Helyreállt a vasúti közlekedés a vihar után

2014.08.07. 06:43

A szerdai viharok után az ország keleti és középső részén több vonalon beázások és villámcsapások miatt elromlottak a biztosítóberendezések, és fák dőltek a vasúti pályatestre, ami jelentős késéseket okozott. A MÁV közlése szerint azonban csütörtök hajnalra már mindegyik vasútvonalon lehetett közlekedni. 

A Kaposvárt Siófokkal összekötő vasútvonalon, Tab és Mernye között szerda este befejezték a korábban megrongálódott vasúti pálya helyreállítását, csütörtök hajnaltól újraindult a vonatközlekedés ezen a pályaszakaszon is. A Budapest – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony vasúti fővonalon délelőtt tíz óráig 20-30 perces késésekkel még számolni kell, a vasúti biztosítóberendezés hibája miatt.

A szombati özönvízszerű esőzés megrongálta a vasúti pályát a Kaposvár – Siófok vasútvonal Felsőmocsolád és Kisbárapáti közötti szakaszán, a vízátfolyások több helyen elmosták a vasúti pályát, és néhol méteres sár zúdult a sínekre. A helyreállítás során mintegy 50 méter hosszban kicserélték a vasbetonaljakat és a kavicságyat. Ennek eredményeként a vasúti pályát augusztus 7-én hajnalra visszaadták a forgalomnak.

A szerda délutáni, esti viharok a budapesti elővárosi vasútvonalakon is nehezítették a közlekedést: a Budapest – Hatvan, a Budapest – Újszász – Szolnok, a Budapest – Vácrátót és a Budapest – Cegléd vonalon volt hosszabb a menetidő a szokásosnál.

A Budapest – Miskolc vasútvonalon szerdán egész nap gondot okozott az Emőd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti reggeli felsővezeték szakadás. Jelentős késéssel közlekedtek a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza közötti InterCity vonatok, továbbá a Budapest – Szerencs – Sátoraljaújhely viszonylatú sebes és gyorsvonatok, valamint a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti közötti személyvonatok. A felsővezetéket a szerda esti órákra állították helyre, így a Budapest – Miskolc vasútvonalon csütörtök hajnaltól menetrendszerűen közlekednek a vonatok.

Ugyancsak a heves esőzés miatt romlott el szerda délután négy órakor a Püspökladány és Kaba közötti mindkét vasúti pályán a jelző- és biztosítóberendezés. Ezen a szakaszon a sorompók sem működnek üzemszerűen, az autósoknak fokozott figyelemmel kell áthajtaniuk a síneken. Mindezek időveszteséget, 20-30 perces késéseket okoznak a Budapest – Cegléd – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony vasútvonalon közlekedő vonatoknál.

UPDATE: Füstölő kocsi miatt 40-50 perces késés is lehet

A Szakály-Hőgyész és Keszőhidegkút-Gyönk állomás között elromlott a vasúti biztosítóberendezés. Emiatt a Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonalon közlekedő vonatok 20-30 percet késnek, amely az InterCity vonatokat is érinti – közölte a Mávinform csütörtök reggel.

A Budapest-Vác-Szob vasútvonalon azért vannak késések, mert a Budapest-Keleti pályaudvar és Hamburg között közlekedő Jeszenszky János EuroCity egyik kocsija füstölt, emiatt ezt a kocsit Vácon le kellet kapcsolni a szerelvényről. A váci állomás teljes vágányhálózatát átépítik, ezért nem használható az összes vágány. Mindezek miatt a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon a reggeli csúcsidőszakban 40-50 perces késések is lehetnek.