Újpest most beleszól az országos politikába
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Egy helyi választásnak mindig van valamilyen országos politikai hatása, hiszen egyfajta közvélemény-kutatásnak felel meg az adott körzet pártpreferenciájáról. A vasárnapi újpesti időközi választásnak azonban ennél nagyobb tétje is lesz: kiderül, hogy a Fidesznek valójában mennyit ártott a netadó terve és a kitiltási botrány; hogy az MSZP mennyivel van jobb vagy rosszabb helyzetben, mint tavasszal; és hogy a Jobbik az ózdi győzelem után Budapesten is elkezd-e erősödni.
Újpesten Kiss Péter halála miatt rendeznek időközi választást vasárnap, és a tétjét emeli, hogy pár hónap múlva Veszprémben is lesz egy időközi a fideszes Navracsics Tibor EU-biztosi megbízatása és lemondása miatt. Ha az ellenzék mindkettőt megnyeri, megszűnik a Fidesz kétharmada.
Ehhez azonban először az MSZP-nek meg kell tartania az újpesti mandátumot. Tavasszal Kiss Péter simán hozta a választókerületet a baloldali összefogásnak, öt százalékot, majdnem háromezer szavazatot vert a fideszes Hollósi Antalra, a körzetben az összefogás listája is több szavazatot kapott, mint a Fidesz.
Ennek ellenére mégsem az MSZP az egyértelmű esélyes - emiatt már a szocialisták vezetéséből is többen aggódtak a múlt heti elnökségi ülésen -, ugyanis az önkormányzati választást októberben nagy különbséggel megnyerte a Fidesz és Wintermantel Zsolt fideszes polgármester.
Az MSZP veszíthet a legtöbbet
Ők a jelöltek az újpesti választáson
Ács László ZÖLDEK
Busi Erika Független
Galyas István Független
Dr. Hollósi Antal Gábor Fidesz-KDNP
Horváth Imre MSZP
Janoviczki Imréné MUNKÁSPÁRT
Kanász-Nagy Máté LMP
Samu Lászlóné Független
Schmuck Andor Ákos SZOCIÁLDEMOKRATÁK
Szepessy Zsolt László Független
Sztojka Gyöngyi Független
Tanay Gábor Tamás JESZ
Urbán Flórián Jobbik
Több szocialista is azt mondta, hogy ezen a választáson az MSZP-nek van a legnagyobb vesztenivalója, hiszen egy hagyományosan baloldali körzetről van szó, amely tavasszal is vörös volt. Ha a Fidesz veszít, könnyen elintézheti azzal a kormánypárt, hogy baloldali választókerületről van szó. Szocialista vereség esetén viszont több, stratégiai szempontból fontos következményt lehet majd levonni:
- az MSZP nem tud profitálni a kormányellenes tüntetésekből
- az MSZP annál is gyengébb, mint tavasszal
- az MSZP nem tud mozgósítani és választást nyerni egyedül, szükség van a DK-ra és az Együttre.
Éppen ezért az MSZP elnöksége hosszan meg is vitatta már, milyen stratégiával tudnák lázba hozni az embereket. Az utolsó héten MSZP-s országos politikusok sora látogat a IV. kerületbe, Tóbiás József kitelepül az utolsó napon, Gőgös Zoltán elnökhelyettes is fórumozott a jelölttel szerdán, Mesterházy Attila pedig éppen Újpesten tért vissza a politikába.
Kunhalmi Ágnes budapesti elnök a szövetséges baloldali pártokat is bevonta volna a kampányba, az elnökség azonban ezt elutasította. Pedig több szocialista is azt mondta, hogy a győzelemre nagyon szüksége van a pártnak, hiszen enélkül egyre nehezebben tudja fenntartani a látszatot, hogy az MSZP a Fidesz alternatívája.
A Fidesz az amerikaiaknak üzenne
A parlamenti választás itt mindig nehéz ügy a jobboldalnak
- panaszkodott pár hete az Indexnek egy újpesti fideszes kampányra rálátó politikus. A Fidesz ugyanis tisztában van azzal, hogy a választókerület, főleg a káposztásmegyeri rész és az angyalföldi szavazókörök erősen baloldaliak, és a jelöltjük, a kórházigazgató Hollósi Antal ismertsége és népszerűsége meg sem közelíti Wintermantel Zsolt újpesti polgármesterét. Ennek ellenére a Fidesznél abban bíznak, hogy alacsony részvételnél a fegyelemzett jobboldali szavazók biztosan többen lesznek, a baloldaliaknak pedig kínos lesz az MSZP jelöltjére szavazni.
A jobboldalon persze mindent meg is tettek, hogy lejárassák az egykori határőr Horváth Imrét, az MSZP hetvenéves jelöltjét. A Magyar Nemzet szenzációként tálalta néhány hete, hogy "a KGB képezte az MSZP újpesti jelöltjét". Ennek a valóságalapja annyi, hogy hátőr vezetőként Horváthnak 1984-ben valóban részt kellett vennie továbbképzésen, amelyet persze a KGB szervezett, hiszen akkoriban a titkosszolgálat látta el a Szovjetunió hátárőrizetét. A fideszesek ugyanakkor nem egy szórólapon és nyilatkozatában támadják KGB-s múlttal az MSZP jelöltjét. Egy fideszes politikus azt mondta, a győzelem azért "esne most kifejezetten jól" a Fidesznek, mert egyrészt
csattanós válasz lenne a kormányt támadó külföldi erőknek és hazai tüntetőknek
- célzott a kitiltási botrányra és a kormányellenes demonstrációkra. Másrészt pedig a Fidesz azt sem szeretné, ha az MSZP új erőre kapna egy időközi győzelemtől.
A Jobbik focistával taktikázik
Az újpesti választáson a nagyobb pártok közül a legkevesebb vesztenivalója a Jobbiknak van. A Jobbik tavasszal az országos eredményéhez képest (20 százalék) eléggé rosszul szerepelt a körzetben, 12,6 százalékot kapott, nem is csoda, hogy a pártvezetés lecserélte a helyi politikusát egy országosan ismert volt focistára, Urbán Flóriánra.
Urbán eddigi közéleti pályafutását hiába kísérte sok botrány (egy rendőr állítólagos lefejelése, az ügyészség felfüggesztett börtönt kért ellene, a szar szó gyakori használata) Vona Gábor pártelnök mégis vele "azonos értékrendet valló emberként" mutatta be. A pártvezetés az utolsó héten "taktikai értekezletet" hívott össze Újpesten Vona Gábor és Pörzse Sándor részvételével, és ezen világosan kiderült, hogy Urbán nem a politikai tehetsége vagy érdeklődése miatt lehetett jelölt.
Vonának amiatt nem kell aggódnia, hogy Urbán belefolyik az országos politikába, nagy csoda kellene az újpesti jobbikos mandátumhoz. A Jobbik mostani célja, hogy az ózdi kétharmados győzelem után megmutassa, hogy Budapesten is tör előre. Ha pedig nem sikerül a 12 százalékukon javítani, tudomásul veszik, hogy Budapesten más stratégiával kell megnyerni a szavazókat.