Tarlós: Puhult az útdíjrendelet

2014.12.15. 18:08
A Megyeri híd díjmentes marad, kivették ugyanis abból az útdíjrendelet-tervezetből, ami az M0-ás több szakaszát is fizetőssé tenné, derült ki Tarlós István sajtótájékoztatóján, amit a fővárosi kerületi polgármesterekkel tartott tanácskozása után hallgattak meg az újságírók.

Nem támadják az M0-ás több szakaszát is fizetőssé tevő rendelet-tervezetet, de egy éves próbaidő után vissza kell térni a kérdésre, tolmácsolta a fideszes polgármesterek többségének (egyben saját) véleményét Tarlós István főpolgármester.

Mérnök végzettségű lévén a dolog dallamát sejtem, de mérni kell, és a kapott eredmények alapján alakítom ki majd a végső álláspontom.

- közölte Tarlós.

A főpolgármester szerint több olyan részlet is kiderült, ami az érintett polgármestereket meggyőzte, hogy a dolog nem is olyan ijesztő. Az egyik, hogy a Megyeri hidat kivették a fizetős szakaszok közül, ingyenesen lehet majd továbbra is közlekedni rajta, valamint, hogy a városhatáron belül nem kell fizetni az autópálya bevezető szakaszokon sem.

08
Fotó: Nagy Attila

A főváros vezetése megérti a kormányt, hogy be kell vezetnie az útdíjat, de két határozott kérése van. Az egyik, hogy a többletbevételből támogassa a BKV-t, a másik, hogy helyezzék előtérbe a 10-es és 11-es út közötti M0-szakasz megépítését is.

Tarlós elmondta, hogy az új helyzet érinti a 2016-ban szerződési kényszerből bevezetendő dugódíjat is. Valószínűleg a több zónát fognak bevezetni, de egyelőre többet nem tudott mondani.

Minden képviselőnek maga felé hajlik a keze

Az országgyűlésről szóló törvény múlt héten benyújtott, most elfogadott módosítása alapján a képviselők a nekik költségtérítésként járó benzinkártya terhére vehetnek autópályajegyet, így nekik biztosan nem lesz fizetős az M0-ás, írja a 444.hu.

Szóba került a 3-as metró felújításának az ügye is. Tarlós elismerte, hogy a felújítás nincs benne az uniós támogatásra jelölt projektek listájában, de bízik a kormányban, hogy segíteni fog. A metróvonal rekonstrukciójának a tervezése most jutott el abba a szakaszba, hogy 5 verziót dolgoztak ki rá, ebből kettő a finanszírozhatóság határán belül van, az egyik szerint 2038-ig megoldható, hogy a metrónál ne legyen semmilyen leállás. A főpolgármester kijelentette, hogy a tervezők azt mondták neki: a vonalon nincs balesetveszély, Budapest lakosságának nem kell félni, hogy felszálljon a 3-as metróra.

Ellenzéki polgármesterek: Nem!

A fővárosi ellenzék továbbra is elutasítja az útdíj bevezetését - derült ki a főpolgármester és kerületi polgármesterek hétfői egyeztetése után. Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) az MTI-nek elmondta, az útdíj bevezetéséről szóló elképzelés egyszerű pénzbehajtás, és nem illeszkedik semmilyen közlekedésszervezési koncepcióba. A zuglói polgármester az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a találkozó célja valószínűleg az volt, hogy lecsitítsák a fideszes polgármestereket. Egyik budapesti kerületnek sem érdeke, hogy az M0-ás fizetős legyen - jelentette ki.

Agglomerációs települések vezetői csütörtökön tárgyalni fognak arról, mit tehetnének azért, hogy megakadályozzák a kormánynak az útdíjrendszer megváltoztatására vonatkozó terveit - tájékoztatta Budaörs polgármestere hétfőn az MTI-t.

Agglomerációs polgármesterek az M0-díj ellen

Wittinghoff Tamás azt követően adott ki közleményt, hogy hétfőn Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára találkozott az érintett települések polgármestereivel, ahol a megyei matricarendszer bevezetése, az M0-s körgyűrű és a Budapestre bevezető autópályaszakaszok fizetőssé tétele volt a téma, majd erről a szaktárca közleményt adott ki.

Wittinghoff Tamás kijelentette: a jelenlévő fővárosi és agglomerációs polgármesterek pártállástól függetlenül, egyöntetűen elutasították a szakaszok fizetőssé tételét. Többek részéről valóban elhangzott, hogy elfogadhatónak tartják az autópályák használatának arányossá tételét, ugyanakkor ebből egyáltalán nem következik az, hogy ne maradhatna továbbra is ingyenes az M0-s körgyűrű és a bevezető autópálya-szakaszok A polgármester közleményében jelezte: megütközéssel fogadták azt is, hogy mindössze 1,7 milliárd forintos bevételt remél a kormány attól az intézkedéstől, amely "súlyosan veszélyezteti a peremkerületekben és az agglomerációban élők nyugalmát".