Simicska nem mondott nemet a veszprémi jelöltségre
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Első pillanatra úgy tűnt, hogy a szerdai Népszava az év hírlapi kacsáját bocsátotta vízre azzal az értesülésével, miszerint Orbán Viktor egykori legfontosabb bizalmasa szeretne elindulni a február 22-i, veszprémi időközi választáson. A lap nem tudta megszólaltatni az érintettet, így az sem derült ki, hogy ha indulna, Fidesz-jelöltként tenné, vagy netán Török Gáborhoz hasonlóan függetlenként.
Telefonon elértük Simicska Lajost, aki azt mondta, hogy egyelőre nem akar nyilatkozni az ügyben, hamarosan közleményt ad ki. Ugyanakkor
Puskár Anett, a Közgép szóvivője viszont tényleg megerősítette: a (volt) Fidesz-közeli üzletember valóban gondolkodik, hogy beszálljon a Navracsics Tibor visszaadott mandátumáért folyó küzdelembe. A szóvivő szerint Simicska Lajost veszprémi barátai kérték fel az indulásra.
A Fidesz vezetői viszont értesüléseink szerint „teljes hülyeségnek” tartják a hírt. Még Simicska nyilatkozata előtt körbekérdeztük a kormánypárti vezetőket, akik egytől egyig kacsának tartották a Népszava hírét. Megpróbáltuk megtudni a Közgép szóvivőjétől, hogy miért nem hallottak a Fidesz politikusai Simicska ötletéről, erre azonban nem adott választ.
A hétvégén a Fidesz elbukta az újpesti mandátumot, ami nem volt meglepetés, hiszen ott korábban is szocialista jelölt nyert (igaz, a baloldal 14 éve nem nyert időközit, és az MSZP-s jelölt a többi baloldali párt támogatása nélkül is 50 százalékot szerzett).
Hivatalos Fidesz-jelölt nincs
A parlamenti erőviszonyok miatt az újpesti vereség felértékelte a februári veszprémi időközi választást, mert ezen a mandátumon múlik a kormányoldal kétharmados többsége. A Fidesz eddig nem sietett a jelölt megnevezésével, még nincs döntés az ügyben. Úgy tudjuk, felmerült két veszprémi fideszes neve is: Mikola Istváné, illetve Ókovács Szilveszteré, de a végső döntés valószínűleg a jövő héten születik majd meg, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy egy helyi emberre esik majd a választás.
A jelek szerint a párt nem nagyágyút, hanem a 33 éves Ovádi Pétert, Navracsics Tibor titkárát indítaná, aki jelenleg a Fidesz veszprémi frakciójának vezetője, és akit egyes információk szerint maga Navracsics Tibor ajánlott a jelöltségre. Első körben a helyi Fidesz-szervezet dönt majd Ovádi jelöltségéről, és a brüsszeli állás ellenére is Navracsics vezette szervezet nagy eséllyel választhatja meg. Ezután már csak a Fidesz elnökségén múlhat Ovádi jelöltsége.
Húsz év a hatalom árnyékában
Habár Simicska Lajos az elmúlt évtizedekben folyamatosan rejtőzködött a nyilvánosság elől, pályafutásáról és a Fidesszel, illetve Orbán Viktorral való kapcsolatáról tudunk néhány dolgot. Simicska Orbánnal ugyanabba a gimnáziumba járt, majd egyetemistaként ugyanúgy a Bibó István Szakkollégium tagja volt. Az Orbánnal való jó kapcsolata ellenére nem lépett be a Fideszbe a párt 1988-as megalakításakor, mégis hamarosan a Fidesz egyik legfontosabb alakja lett.
Hivatalosan 1993-ban lett a Fidesz gazdasági igazgatója Orbán felkérésére, és bár a Fidesz nem szerepelt jól az 1994-es választáson, az ő pozícióját nem veszélyeztette semmi. Az első Orbán-kormány megalakulása után a Fideszt az adóhivatalra cserélte: Simicska Lajos lett az APEH elnöke. Simicska rejtőzködését jól érzékelteti, hogy ekkor, a kinevezése előtt tartott parlamenti meghallgatásán készült az a fotósorozat, amelyet a magyar sajtó ezután több mint egy évtizeden át használt.
Az APEH-elnökségről 1999 augusztusának végén mondott le, a hivatalos indoklás szerint azért, mert apja és az apósa is váratlanul meghalt. „Megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!” – így szólt sokáig utolsó nyilvános mondata.
Arról keveset tudni, mit csinált az MSZP-s években, 2002 és 2010 között, de ekkor kezdett el felfutni az építkezési piacon a Közgép nevű cég, amelyről csak később derült ki, hogy az ő érdekeltségébe tartozik. A Közgép és Simicska Lajos számára Orbán Viktor első, 2010-es kétharmados győzelme után jött el az aranykor. A Közgép sorra nyerte az állami megrendeléseket, évente többmilliárdos nyereséget termelt a cég. Emellett a Simicskához köthető cégek több hirdetési és földpályázaton is sikerrel szerepeltek.
Valami megtört
2014-ben, Orbán második kétharmados győzelem után azonban valami megszakadt. Fideszes politikusoktól egyre többször lehetett hallani a háttérben, a sajtó pedig egyre gyakrabban cikkezett arról, hogy Orbán és Simicska viszonya megromlott, Orbán szeretné visszaszorítani az egyre nagyobb gazdasági befolyást szerző egykori szövetségesét. Az Orbán–Simicska-harcot és az erőviszonyokat mi is részletesen elemeztük.
Az Orbán–Simicska-háborúnak eddig csak néhány látható jele volt: a Simicskával bizalmas viszonyt ápoló Németh Lászlóné miniszter lefokozása, több, Simicskához köthető fejlesztési minisztériumi vezető és állami cégvezető elbocsátása , a Simicska-befolyás alatt álló Magyar Nemzet reklámadót kritizáló megjegyzései. Ha Simicska valóban a nyilvánosság elé lépne, és elindulna képviselőjelöltként, azzal biztosan egyértelműbbé válna, milyen most a viszony Orbán és Simicska között.