Így bukott le Hiszékeny Dezső
Hiszékeny Dezső azon kevés szocialista politikusok egyike, akinek a tavalyi országgyűlési választáson volt oka örülni: a XIII. kerületben nagy fölénnyel nyert. Az öröm nem tartott sokáig, a politikust ugyanis hivatali vesztegetéssel vádolja az ügyészség. A Magyar Nemzet bírósági forrásokból most azt közli, hogyan bukott le Angyalföld egykori szocialista alpolgármestere.
A Visegrádi utca 9. szám alatt van egy régóta üresen álló üzlethelyiség, az egykori Rigoletto presszó. Egy magát vállalkozónak álcázott fedett nyomozó érdeklődött az ingatlan iránt, amit maga az akkori alpolgármester mutatott meg neki.
A fedett nyomozó vételi ajánlatára Hiszékeny előbb nemet mondott, napokkal később azonban besétált a csapdába. Bizalmasán keresztül felvette a kapcsolatot a nyomozóval, és közölte: ötmillióért szó lehet az ingatlan eladásáról.
A bírósági dokumentumokra hivatkozó Magyar Nemzet szerint nem volt szó provokációról – Hiszékeny ugyanis ezzel védekezik –, mivel a politikus maga határozta meg, hogy az üzlethelyiség mennyiért lehet az állítólagos vállalkozóé. A pénzt végül nem vette át, de a bűncselekmény ettől még befejezett.
Hiszékeny ártatlannak vallja magát, az eljárást koncepciósnak tartja, és az ügyészséget okolja. Ha bűnössége beigazolódik kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.