünk fel hitelt, hogy arról nincs is semmilyen tanulmány? Most mondja a tévé!

A csatorna nem csak azt ismertette, hogy az egész biznisz véletlenül derült ki, az orosz kormány honlapjáról. Hanem ráadásul ellenzéki képviselőket is megkérdezett, akik elmondták, hogy mindez 700 ezer forintos adósságot jelent minden egyes magyarnak.

Szél Bernadettet és Jávor Benedeket hamarosan annyian ismerik majd, mint Aureliót. Megemlítették a műsorban azt is, hogy a hivatalos parlamenti tévéközvetítés direkt nem mutatta a molinókkal tiltakozó LMP-seket.

„Lengyel vezetők szexre utaló szavakkal illették Orbán és Putyin üzletét” – mondta Szellő István hamiskás mosollyal, elhallgatva, hogy itt valójában arról van szó: a lengyelek szerint Orbán leszopta Putyint. A pontos kifejezést nem idézhetik, tette hozzá, ami így csak az újságot is olvasó nézők számára tette pikánssá a hírt.

Az mindenesetre lejött, hogy az Orbán által szövetségesnek tartott lengyelek a legfelsőbb szinten kritikusak a magyar kormánnyal, és az orosz közeledéssel.

Ezután következett a slusszpoén lassú felvezetése. a szerkesztők laza pénzügyi hírekkel kezdték forrósítani a hangulatot.

Felcsút. Az örökzöld témában ma az derült ki, hogy bár Orbán magánstadionja 4 milliárd forintból épült, és 100 millióból lehet fenntartani, de a vezetősége szerint nem kell, hogy nyereséges legyen, mert a szponzorok eltartják.

Kik a szponzorok? Magánpáholya van például Orbán Viktornak, amelynek ajtajára a stadion szerint azonban véletlenül került ki az, hogy Miniszterelnökség, pedig az Orbán magánpáholya. A csatorna stábjának nem mutatták meg, hogy jelenleg mi olvasható az ajtón. Mindenesetre Mészáros Lőrinc két cége is bérel páholyt a saját maga építette stadionban.

Gazdagon megfizeti tanácsadóit a kormány, bár senki nem tudja, mit is tesznek ezért a pénzért – derült ki a következő anyagból.

Eszerint tavaly a kormány 130 milliót fizetett olyanoknak, mint Kerényi Imre (havi 600 ezer + autó), Hegedüs Zsuzsa (havi 997 ezer forint, Audi A6), Giró-Szász András (havi 997 ezer), Fellegi Tamás (2 millió). És az is, hogy Szelényi Zsuzsa (Együtt-PM) szerint nem tudni, mit is csinálnak ezek az emberek a fizetésükért.

És végül. Az RTL híradója természetesen nem hagyta ki a ziccert, hogy lecsapjon a Századvég lapjának, a Napi Gazdaságnak a hétfő reggeli gigászi öngóljára (a vb-n nem láttunk ekkorát). Ahogy meg is írtuk, a kormányhoz közeli lap úgy írt az RTL vezetőinek busásan magas fizetéséről, hogy három nullát elnézett, így milliárdok lettek a milliókból.

Innen már csak a könnyű levezetés maradt hátra: nem fizetnek bankszámla-vezetési díjat a tanároknak, pedig bírósági ítélet kötelezi erre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot.

A köztévén vágnak vissza

A köztévé két órával későbbi híradója idézte Rogán Antalt, aki azt kérdezte a parlamentben: „Milyen adózsonglőrködéssel sikerült elérni az RTL-nek, hogy alig fizettek társasági adót?”

A csatorna ráadásul Romániában (!) jegyeztette be néhány cégét, derült ki. 

További témák:

  • Zánkára érkeztek az úttörők gyerekek
  • Történelmi mélyponton a diákhitel kamata
  • Rengetegen utaztak zarándoklatra
  • Fertőzés a Balatonon
Nem volt téma ugyanakkor a lengyelek lehallgatott beszélgetése, amelyben a Putyint leszopó Orbán Viktorról beszélgetett a lengyel pénzügyminiszter és az olajtársaság elnöke.