Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Szigetvári: Kónyáék adják vissza mandátumukat

2015.02.21. 10:55

Ahogy arról korábban beszámoltunk, távozott az Együttből Kónya Péter és Székely Sándor, akik korábban a párt társelnökei voltak. A Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetői azt is javasolták, hogy a Szolidaritás ne hosszabbítsa meg a stratégiai együttműködést az Együttel. A két politikus a kilépés után függetlenként folytatja, nem adják vissza az Együtt listáján szerzett mandátumaikat.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke mai Facebook-bejegyzésében azonban arra szólítja fel Kónya Péter parlamenti képviselőt − a Szolidaritás társadalmi elnökét, illetve Székely Sándor fővárosi képviselőt − a szervezet ügyvezető elnökét −, hogy:

„mondjanak le a közösségünk munkája által megszerzett parlamenti és fővárosi mandátumaikról, és helyüket adják át olyan embereknek, akik büszkén vállalva és megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel továbbra is aktívan dolgoznak a pártért. Ez lenne a tisztességes és becsületes döntés – már csak azért is, mert korábban Kónya Péter is határozottan amellett érvelt, hogy azoknak, akik elhagyják a pártot, mandátumukat erkölcsi alapon vissza kell adniuk" − írja Szigetvári.

A két politikus a kilépését hivatalosan nem indokolta, a közleményükben csak ezt írták az Együttel való kapcsolatról:

értünk el együtt sikereket, persze az együttműködés nem volt mindig felhőtlen.

Az Index együttes politikusoktól úgy tudja, hogy hónapok óta fagyos a viszony Kónya, Székely, illetve Szigetvári Viktor között, főleg mióta Kónya belengette, hogy önálló pártot faragna a Szolidaritásból.

Az Együttnek a kilépések miatt a parlamentben két képviselője maradt (Szelényi Zsuzsa és a szolidaritásos Szabó Szabolcs), a fővárosi közgyűlésben pedig nem maradt képviselőjük.