Megkezdik a veszélyes anyagok elszállítását az Illatos útról Dorogra
Lázár János délutáni, maratoni sajtótájékoztatóján azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el a Budapesti Vegyiművek IX. kerületi Illatos úti telephelyén, ahol 2800 tonna, körülbelül ezer hordó hulladékot helyeztek el illegálisan.
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/829/8298/82988/8298839_6e51d45ef0a53f67a47f6275dac7057a_wm.jpg)
Este hat órakor érkezett a hír, hogy még csütörtökön megkezdhetik a veszélyes anyagok elszállítását.
A Pest megyei kormánymegbízott Tarnai Richárd a helyszínen elmondta, a szállítás költségei rendelkezésre állnak, és az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják.
Csütörtök délután kormányhivatali környezetvédelmi vizsgálatot tartottak helyszínen, és a laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok "negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek az azonnali elszállításról Dorogra.
![Veszélyes vegyi anyagokat szállító konténeres teherautó gördül ki a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről a IX. kerületben 2015. április 30-án. A Fővárosi Kormányhivatal munkatársai és környezetvédelmi szakemberek jelenlétében megkezdték a telepről a veszélyes vegyi anyagok elszállítását. Először a legveszélyesebbnek számító sérült tartályban lévő kikristályosodott mérgező anyagokat viszik el.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/829/8298/82988/8298841_cf482839ebccbc36e32dc11ce88d543d_wm.jpg)
A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amit a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) kell megelőlegeznie, ezt követően pedig ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető.
A Budapesti Vegyiművek alapítása óta eltelt 139 év során számtalan különböző típusú szerves és szervetlen vegyi anyagok gyártásával foglalkozott (például klór, sósav, hypo, különféle enyvek, műtrágyák, ásványi sók és különböző típusú növényvédőszerek).