Mégsem mondott le az ELTE ÁJK HÖK teljes elnöksége, a volt HÖK-vezető pedig már a Fideszt segíti
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Hiába adott ki közleményt pénteken az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzata (EHÖK) arról, hogy távozik az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK), valamint az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) hallgatói önkormányzatának elnöksége: utóbbi karon a felelősség kollektív vállalása, a testületi lemondás mégsem történt meg.
Egy héttel a választás előtt mondtak le
Információink szerint pont a rendezvényszervezésért felelős HÖK-alelnök döntött úgy, hogy kiugrik a kollektív lemondási hullámból, és inkább a helyén marad. Ezt a lépését társainak azzal indokolta, hogy neki semmi köze nem lehet a 2013-as jogász gólyatáborban történt erőszakhoz – melynek történetét még az intézmény megnevezése nélkül írtuk meg múlt szerdán –, hiszen ő akkor éppen külföldön tartózkodott. Emellett nem volt tagja akkoriban a HÖK-nek, és egyébként sem akar közösséget vállalni az akkori tábor főszervezőivel, azaz a 2013-as HÖK-vezetőkkel.
Úgy tudjuk, HÖK-ös társait meglepte a döntésével.
De a felelősség kollektív vállalásának egyébként is csak szimbolikus jelentősége lett volna (ám egyelőre úgy tűnik, még ez is elmarad), hiszen az október 13-ával kezdődő hétre egyébként is ki van írva az új kari HÖK-választás. A lemondás így valójában csak pár napra szól. A valódi kérdés inkább az, pályáznak-e hallgatói érdekképviselői pozíciókra olyanok, akik a tavalyi erőszak idején is HÖK-ösök voltak, vagy tudtak a bűncselekményről.
Fideszes polgármestert segít a volt HÖK-elnök
Eközben az Együtt-PM egy hétfőn kiadott közleményében arról ír, Bubla Áron, aki a 2013-as gólyatábori erőszak idején az ÁJK-n a HÖK-öt vezette, ma Vattamány Zsolt fideszes polgármester kampányát segíti. A pártszövetség emiatt visszalépésre szólítja fel Vattamányt:
Bubla neve akkor vált országosan ismertté, amikor korrupciós ügyek miatt megbukott, és egy szexuális bűncselekmény eltussolásával kapcsolatban is felmerült a neve. Az eset még 2013-ban történt, és nemrégiben hozta nyilvánosságra maga az áldozat. A hírek szerint Bubla Áron, aki a hírek szerint a bűncselekmény eltussolásában tevékenyen részt vett, most Vattamány Zsolt önkénteseinek koordinációs feladatait látja el.
– írja az Együtt-PM.
Nem Bubla az egyetlen HÖK-vezető, aki az ELTE-s botrányokat maga mögött hagyva végül a VII. kerületi politikában kötött ki. Ahogy korábban megírtuk, az ELTE bölcsészkarát tavaly megrázó gólyalistabotrány után a karról távozó Stummer János lett a Jobbik VII. kerületi polgármesterjelöltje.