Menekülés a röghöz kötés elől

Gergő

Honnan: Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium, Százhalombatta

Hová: Newcastle University, történelem szak

Miért: „Másfél éve döntöttem el, hogy angliai egyetemre szeretnék jelentkezni, mivel mindenfelől hallottam, hogy érdemes nekivágni, diákmunkát is egyszerűbben lehet találni, amiből fedezni lehet minden egyetemi költséget. Szeretek új helyeket, embereket megismerni, de Magyarország politikai és társadalmi problémái is hozzájárultak a nagy elhatározáshoz, a röghöz kötésről nem is beszélve. Mindenképpen északkelet-angliai egyetem jöhetett szóba nálam, mivel rokonaim élnek arrafelé, és szeretnék közel lenni hozzájuk – szóval nem kellett olyan sok egyetem közül választanom. A történelem mindig is nagyon érdekelt és szeretnék ezzel foglalkozni a jövőben.”

Réka

Honnan: Deák Ferenc Gimnázium, Szeged, aztán Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Gimnázium, Budapest

Hová: University of Leeds, nemzetközi kapcsolatok szak

Miért: „Mindig is szerettem volna külföldön tanulni, de tavaly nyáron döntöttem úgy, hogy megpróbálok felvételizni egy angol egyetemre, amikor megláttam a ponthatárokat. Szeretnék nemzetközi szervezetnél dolgozni, ehhez pedig a nemzetközi kapcsolatok szak a legmegfelelőbb. Tudtam, hogy itthon államilag finanszírozott képzésre nem tudnék bejutni, a hallgatói szerződést pedig semmiféleképpen nem szerettem volna aláírni. Angliába azért szerettem volna menni, mert kéttannyelvű gimnáziumban tanultam, és 14 évesen volt lehetőségem egy kis időt kint tanulni Watfordban. Sok ismerősöm tanul Angliában, sokat hallottam a kinti oktatásról. Inkább gyakorlati órákat foglal magába az egyetem az itthoni elméletivel ellentétben, ami hozzám közelebb áll.“

Nóri

Honnan: ELTE PPK Pszichológia Szak

Hová: Newcastle University, egészségpszichológia mesterképzés

Miért: „Nagyjából egy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy egy külföldi egyetemen folytatnám tovább a tanulmányaimat. A gondolat már foglalkoztatott egy ideje, mivel az egyik barátnőm már a gimi után külföldre ment egyetemre, és amilyen pozitív tapasztalatokról beszámolt, az önmagáért beszél. Másrészről a bátyám már lassan 7 éve él külföldön. Az alapképzés alatt szerzett tapasztalataimat sem hagyhatom ki a sorból, elvégre három évvel ezelőtt azért választottam az ELTE-t, mert nagy múltú tudományegyetem a fővárosban. Aztán kiderült, hogy ritkán tapasztal az ember őszinte támogatást az egyetem részéről annak ellenére, hogy ha személyekre lebontjuk, a legtöbb tanár segítőkész, támogat, és igyekszik a diákok jobbik énjét előhozni. Viszont olyan szinten le vannak terhelve ők is, hogy egyszerűen elúsznak a javításokkal. A legjobb szakemberekről van szó, mégis az embernek az az érzése, hogy valahol elveszik a diák. Arról nem is szólva, hogy a legtöbb mesterszakon itthon csak ugyanazt tanítják meg újra részletesebben (legalábbis jelenleg itthon mesterező diákok elmondása alapján), használható gyakorlati tudást keveset kapunk. De a döntésembe nyilván beleszólt az itthon egyre inkább aggasztó politikai helyzet is.”

Érettségi, felvételi, nyelvvizsga

Az angol egyetemeken a jelentkezés és a felvételi logikája éppen ellentétes a magyarral. Itthon mindenki beadja a felvételijét, aztán leérettségizik, összeszámolja a pontjait, az egyetem meg oszt-szoroz, és a végén közli az aktuális ponthatárokat. Az angoloknál az ember beadja a felvételijét, és ha szimpatikus az egyetemnek, kap egy ajánlatot, amiben jó előre szerepelnek a feltételek. Ha ilyen meg ilyen átlaggal megcsinálod az érettségit, ebből meg abból a tárgyból emelt szinten, plusz hozod ezt meg azt a pontszámot az IELTS nyelvvizsgán, fel vagy véve. A felvételiző pontosan tudja előre, milyen magas lécet kell átugrania. Diákjaink így emlékeznek a tavaszi felvételi szezonra:

Réka: „Egy motivációs levél jellegű bemutatkozást kellett írni, ami alapján küldtek ajánlatot az egyetemtől. Leedsből kaptam először: 4,5-ös érettségi átlagot vártak el két emelt szintű érettségivel plusz az IELTS nyelvvizsga 6,5-es átlaggal, ahol minden részeredménynek minimum hatpontosnak kell lennie. Körülbelül mindegyik egyetem ezt várta el, de volt erősebb iskola is, ahol magasabb volt az elvárás, például kitűnő átlagot kértek két emelt szintű érettségivel. A nyelvvizsgámon sikerült a 6,5-ös átlagot elérni, de az egyik rész gyengébb lett fél ponttal, a többi viszont magasabb. Az egyetemnek írtam levelet, hogy mi a teendő, újra kell-e csinálnom a nyelvvizsgát, de szerencsére elfogadták az eredményeimet.”

Gergő: „A felvételi procedúra kicsit bonyolultabb mint a magyarországi egyetemekre való jelentkezésnél, ezért is vettem részt egy mentorprogramban, aminek az a lényege, hogy kapsz egy mentort, aki végigsegít az egész felvételin. Az egyetem, ahová bejutottam 6,5-ös IELTS-et kért tőlem, és 4,5-ös érettségi átlagot úgy, hogy az emelt angol és történelem érettségim 5-ös legyen. Az IELTS-em pont 6,5 lett, középszinten három tantárgyból érettségiztem, a matek 4-es lett, a többi 5-ös, az emelt angol és töri szintén 5-ös. A legmeglepőbb az volt a felvételi procedúrában, hogy Angliában kíváncsiak a jelentkezők személyiségére, nem csak pontszámok számítanak, mint Magyarországon. Kell írni egy personal statement nevű bemutatkozást, amiben a munkatapasztalatot, hobbikat lehet említeni, és le kell írni, hogy miért a választott szakirányon szeretnél továbbtanulni. Tulajdonképpen ez az első kör, és már itt el lehet hasalni.”

Fotó: Christopher Furlong

Nóri: „A felvételi viszonylag stresszes volt, egyrészt minden szigorlatomnak és a diplomámnak is ötösnek kellett lenni, hogy meglegyen az átlagom, másrészt a nyelvvizsga sem ment résmentesen. Bár végül minden sikerült, azért volt izgulás rendesen. A nyelvvizsga azért is volt érdekes, mert magyarok javították, és annak ellenére, hogy egy külön IELTS felkészítő kurzuson is részt vettem, nagyon lehúzták a Writing részt. De amikor fellebbeztünk, vagyis hát nem fogadtuk el az eredményt, és kiküldtük Angliába, hogy ott is nézzenek rá (természetesen ezért fizetni kell), egy egész pontot emeltek rajta, amivel elértem a kiszabott szintet. Utóbb kiderült, hogy ez magasan fölélő annak a ponthatárnak, amit azon az egyetemen kérnek, ahová végül megyek. Nagyon meglepő volt, hogy milyen segítőkészek a Student Service (a helyi HÖK vagy HK) asszisztensei, hogy milyen fontos egy jó tanári ajánlólevél vagy motivációs levél. És nem is gondolná az ember, hogy milyen sokat számít, ha van valaki, aki segít neki kiigazodni a rengetegben.”

Zsebbe vágó kérdések

A külföldi továbbtanulásban persze nemcsak az új környezet, a hirtelen több ezer kilométerre kerülő család, és az idegen nyelv a kihívás, de az is, hogy egy új, a magyarnál jóval drágább országban kell valahogy megélni. A családi támogatás mellett mindhárman tervezik, hogy dolgozni is fognak a tanulás mellett. „Angliában elég kedvező a diákhitel, de a kollégium nagyon drága, és támogatást is csak angol diákok kaphatnak rá. Mivel én is koleszos, leszek diákmunkát kell vállalnom, mert nem szeretném anyagilag leterhelni a szüleimet” – mondja Gergő. Réka hasonló cipőben jár: „A megélhetés része a legdrágább a dolognak, hiszen diákhitelt kaptam az államtól, ami finanszírozza az oktatásomat. A kollégium drága, de a tömegközlekedés, az élet nagyjából ugyanannyiba kerül, mint Magyarországon. Minél hamarabb szeretnék munkát találni, hogy én saját magam tudjam fedezni a kiadásaimat, de persze az első hónapokban támogatnak majd anyagilag a szüleim. Kiszámoltuk, hogy mennyiből fogok kijönni körülbelül havonta; ha találok munkát, a java részét tudom majd finanszírozni.”

Nóri kicsit részletesebben is beavat az angol egyetemi élet anyagi részébe: „Én szerencsés vagyok, mert megpályáztam, és megnyertem egy Santander Formula Scholarship nevű ösztöndíjat, ami 5000 eurót jelent egy évre, amit „life costs”-ra költhetek, vagyis kollégiumra és kajára leginkább. Elég ijesztő hogy még ez sem fedezi teljesen 50 hétre a kollégiumot. Spórolni leginkább azon lehet, ha valaki albérletbe költözik, de ez egyéves képzés esetén nem opció. Nem is beszélve arról, hogy a kollégiumban szerzett kapcsolati tőke sokkal többet ér. Én szeretnék koliban lakni, mert eddig csak látogatóban jártam ilyen-olyan kolikban Budapesten barátoknál, és nagyon tetszik az ottani hangulat és közösségi élet. Úgyhogy ezt már nagyon várom. A képzésem díja 5500 font, amit négy részletben kell befizetni kb. kéthavonta. A képzést a szüleim fizetik, és ezért végtelenül hálás vagyok nekik, tudom hogy ez nem kevés pénz. Az eredeti terv az volt, hogy két év alatt csinálom meg az egyetemet részidős képzésben és dolgozok mellette, de mivel végül egy év lesz csak, ez nem tudom, hogy megoldható lesz-e. Emellett az élet maga is drága, nem megszokott számunkra, hogy átszámítva 3-4000 forintért vegyünk két főre reggelit egy hipermarketben. Én ráadásul gluténérzékeny vagyok, így kerülnöm kell minden tipikus olcsóbb kaját, pl. kenyér vagy pékáruk. Szerencsére elég magabiztosan tudok főzni, szeretek is nagyon, így valahogy majd megoldom a kajálást, főzök magamra. Newcastle-ben három percre az egyetemtől van egy piac, ott lehet kapni friss húst és zöldségeket, ez azért sokat dob a helyzeten.”

Fotó: View Pictures

Indulás előtt

Az angol egyetemi félév szeptember közepén kezdődik, így hőseink most a barátoktól és a családtól való elbúcsúzás, és a csomagolás fázisában vannak egyszerre. De mit visz magával az ember az egyetemre, ha karácsonykor tud legkorábban hazajönni? „Repülővel megyek, ezért korlátozott mennyiséget vihetek magammal, csak a legfontosabbakat pakolom be a bőröndbe, ruhák, esőkabát, laptop, telefon, iratok” – mondja Gergő. „Megfázás elleni meleg italporok, életmentő gyógyszerek, mindenre jó fesztiválos repohár, és sok meleg ruha” – folytatja a sort Nóri. „Rengeteg személyes dolgot szeretnék kivinni, de nem tudom mennyire fog beférni a bőröndbe. Az érettségim fénymásolatát nem fogadták el, személyesen kell majd az egyetemen bemutatnom, úgyhogy az a legfontosabb, amit vinnem kell” – így Réka. A kötelező köröket pedig szinte kórusban sorolják: új, EU-s TAJ-kártya, bankkártya, és regisztrálni a kinti egyetem Neptun-szerű tanulmányi rendszerébe.

Bár mindhárman pozitívak, bizakodók, és nagyon várják a kiutazást, azért vannak olyan dolgok, amitől tartanak kicsit. „Ha tantárgyakról beszélünk, akkor a statisztikától tartok legjobban. Nekem a mesterképzésben már önálló kutatást is kell majd csinálnom saját témában, ez nyilván nem lesz egyszerű, de bizakodóan állok elébe” – kezdi Nóri. „Legjobban a beilleszkedéstől tartok, mivel rengeteg új ember lesz ott a világ minden részéből, különböző kultúrával és háttérrel. Attól is félek, hogy mennyire fogom megérteni a borzalmas geordie akcentust” – teszi hozzá Gergő. „Nem tartok semmitől a kinti egyetemi életben, próbálok pozitív maradni és csak arra gondolni, hogy semmi probléma nem lesz. Izgulok, de ez csak amiatt van, hogy egy új fázisa kezdődik az életemnek” – üti el a kérdést Réka, de aztán hozzáteszi, hogy mennyire hiányozni fog a családja, a barátai és a tánciskolája.

Maradni vagy hazajönni

És ezzel el is jutunk a hónapok óta kimondatlanul is a három leendő külföldi egyetemista feje felett lebegő kérdéshez: hazajössz egyáltalán? Bár mindhárman azonnal azzal hárítanak, hogy ez még nagyon távoli döntés, azért érezni, hogy foglalkoztatja őket a kint maradás lehetősége, és az érzelmi teher, ami ezzel jár. „A családom és a barátaim is támogattak abban, hogy menjek külföldre tanulni, a véleménykülönbséget inkább az okozta, hogy jöjjek-e haza. Egyesek szerint, ha jól érzem magam kint és jól is keresek – ez is szempont, lássuk be –, akkor miért ne maradnék. Mások szerint itt hagyom őket, ezen akár társas kapcsolatok is zátonyra futhatnak. Velem még ilyen nem igazán fordult elő, de van akitől azt hallgatom, hogy úgyis elmész, itt hagysz, és így tovább. Sok számomra fontos, kivételes embert hagyok hátra, akik nagyon fognak hiányozni” – vázolja fel a dilemmát Nóri. Réka viszont már most azzal a tervvel megy ki, hogy az egyetem után kinn maradjon Angliában, vagy továbbköltözzön egy másik országba letelepedni: „A szüleim tudták, hogy egyszer el fogok költözni, tehát számítottak rá, hogy esetleg már az egyetemet sem itthon fogom elvégezni. A baráti társaságomból is rengetegen tanulnak külföldön, sok osztálytársam felvételizett külföldre, úgyhogy nem volt nehéz elfogadniuk a döntésemet. Minél több országot szeretnék megismerni, és majd végül valahol megállapodni.“

Fotó: Dan Kitwood

Végül kiböki a legerősebb mondatot, amit ma Magyarországon valaki 18 évesen, a közhelyes Nagybetűs Élet kapujában kimondhat:

(A három Angliában tanuló magyar egyetemistát követő cikksorozatunk legközelebb október elején jelentkezik, addigra kiutaznak, beköltöznek, beiratkoznak, felveszik az óráikat, belekóstolnak a kollégiumi és egyetemi életbe, és túl lesznek az első előadásokon is.)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!