Előválasztást javasol az Együtt politikusa
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Szervezzenek a civilek előválasztást!
- javasolja a blogján Pápa Levente, az Együtt politikusa, aki szerint a baloldal jelenlegi problémáit ezzel lehet megoldani a következő években.
Pápa szerint jelenleg "6-8 közepes-, kis- és mikropárt és 4-5 civil mozgalom, szervezkedés" harcol Orbán Viktor rendszere ellen, de nem tudnak összefogni. Ennek okai között említi, hogy a pártok többsége "mára teljesen elveszítette szavahihetőségét, hitelességét, társadalmi legitimációját". A most éledező civil mozgalmak pedig ugyan sokak számára hitelesebbek, de ők nem fogják tudni kidolgozni a megoldásokat - írta Pápa.
Az Együtt politikusa ezért az összes eddigi baloldali választási felkészülést megreformáló javaslattal állt elő: legyen a demokratikus pártok között előválasztás, amelyet a civil szervezetek rendeznek meg.
Az előválasztáson nyertes demokratikus jelölt mérettetné meg magát a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben az országgyűlési választáson.
Pápa szerint az így jelöltté váló politikusokat az legitimálná, hogy nem zárt ajtók mögött választanák ki, "hanem állampolgárok, a demokratikus Magyarország hívei, nyílt versenyben".
Az előválasztás ötlete nem újdonság a baloldalon. Először akkor hallhattunk róla 2013 nyarán, amikor sehogy sem tudott megegyezni az MSZP és az Együtt, ki legyen a miniszterelnök-jelölt. Akkor végül nem lett szükség sem közvélemény-kutatós, sem valódi előválasztásra.
Legutóbb tavaly decemberben az MSZP pártértekezletén Tóbiás József pártelnök dobta be ezt az ötletet. 2017 a kihívás és az előválasztás éve lesz, mondta Tóbiás. "Nem titokban, füstös szobákban fogjuk eldönteni Magyarország sorsát. Transzparens, legitim előválasztási rendszerben döntik el, ki legyen a miniszterelnök-jelölt". Létre is hoztak az MSZP-ben egy választásokat előkészítő munkacsoportot.
Döntsenek a civilek, kik indulhatnak
Az előválasztás tehát még meg is valósulhat a baloldalon, Pápa javaslatának újdonsága azonban abban rejlik, hogy az Együtt politikusa nagy mozgásteret adna a civileknek.
a szervezők joga lenne eldönteni, hogy milyen feltételeknek megfelelő politikusok és pártok indulhatnának az előválasztáson.
Egy, a civilek és a pártok között előzetesen lefolytatott tárgyalássorozaton kialakulhatna egy olyan kritériumrendszer, aminek minden indulónak meg kellene felelnie, javasolja Pápa. A civilek között nemcsak a tüntetéseket szervezők ülhetnének ott, hanem jogvédő szervezetek, szakpolitikai műhelyek, antikorrupciós intézetek.
Pápa szerint a javaslatának az lenne az értelme, hogy "mindenki marad a kaptafánál": a politikus programot ad, a civil elvár, de cserébe legitimál. Ellenkező esetben szerint a baloldal megágyaz a Jobbik kormányzásának.