Szijjártó nem tudja, mennyi lesz a rezsije
Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban egy állománygyűlés-hangulatú sajtótájékoztatón beszélt a minisztérium szervezeti változásairól. A miniszter bejelentette a külpolitika „totális integrációjának” utolsó fázisát, mely során „végleg és visszavonhatatlanul” lerakják az új külpolitika alapjait.
Az új világrendben új típusú külpolitikára van szükség; akik nem alakítják át a külpolitikát gazdasági típusú külpolitikává, azok véglegesen le fognak maradni.
A szervezeti változtatások után Szijjártó maga ment elébe a luxusvillájával kapcsolatos kérdéseknek. Azt mondta, a saját személye elleni „támadásokkal” semmi probléma nincs, „én is kritizáltam eleget politikustársaimat”, de a családtagjai nem közszereplők. Különben is, a villaügyet feltárni kívánó újságírók
nem voltak ott, amikor azért kellett a hétvégéket a nagyszülőknél tölteni, mert a szüleim akkor is dolgoztak.
Az érzelmes akkordok után Szijjártó többször is leszögezte, „széles körű családi összefogással” sikerült megteremtenie a jólétet, a Fideszre pedig akkor vetne árnyékot az ügy, ha a házat törvénytelen forrásból vette volna.
Szijjártó annak ellenére is hangsúlyozta, büszke szülei teljesítményére, hogy nekiszegezték: a családi cégek érintettek volt a Gazdasági Versenyhivatal által 2007 és 2010 között feltárt kartellügyben, és a versenyhivatal csak azért nem rótt ki rájuk büntetést, mert készek voltak jelenteni a titkos megállapodás részleteiről.
Szijjártó azt is elmondta, hogy mivel még nem lakik a dunakeszi házban, ezért nem tudja, hogy valóban 500 ezer forintos lesz-e a rezsiköltség; a folyóson pedig már informálisan hozzátette, hogy 15 házat nézett meg, mielőtt ezt az ingatlant sikerült kinéznie – és a házat bútorozatlanul vette, tehát nem úgy néz ki, mint a hirdetésben.