Balog Zoltán tartozik egy válasszal
További Belföld cikkek
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
Nem nekünk. Egy miskolci iskolának, a miskolci szülőknek, a miskolciaknak és végső soron minden adófizetőnek. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában leváltotta a közkedvelt és eredményes igazgatót, hiába támogatta a tantestület, a szülői munkaközösség és még 15 más szakmai szervezet. Helyére egy olyan vezetőt nevezett ki, akinek nincs vezetői tapasztalata, akinek a pályázata szakmai hibákat tartalmaz, és aki nem ismeri az iskola életét.
Mindennapos történet, mondhatnánk rá, hiszen ez nem először történik meg. Tudjuk azt is, hogy a törvény szerint a miniszternek nem kell figyelembe vennie a tantestület, a szülői munkaközösség véleményét az igazgatói kinevezéseknél. Ha viszont így van, és Balog Zoltán nevezi ki az összes iskolaigazgatót Magyarországon, vállalja, hogy a döntéseit meg is indokolja. Szeretnénk, ha egyszer végre egy konkrét esetben ezt megtenné. Tudjuk, hogy erre már a helyi MSZP is felszólította, de minket ebben az ügyben az MSZP nem érdekel.
Kaptunk egy gyors választ
Bár a miskolci igazgatói kinevezéssel kapcsolatban az Emmi nem sietett a válasszal, mostani cikkünk megjelenése után alig több mint egy órával, kaptunk egy levelet tőlük. Ebben az írják, hogy a minisztérium hatályos szervezeti és működési szabályzata szerint a köznevelési intézményvezetői kinevezésekről a köznevelésért felelős államtitkár dönt. Ezért kérte az Emmi sajtósa, hogy kérdésünket hozzá küldjük el írásban. A köznevelési törvény 68. § (1) bekezdése ugyanakkor ezt mondja:
"Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetőjét - az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével - az oktatásért felelős miniszter bízza meg öt évre. Az állami köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetője megbízásának visszavonásáról a megbízási jogkör gyakorlója dönt."Az új köznevelési rendszer létrehozásánál fontos pont volt, és erre korábban Hoffmann Rózsa is utalt, hogy az iskolaigazgatókat a miniszter nevezze ki, ezzel is emelve a presztizsüket.
Írásban, persze
Ma délelőtt ezért egy főiskolai tanévnyitó előtt az utcán vártuk Balog Zoltán érkezését. Egy minisztériumi sajtós azonban kiszúrt minket, és megkérdezte, mire várunk, mit szeretnénk. Sajnos elmondtuk neki. Erre ő ideges telefonálásba kezdett az utcán, majd azt mondta: írásban tegyük fel kérdéseinket, és ezeket Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár fogja megválaszolni.
- Elmondtuk neki, hogy mi Balog Zoltántól szeretnénk választ kapni, hiszen ő írta alá a kinevezést.
- Elmondtuk neki, hogy kérdéseinket már a múlt héten feltettük írásban, de amit arra kaptunk, az minden volt csak nem válasz (lásd lejjebb).
Update: Cikkünk megjelenése után 20 órával az Emmi elküldte a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának azt a pontját, ami szerint az iskolaigazgatói pályázatokról és a kinevezésekről a köznevelési államtitkár dönt, a miniszter ugyanis neki delagálta ezt a feladatot.
Ez az ügy nemcsak a miskolci Kazinczy-iskoláról szól, hanem az összes hasonló igazgatóváltásról az elmúlt években. Mi csak azt szeretnénk tudni, milyen szakmai (vagy más) indokok vannak ezek mögött az igazgatóváltások mögött. Ha nem a szakmai tudásának köszönhetően, akkor milyen alapon lehet ma Magyarországon valaki iskolaigazgató? Még fontosabb kérdés, hogy az ilyen személyi döntésektől mennyivel lesz jobb vagy minőségibb az oktatás. Erre Balog Zoltántól szeretnénk választ kapni. Az is válasz, ha azt mondja: ehhez semmi közünk.
Botrány
A múlt héten óriási botrány tört ki a miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola első tanítási napján. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ugyanis egy korábbi pályázaton már elbukott protezsáltját a tanévnyitó után csempészte az igazgatói székbe.
Tavasszal lejárt a Kazinczy igazgatójának, Dózsa Lászlónénak a megbízása, ezért annak rendje s módja szerint az intézmény új pályázatot írt ki a posztra. Erre ketten jelentkeztek: az újrázni akaró régi igazgató és Dávid Enikő.
Dávid korábban már egy miskolci gimnáziumban is próbálkozott. Az akkor még az önkormányzat által üzemeltetett Földes Ferenc gimnáziumban is egyöntetűen elutasították pályázatát – melyből egyébként több elemet is újrahasznosított a Kazinczyba küldött anyagában. Az ottani régi igazgatót csak a tantestület és a szülők tüntetéssorozatának hatására erősítették meg pozíciójában.
Nulla szavazattal
A mostani pályázati folyamatban a májusi nevelőtestületi értekezleten a nevelőtestület, majd az alkalmazotti testület is 98,6 százalékban támogatta Dózsa Lászlóné programját, és egyetlen egy szavazat sem érkezett Dávid Enikőre. A régi igazgató maradását egyébként a miskolctapolcai alsós munkaközösségtől a szülői munkaközösségen át a szaktanári testületekig 17 további fórum is támogatta ( ezek az iskola honlapján is fent vannak)
A Klik az iskolaközösség egyértelmű döntésére úgy reagált, hogy eredménytelennek ítélte a pályázatot. Az iskola ezért igazgató nélkül vágott neki a tanévnek. A szervezeti és működési szabályzat szerint ilyenkor a korábbi általános igazgatóhelyettes tölti be a megbízott igazgatói posztot. Ő rendben meg is tartotta a tanévnyitót.
Két órával később azonban váratlan fordulat történt.
Az iskolában megjelent a Klik megbízólevelével Dávid Enikő, és közölte, hogy mostantól ő vezeti a 800 gyereket oktató intézményt. A Kazinczyban dolgozóknak a két hete megszületett döntésről fogalmuk sem volt. A Miskolci Tankerület augusztus 25-i tanévkezdési utasításában erről a döntésről egyetlen szó nem esett.
Kicsit későn vette fel a munkát
Az iskola tantestülete, közalkalmazotti tanácsa és szakszervezete ezért a pályázat sorsa, illetve az új igazgató suttyomban való kinevezése feletti felháborodásában nyílt levelet intézett Balog Zoltán miniszterhez. Ebben a pályázat furcsaságai mellett elfogadhatatlannak tartják azt a magatartást, hogy szeptember 1-jén 11 órakor vegye fel a munkát az új igazgató, akinek amúgy augusztus 15-i dátumú megbízólevele van. A miskolciak még egy fontos kérdést feltesznek Balog Zoltánnak:
Valóban az emberi erőforrások legjobb felhasználása történt e megbízás által?
És végül itt van az a válasz, amit részletes kérdéseinkre a Klik küldött a miskolci iskolaügyben. A választ TELJES TERJEDELMÉBEN változtatás nélkül közöljük:
A Miskolci KazinczyFerenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a tanév rendben elindult, a gyerekeket semmilyen hátrány nem érte. Az igazgatónő megbízását adminisztrációs okok miatt csak később tudta átvenni.
Önök szerint ez egy válasz?
Update: Az EMMI is megbánhatta a szűkszavúságát, mivel cikkünk megjelenése után kérdéssorunkra az ügy legapróbb részleteire kiterjedő tájékoztatást küldtek. Ezt is szöveghűen, minden csonkítás nélkül közöljük:
A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatói pályázatára két jelölt adta be pályázatát. A pályázat elbírálása a jogszabályi feltételeknek megfelelően zajlott le, és a szakmailag alkalmasabb jelölt lett kiválasztva. Az igazgatónő megbízását adminisztrációs okok miatt csak később tudta átvenni.
Köszönjük!