Mi lenne itt, ha Kim Dzsongun megtanulna hátrafelé nyilazni?
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Törzsi gyűlés
A Nagy-Kurultáj vagy röviden Kurultáj magyar hagyományőrző rendezvény, amelyre kétévenként kerül sor Bugacon. A rendezvény célja a magyarság egymással és a rokon őstörténetű keleti népekkel való összefogásának erősítése, a sztyeppei lovas nomád kultúra és a keleti eredet hagyományainak ápolása.
- Látja, ezért nem szabad bántani a turulmadarat! - mondja egyenesen nekem, és már villan is a vaku a napsütésben, olyan elragadtatással fotózza a táblát, mintha egy XI. századi ikonosztáz lenne.
“Turul - Teremtő URUnk Lelke”, hirdeti a tábla, és már egy ideje azon gondolkozom, hogy nem lehet esetleg más feloldása is ennek a szónak, de a negyven fokon szikrázó dögmelegben csak addig jutok, hogy turista szalámi.
- A Bibliában hibásan szerepel galamb, valójában turul szállt Máriára, amikor megtudta, hogy várandós Jézussal, a parthus herceggel, csak ugye átírták ezt a részt - teszi hozzá sejtelmesen, majd gyorsan csinál még pár képet a tábláról.
- Kik írták át? - érdeklődöm, és nagyon igyekszem nem olyan hangsúllyal kérdezni, mint Columbo, amikor visszafordul arra az utolsó, mellékesnek tűnő, de valójában mindent eldöntő kérdésre.
- Hát ők - válaszolja, és látszik, hogy tényleg nem érti, hogy akkor most én mit nem értek.
- próbálkozom, mert tényleg nem áll össze, hogy ha Jézus az ősünk, akkor most itt mindenki zsidó, vagy a zsidók valójában magyarok. Vagy a zsidók portyázás közben elrabolták Jézust, aztán hátrafelé nyilazva Jeruzsálemig menekültek? A maceszgombóc eredetileg palacsintatésztából készült? És tényleg: miért hallgat erről az katolikus egyház?
A választ már nem tudom meg, mert inkább beáll az egyik jurta elé a sorba, de azért még egyszer visszanéz, megvetően, mintha azt kérdeztem volna, hogy melyik színpadon lép fel Koppány, és milyen hangszeren nyomja mostanában. Én meg csak állok ott, és azon gondolkozom, hogy pont így érezheti magát VV Évi a Magyar Tudományos Akadémia éves közgyűlésén.
Tehetségtelen URUguayi Labdarúgók
Őstörténeti elméletek
Finnugor elmélet: A nyelvtudomány mai álláspontja szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba, azon belül a finnugor nyelvek közé tartozik; a finnugor nyelvrokonság elméletét vallja a Magyar Tudományos Akadémia is.
A magyar-türk nyelvrokonság elmélete: Vámbéry Ármin 19. századi kutatásai alapozták meg ezt az elméletet. Eszerint a magyar az altaji nyelvcsaláddal, ezen belül a türk nyelvekkel és a hun nyelvvel áll közelebbi rokonságban.
Az urál-altaji nyelvcsalád elmélet: Az urál-altaji a nyelvcsaládok egy feltételezett tágabb csoportja. Két nyelvcsaládot és ezen belül öt fő nyelvcsoportot sorolnak ide, többek közt a finnugor nyelveket, a török nyelveket és a mongol nyelvek is. Ez az elmélet a huszadik században született, a nyelvészek egy része túlhaladottnak tartja, de tulajdonképpen a finnugor és a turáni elmélet közti ellentéteteket hidalta át.
Ez volt az első alkalom, hogy úgy éreztem, hogy fogalmam sincs, mi is az a Kurultáj. Merthogy a hun és türk tudatú népek törzsi gyűlése addig leginkább valami nomád Comic-connak tűnt: lelkes jelmezesek sétálnak mindenhol büszkén, néhány jurtában kiállítás rendeztek, a nagyszínpadon egy ciprusi török banda tolja két baglamán, és van kézműves kölessör, meg töki pompos. Tényleg olyan mint egy képregénytalálkozó, csak itt nem Pókembernek, meg Zöld Lámpásnak öltözik be mindenki, hanem hun lovasnak, meg avar harcosnak.
Na jó, a darutollas csendőrnek maszkírozott biztonsági őröknél egy kicsit gyanakodtam, de aztán betudtam némi félreértett nosztalgiának: úgy ezer évet tévedtek a szervezők, a honfoglalási kora helyett a bokacsattogtatás Horthy-korszakot idézték meg. Ez van, én meg egyszer 48-as huszárnak öltöztem farsangra oviban, de a megfelelő tűzerő és az erőteljes fellépés kedvéért ragaszkodtam ahhoz, hogy az AK-47-es műanyag géppuskámat is magammal vigyem, így megértem, ha valaki kissé hanyagul kezeli a korhűséget.
A rendezvény azért nem volt olyan gördülékeny, ahogy azt a csendőrök nagy száma alapján vártam: nem arról van szó, hogy a felkészülés kimerült a darutollak beszerzésében, egyszerűen látszott, hogy a szervezők nem készültek fel ennyi látogatóra. Szombaton öt kilométeres kocsisor alakult ki, mivel minden parkolóhely betelt, és a logisztika is legfeljebb az avarkort idézte: például a hatalmas bugacpusztai rét egyik végében voltak az étel és italstandok, a másikban meg a vécék, ráadásul időnként keresztbe lezárták egy-két lovashadosztály kedvéért az átjárást. Jól megszívta, aki akciósan betolt két korsó köleses sört, az biztos.
Tahó URUk-hai Lovasezred
- Te most, mi most miért nem vonulhatunk fel? - kérdezi az egyik betyár a másikat.
- Aszonták csak korhű ruhában lehet beállni a menetbe, azé - feleli a haverja, és megpöndöríti a bajuszát.
- Miért, ez mi a rosseb, ha nem korhű? Talán ott a hátamon, hogy Adidas, vagy mi? - csatlakozik hozzájuk még egy betyár, és a nyomaték kedvéért meglengeti a fokosát is.
- Azt mondják a fejesek, csak a páncélos vitézek vonulnak ma, meg a lovasok. Se lovunk, se páncélunk - legyint az első, aki ezek szerint beszélt a szervezőkkel.
- Hát nekem ez itt a páncélom, ez itt, ni! Mert a támadás a legjobb védekezés!- mondja az, aki eddig fokossal hadonászott, és most néhány erőteljes suhintással oda is csap.
- Hát, az biza, jöhet ide bármilyen hun, azt meglegyintem, aztán menten itt hun -
mondja a vezetőjük, és röhög. Nem esnek ki a szerepből, még egy ideig nézem őket, és nem csak a csendőrökkel nyomják betyárban, de a mobilt is úgy veszik fel, hogy itt Rúzsa Sándor, ottan ki recseg.
Ez tényleg az ősmagyar Comic.con, ilyen az, amikor a Star Wars napon eltéved Spock és Kirk kapitány, de azért sem adják fel, inkább végigcsinálják becsülettel.
Türkmenisztán köszönti a magyar nemzetet!
A Kurultájon saját jurtát állított a Türkmén Köztársaság, ahol az autentikus berendezési tárgyakon túl az éppen regnáló diktátor, egykori fogorvos képét is kiállították. A jurta felállításakor le akartam fényképezni a vezető falnak támasztott portréját, de az egyik diplomata résen volt, és mire kattintottam volna már meg is fordította a portrét. Na, nem azért mert kínos, hogy Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow acképével díszítették a jurtát, hanem, mert tiszteletlenség lett volna a falnak támasztva lefotózni a diktátort.És a Kurultáj nem csak azért érdekes, mert van, aki lóval áll be a sorba lángosért, vagy mert egy pillanatra nem figyelünk és leül mellénk egy sámán, hogy doboljon kicsit nekünk a végtelen világegyetemről. Nem csak jelmezes buli ez, hanem valódi hagyományőrzés is. Mert hát teljesen mindegy, hogy valaki azt mondja magáról, hogy Attila ükunokájának másodunokatestvérének a sógóra, vagy elfogadja, hogy az ozstjákokkal és a zürjénekkel áll rokonságban. Részletkérdés, hogy a mítoszokba vesző Turáni-alföldön együtt éltünk a törökök vagy irániak őseivel, vagy a Kazár Birodalomban találkoztunk néhány törzzsel, hogy aztán megtanuljuk tőlük a földművelést, vagy éppen a gyümölcstermesztés szavait. A hátrafelé nyilazás menő, a kumisz iszonyatos, és a szabadban révületig dobolás pedig hippi dolog, és ezen semmit sem változtat, hogy a tudományosan elfogadott finnugor elméletben, a misztikus hun rokonságot bizonygató turáni eredettörténetben, vagy a kettő közé hidat verő, mostanában kicsit divatjamúlt Urál-altaji nyelvcsalád teóriában hisz az, aki hátrafelé nyilaz, kumiszt vedel, vagy éppen a szabad ég alatt dobol.
Travolta URológiai ULtimátuma
Ez az egész elméleti háború csak azoknak fontos, akik a politikát keresik a magyar őstörténetben is. Lezsák Sándor a megnyitó beszédében azt mondta, hogy a Kurultáj nem az aktuálpolitikáról szól, de azért hagyta, hogy a műsorvezető minden adandó alkalommal mélyen benyaljon a kormánynak, vagy hogy odakint Vona Gábor-interjút osztogassanak a szervezők.
A keleti nyitást próbálja mindenki eladni az őstörténettel, mintha a groteszk kazah diktatúra csak azért szimpatikusabb lenne bárkinek, mert ezerötszáz éve együtt vágtáztunk velük a sztyeppén. Mintha csak azért tisztelettel kéne néznem a Türkmenisztán által felállított jurtában az éppen aktuális, magát a nép atyjának tekintő idióta arcképét, mert állítólag közösek a felmenőink. Nekem aztán speciel tök mindegy lenne az is, ha Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow tényleg családtag lenne, és időnként eljönne a családi vacsorákra smúzolni, akkor is csak egy nevetséges idióta szalondiktátornak tartanám, akinek az arcképét nem kiállítani, hanem kiröhögni kéne inkább.
Az árnyékban, az S Mercedesek közt öltönyben cigarettázó kazah és türkmén küldöttség a keleti nyitás valósága: ők aztán nem vágynak vissza Közép-Ázsiába, rohadtul nem akarnak bőrnadrágban hátrafelé nyilazni, azért vették a szájukba a diktatúra merev akaratát, hogy minél távolabb kerüljenek onnan, és végre vegyenek bármit, ami Louis Vuitton.
- Kazahsztán zászlaja után érkezik Tádzsikisztán lobogója - harsogja a műsorvezető, miközben a zászlókat vivő lovasok szédítő sebességgel száguldanak körbe-körbe.
- Kirgizisztán és Dagesztán! - kiabálja eksztázisban a műsorvezető, mire mellettem egy idős, székely népviseletbe öltözött férfi csak legyint:
- Hátasztán.