Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Papramorgók

2015.03.01. 10:59
Kiugrott papból lett Nagybajcs polgármestere Balogh Tibor, aki októberben még meggyőző fölénnyel nyerte a választásokat, ám azóta ellene fordult a falu. Feljelentések, dühkitörések, panaszlevelek színezik azt a történetet, amelynek középpontjában az a férfi áll, akit majdnem az év emberének választottak Győr-Moson-Sopron megyében.

Nincs már kapás Nagybajcsnál, elmentek innen messze a halak. Amióta elkészült Bősnél a vízlépcső, állandóan emelkedik-süllyed a vízszint, nem bírja ezt a folytonos ingadozást a folyó élővilága. Nincs is nagyon halétel az Öreg Duna étterem menüjén. Egyszer rántott borda van rizibizivel, máskor csirkepörkölt főzelékkel, a halat viszont úgy kell nagyítóval keresni az étlapon. De az a hal is milyen? Dunai? Egy fenét: bolti.

Semmi nem olyan tehát már Nagybajcson, mint régen. Pedig sokáig egyszerű volt itt az élet: az igen igent jelentett, a nem nemet, a fehérre senki nem mondta, hogy fekete, a suszter a kaptafánál maradt, a pap pedig a szószéknél. Amikor tehát elmeséljük Balogh Tibornak, a papból lett polgármesternek a történetét, elsősorban a változásról írunk. Az övéről is, meg a faluéról is, ahol sokáig szerették, most viszont már szóba sem állnak vele.

+ + +

Balogh Tibor két dologra vágyott kamaszkorában: hogy pap legyen, és hogy labdarúgó. Az egyik nem is állt olyan messze a másiktól a fejében. Mert mit is csinál egy középpályás?, tette fel magában a kérdést. Hát szolgál, akárcsak egy pap. Adja társainak a labdát, gólokat készít elő, alárendeli magát a játéknak, ahogy a lelki vezető egy sokkalta nagyobb perspektívájú játéknak, amelyben az üdvözülés a tét.

Balogh tehát focizni kezdett. Játszott Bábolna, Bőny és Bácsa színeiben, az érettségi után pedig a győri hittudományi főiskolára jelentkezett, amelyet különösebb nehézségek nélkül végzett el. Pappá szentelése előtt egy éven át aztán beleszagolt az életbe: egy ideig segédmunkásként dolgozott, építkezésen hordta a maltert. Amikor 2010-ben a nagybajcsi plébániára küldték, megörült a döntésnek. A kilencszázötven lakosú község légvonalban csupán néhány kilométerre van szülőfalujától, Banától, autóval pedig, Győrön átvezetve bő fél óra alatt a szüleinél lehetett.

Örült tehát Balogh, de örültek a nagybajcsiak is: az új pap fiatal volt, agilis, könnyen szót értett mindenkivel, a szószékről pedig olyan szépen magyarázta az evangéliumokat, hogy könnybe lábadt attól az idősebb asszonyok szeme.

– Többet tett a Tibi az egyházközösségért ez alatt a négy év alatt, mint az összes többi pap száz év alatt. Összekovácsolta, megtartotta hitükben az embereket.

Bartalos Bálinttal beszélgetünk, az egyik fiatallal, akivel olyan jól szót értett a pap egykor. Kissé liheg Bartalos, éppen most ért haza a munkából. Minden nap kerékpárral teszi meg győri Audi-ba vezető utat, tizenhat kilométer oda, tizenhat vissza, télen-nyáron, hóban, fagyban, hőségben, esőben.

– Tibinek szólították a papot? – csodálkozunk.

– Dehogyis. Tibor atyának, meg plébános úrnak, de azért mindig úgy éreztük, valahogy közülünk való. Együtt fociztunk, bográcsoztunk, sokszor beszélgettünk vele az életről.

Bartalos egy kicsit tűnődik.

– Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de néha már azt gondolom, ez az egész egy jól felépített színjáték volt. Egész idő alatt csak az járt a fejében, hogy a végén megválasszák polgármesternek.

– Négy éven át színlelt volna? Azért nem olyan nagy dolog egy falusi polgármesterség.

– Értem én, de nem tudok szabadulni a gondolattól, mert úgy ellenünk fordult a végén. Pedig mennyit segítettünk neki.

– A kampányban?

– Hát persze. Mindenki hazament, és otthon elkezdte győzködni a szülőket, rokonokat, hogy tegyétek a Tibire a voksot, mert ő kell nekünk.

– Nem volt jó az előző polgármester?

– A Huszár? Nem is tudom. Három cikluson át vezette a falut, úgy gondolta mindenki, jót fog tenni nekünk egy kis vérfrissítés.

Bartalosnak elfullad a hangja.

– Vérfrissítésből végül vérfertőzés lett – mondja aztán.

És persze tudjuk, hogy ez csak játék a szavakkal, hogy ő sem így gondolja, de azért mégis aláhúzzuk kétszer ezt a mondatot a noteszben.

+ + +

Rendes, katolikus népek lakják Nagybajcsot, alig változott a helyzet azóta, hogy Fényes Elek vagy százhatvan évvel ezelőtt ezt írta a településről: „Nagy-Bajcs, magyar falu Győr vármegyében, szinte a Duna jobb partján, 615 kath., 3 evang., 21 ref., 13 zsidó lak. Határa jó búzát terem; legelője, erdeje, vadja van elég a szigetben.”

Amikor Balogh atya megérkezett, a lakosság nyolcvan százaléka vallotta katolikusnak magát, és százötven-kétszáz ember több-kevesebb rendszerességgel látogatta az istentiszteleteket. Balogh négy éve alatt ez a szám stabillá vált, sőt, új arcok is feltűntek a miséken, egyszóval a plébános sikeres ember volt, a nagybajcsiak hallgattak rá. Talán ezért lepődtek meg annyira, amikor tavaly nyár végén bejelentette, hogy elhagyja az egyház kötelékét.

– A mise végén a kihirdetések felolvasásakor jelentette be a szándékát – meséli Horváth András nyugdíjas szerszámkészítő. – Sokan sírtak, nem értették. Én másnap egy barátommal bementem hozzá, hogy lebeszéljem a dologról, de hajthatatlan maradt. Azt mondta, családot akar alapítani, mert a magány felőrli.

– Mit szólt ahhoz, hogy Balogh elindult ősszel a polgármester-választáson?

– Őszintén? Megdöbbentem. Szerintem a papok nem gyakorlatias emberek, nem tudják, hogyan kell eligazodni az életben. Balogh kampánya viszont tényleg profi volt. Jól beszélt, összeígért mindent a műfüves pályától a hajókikötőig, az öregek otthonától a boltok előtti parkolókig. Később megszámoltam, összesen negyvennyolc dolgot helyezett a falunak kilátásba, ha megválasztják.

– Maga rá szavazott?

– Nem, és sajnos nekem lett igazam.

Horváth elgondolkodik.

– Furcsa, de ahogy kibújt a reverendából, mintha más emberré változott volna.

– Miben?

– Agresszív lett, ideges, nem hallgatott senkire. Talán megszokta, hogy ha a szószékről beszél, akkor nem szól neki senki vissza. Hát itt visszaszóltak.

+ + +

Mindenki máshogy emlékszik vissza, mikor kezdődött a polgármester és a falu háborúskodása, de hogy elkezdődött, az biztos. Először csak a hangnem változott meg. Az önkormányzati dolgozók egyre többet panaszkodtak arra, hogy beszél velük az új polgármester. Sokan felemlegetik, hogy Balogh a hivatalban egyszer összetépte az óvoda egyik számláját, mert nem egyeztettek a vásárlás előtt vele. A vezetőnő megdöbbent. Ezer forintról volt szó, lisztgyurmát vett a gyerekeknek a foglalkozásokra, a polgármester felháborodása pedig annyira nem állt arányban az elkövetett vétséggel, hogy percekig szóhoz sem tudott jutni.

A november végén tartott közmeghallgatáson aztán már komolyabb dolgok is történtek. Balogh azon a napon a volt polgármesternek támadt, és kritizálta a régi képviselőket, nem sokkal később pedig megpróbálta megszüntetni az aljegyző státuszát, mert az különböző hivatali hiányosságokra hívta fel a figyelmét.

– Egyszerűen nem értettük, mi történhetett vele – mondja Teilinger Imre, a helyi polgárőrség vezetője. – Furcsa volt hallani, hogy az az ember, aki korábban megbocsájtásról és összefogásról prédikált, most káromkodik, kiabál, néha trágár szavakat használva kel ki magából.

Miközben a polgármester és a falu kapcsolata szép lassan megromlott, Balogh egy másik, látszólag távoli területen különös sikereket aratott: médiaszereplővé nőtte ki magát. Története tényleg érdekesnek, és persze eladhatónak tűnt. Ő volt a kiugrott pap, aki polgármesterként folytatja, egyszer hátvédet játszik a nagybajcsi tizenegyben, máskor templomot épít a közeli Szőgyén, egyszóval megvolt benne minden, ami felkelthette az olvasók érdeklődését. A Kisalföld című újság még az év embere választáson is jelölte, és végül nem Balogh nyerte ugyan a szavazást, a lap mégis terjedelmes interjút közölt vele az egyik első januári számában.

Ez nagyon nem tetszett valakinek. Nem sokkal a cikk megjelenése után e-mailt kapott a Kisalföld interjút készítő újságírója, és ugyanezt a levelet elküldték a kisbajcsi polgármesternek is. Még hat kisbajcsi kapta kézhez az irományt, nekik szó szerint az éj leple alatt dobta be az e-mail nyomtatott változatát annak írója, Galambos Csaba.

Ez különös fordulat volt. Galambos majdnem húsz kilométerrel távolabb, Győr-Újfalun lakik, és ágazatvezető ugyan a nagybajcsi TSZ utódjánál, közvetlen kapcsolata mégsem nagyon lehetett Balogh-gal. Levele azonban jól értesültségről árulkodott. Főleg két dolgot vetett a polgármester szemére: hogy tönkretett egy házasságot, mert elcsábította valaki feleségét, és hogy miatta kallódott el egy fiatal.

Ez utóbbi célzás volt az egykori pap úgynevezett diszkójárataira, amelyek során a helyi fiatalokat a hétvégeken Győrbe fuvarozta kikapcsolódni. Tibor atyának be kellene vonulnia az elmeosztályra, hogy ott „elektro-sokk kezelést kapjon, hogy minden morzsája kihulljon az agyából annak, ami a szent-gyónások során oda kerülhetett!” – állt továbbá a levélben, ami szinte pillanatok alatt átkerült Nagybajcsra is.

Ez volt az a pillanat, amikor Balogh Tibor tényleg megvadult. Egyre többet hangoztatta, hogy a helyiek szövetkeztek, sőt, egyenesen összeesküdtek ellene, és keresni kezdte azokat, akik szerinte Galambos tollát vezették. Az egyik mise után Horváth Andrást vonta minősíthetetlen hangnemben felelősségre, majd Teilinger házához ment, vérben forgó szemekkel szidta a polgárőrt, és rendőrségi feljelentéssel fenyegette. Az őt sokáig támogató nyugdíjasokat vérig sértette azzal, hogy dühében „őszirózsás öregasszonyoknak” nevezte őket, másokat obszcén szavakkal illetett.

A következő képviselőtestületi ülésen aztán egy különös javaslattal állt elő a polgármester: vigyék át az egész nagybajcsi hivatalt úgy, ahogy van Kisbajcsra.

Ettől kezdve aztán tényleg kitört a háború.

+ + +

Megtévesztő neve van Nagybajcsnak. Úgy tűnik, mintha a két Bajcs közül ez a település lenne a fontosabb, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. Évtizedekig Kisbajcson volt minden, a halászati szövetkezet, az iskola, a tanács, majd az önkormányzat. Amikor a '90-es évek végén közigazgatásilag szétvált a két település, megkönnyebbültek a nagybajcsiak: olyan volt az, mintha kiléptek volna a nagytestvér árnyékából.

– Elment az esze a polgármesternek ezzel az újbóli összevonással – mondja Tibor, az egykori műanyag feldolgozó. – A tyúk sem a héja szárnya alatt keres menedéket, márpedig mire számíthatunk mi Kisbajcstól. Ismerik a mondást, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze?

Fél egy van, ebédidő. Az Öreg Dunában paradicsomleves a mai menü, meg csülök krumplival. Tiboron kívül ketten vannak csak a söntésben, a Feri nyugdíjas, meg az Imre nyugdíjas. Amikor meghallják, hogy a polgármesterre terelődik a szó, a poharukat kezdik nézni.

– Most mindenki dühös a faluban – folytatja Tibor. – A legutóbbi testületi ülésen a művelődési házban már mindenki kiabált, hogy micsoda dolog ez. Megmondom őszintén, én haza is mentem.

– Megijedt?

– A fenét. Csak nem jutottam az ajtónál tovább, mert akkora volt a tömeg.

– Pedig azt mondják, papnak jó volt.

Tibor bólint.

– Az lehet. Bár én a magam részéről annyit járok templomba, mint a különleges tudakozóba.

A falusiak azonban nem hagyták annyiban a dolgot. Nem sokkal az ominózus javaslat után valaki, vagy valakik egy szórólapot dobtak a postaládákba, amelynek alján a „csalódott nagybajcsiak” kitétel szerepelt aláírás gyanánt. A szórólap felemlegette, hogy a polgármester a képviselőtestület tájékoztatása nélkül tűzte napirendre ezt a fontos kérdést, és feltette a költői kérdést: vajon kinek az érdekeit képviseli Balogh?

Ekkor már minden közmeghallgatáson, és nyilvános testületi ülésen tömve volt a faluház. Február közepén aztán újból számon kérték Baloghon a viselkedését, felszólalt Horváth, aki bocsánatkérést követelt az őt ért inzultus miatt, az egyik képviselő pedig kiabálás és taps közepette felolvasta az aljegyző személyes sérelmekről és hivatali kötelezettségszegésekről szóló levelét, amelyből egy példányt a Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatalnak és Győr országgyűlési képviselőjének is megküldtek.

Soha még csak hasonló sem fordult elő Nagybajcson. Hogy ők bepanaszoljanak valakit a hatóságnál? Ki volt az addig zárva. Kijöttek itt mindig pappal, tanácselnökkel, polgármesterrel. Mondják, egyedül a korábbi papot, Mátrai kanonokot jelentette fel egyszer egy asszony a püspökségnél, de őt is csak azért, mert nehezményezte, hogy túl sokat harangoznak, nem tud aludni a zajtól.

Most azonban megtörtént ez is.

Nagybajcs fellázadt.

+ + +

Nagy, emeletes, csúnyácska épület a nagybajcsi paplak. Nem lakja most senki, Győrből jár ki misézni a falu új plébánosa, Megyeri Ciprián. Szépen beszél ő is, de valahogy nem úgy, mint Balogh. Talán nem ez az oka, de tény, hogy kevesebben járnak ősz óta misére: régen tömve volt a templom, most jó, ha nyolcvan-kilencvenen jönnek a vasárnapi harangszóra.

Kis téren áll a plébánia, átellenben az önkormányzati hivatallal. Ha kinézne az ablakán a polgármester, éppen rálátna. Balogh azonban nem nézegeti a paplakot, nem mereng a múlton.

– Szóval újságírók – kezdi kissé tartózkodón, amikor benyitunk hozzá. – Figyeljenek arra, amit írnak, mert könnyen a bíróságon találhatják magukat.

Vékony, keskeny arcú férfi a polgármester, harminchárom éves múlt. Amikor beszél, idegesen rebben a szeme, a szavai egymásba akadnak, meg-megáll egy mondat közepén, majd újra kezdi azt. Nehéz elképzelni, hogy ez ugyanaz az ember, aki valaha olyan gyönyörűen magyarázta az evangéliumokat. Most űzött vadra hasonlít inkább.

– Miért hagyta ott az egyházat?– kérdezzük.

– Mert nem éreztem jól magam egyedül. Családot szeretnék alapítani.

– Azt beszélik, már össze is állt valakivel. Férjes asszony, három gyereke van.

Balogh arca feszes lesz.

– Én csak annyit mondok, ne üljenek fel a szóbeszédnek. Ne hagyják, hogy beugrasszák magukat.

– Szóval nem igaz.

– Erről nem nyilatkozom.

– Az igaz, hogy meccs után már nem fognak kezet önnel a csapattársai sem?

– Nem igaz.

– De azt azért elismeri, hogy azok az emberek, akik még fél éve is annyira támogatták, most ön ellen fordultak.

– Nézzék, én csak azt a bevált és eredményes munkastílust folytatom, amelyet papként kezdtem el. Akkor is az volt az alapelvem, mint most: egyszerűség, takarékosság, felkészültség.

Balogh idegesen babrál a kezével.

– És még egyszer figyelmeztetem magukat: gondolják meg, mit írnak rólam – mondja aztán. – Nagy bajba kerülhetnek.

+ + +

Még valakiről kellene beszélnünk, bár kissé félve tesszük azt: a nőről. Félünk, mert a nagybajcsiak maguk is elismerik, hogy hajlamosak olykor eltúlozni, kiszínezni a dolgokat. Itt ha valaki fingik a falu egyik végén,  a másikon már arról beszélnek, hogy összecsinálta magát, szokták mondogatni, és ez jár a fejünkben akkor is, amikor Deák András házához érünk.

Határozott mozgású, egyenes tartású férfi Deák, és bár ötvenhét éves múlt, még sokan a régi becenevén szólítják: Öcsi. Ő az édesapja annak a fiatalembernek, akinek a feleségét Balogh állítólag elszerette.

– Azóta is padlón van a gyerekem – mondja. – Nyolc éve vannak együtt a menyemmel, hat éve házasok, egy éve még építkezni akartak, aztán tavasszal azt mondja neki az asszony, hogy semmi közük egymáshoz.

– De mi köze ennek a paphoz?

– Szerintem azzal kezdődött az egész, hogy a fiamék sokat jártak a Baloghoz a többi fiatallal együtt. Aztán a Balogh is elkezdett járni hozzájuk, de napi szinten. Tudniuk kell, hogy a fiam éjszakás, Győrben az Audinál csoportvezető. Ő mesélte, hogy hazament, lefeküdt, és rendszeresen arra ébredt, hogy megy a sustorgás a másik szobában.

– Ez még nem jelent semmit.

– A menyem is ezt mondta. Hogy a pap neki csak amolyan pszichológus, de aztán egyre többen látták őket együtt, néha itt, néha ott. Az egyházi bálon például nyíltan egymás mellett ültek.

Deák lehajtja a fejét.

– Volt már errefelé olyan pap, aki benyúlt a bugyiba, de az legalább nem férjes asszonnyal kezdett – mondja aztán.

– Szóval ez lenne a baj? Mert ha lány, akkor rendben van? – kérdezzük, és tényleg meg vagyunk lepve.

Deák kissé visszakozik.

– Rendben azért nincs. De valahogy könnyebben elnéznék erre.

Aztán csak hallgatunk. Mi nem tudunk már mit kérdezni, ő nem tud már mit mondani, ülünk tehát, köztünk az asztal, és nézzük egymást.

+ + +

Csend van a hivatalban, hallani, ahogy ki- és bekapcsol valahol egy hűtőszekrény. Balogh Tibor vesz egy mély levegőt.

– Jó, akkor most megmondom, hogy mit írhatnak le az üggyel kapcsolatban – kezdi. – Figyeljenek minden szóra.

Azzal a polgármester diktálni kezd. Időnként tanárosan fölénk hajol, nézi, mit írunk, és ha elakadunk, elismétli a mondat végét.

Szó szerint ezt mondja.

– Nagybajcs szép természeti környezetben lévő település a Duna partján, amely nagyon jó lehetőségekkel rendelkezik. Közel van hozzánk Győr városa, amely sok embernek kínál munkalehetőséget. A település lakosságára jellemző, hogy szinte mindenkinek van munkája és a nagyobb közösségi rendezvényeken sokan részt vesznek.

Felnézünk, mert nem értjük a dolgot. A polgármester tekintetével találkozunk.

– Kész? – kérdezzük.

– Nem, még nincs. Csak írják tovább. Tehát: további munkámmal a település javát szeretném szolgálni, méghozzá ugyanazzal a lelkesedéssel, amellyel elkezdtem 2010-ben...Eddig megvan? – kérdezi Balogh.

Bólintunk.

– Nagybajcs település lakosságát ugyanúgy tisztelem, szeretem, szolgálom, ahogy az elmúlt időszakban is, és bízom abban, hogy a jövőben minél többet meg tudunk valósítani a terveinkből – mondja, majd leengedi a hangját.

A hűtőszekrény kattan egyet.

– De most már kész? – kérdezzük.

Balogh bólint.

Most már igen.